Krakkó - avagy fésű, borotva, neonszökőkút
Varga Ferenc József
2011. 01. 28.
Tulajdonképpen megnyugodtam, lehet „lejjebb” is, mint idehaza. Jó, persze én naivan azt hittem, hogy a volt szocialista országok között Magyarország a kevés hátul kullogó között van, de nem, a lengyelek simán tanulhatnának tőlünk. Mintha csak tegnap köszönt volna el az utolsó muszka katona és búcsúzott volna el irodájától az utolsó párttitkár, hogy átüljön egy nemzeti keresztényliberálszocdem pártba, amiből még bármi lehet az elkövetkezendő húsz évben. Szóval Krakkó egy posztszoci hely, kész.Ahogy megérkezik az ember, alig talál egy-egy firkát a házak falán. Mintha tiltaná valami hülye 1970-es években hozott szabály, hogy a fiatalok kiélhessék artisztikus hajlamaikat a város legkülönbözőbb felületein. Szegény sihederek még a tömegközlekedési eszközökön sem mernek sprézni vagy karcolni. Rémunalom az egész! Ki lehet látni az ablakokon, el lehet olvasni a megállók neveit, minden tiszta, rendezett. Na és ezek a villamosok meg buszok...! Mi legalább vállaljuk a retrót! Nem, ők nem. Mint nálunk a Modern Talking-időben, amikor mindenki majmolta a nyugatot. A szerencsétleneknek új villamosok kellenek, amik a japán autók zajtalanságát a harakiriig megszégyenítve kanyarodnak a síneken, a buszaik meg annyira látványosan modernek, hogy az embernek az életkedve is elmegy a depresszáló látványtól. Csórikáim, ha látnák a mi háborús Ikaruszainkat, vagy a secondhand villamosainkat meg azokat a modernebb buszokat, amiken az ülések és a levegő molekuláris állapotát jelentősen megváltoztatták a csövesek.
Apropó csövesek! A „pólisiaknak” eszükbe nem jut hajléktalankodni sem. A népség csaknem teljes egésze rendezett, civilizált, amitől az utcák enyhén szólva egyhangúak. Ellentétben a mi európai nemzetünkkel ezek nem mernek enni egy jó fokhagymás kolbászt az esti fürdés elhalasztása után. Állítom, hogy a fésű és a borotva nemzeti jelkép, vagy akár azt is mondhatnánk, „lengyelikum”. Undorító. Az utcák tisztasága meg aztán végképp „fujj”! Talán nem képesek ledobni a papírt? Nehéz lenne odaragasztani a rágót valahova?
Jó, hát nem mindenkitől lehet elvárni, hogy olyan gyorsan fejlődjön, mint a mi szép országunk. Krakkóban ugyan már megjelentek a török büfék, de igen deprimáló látvány a lengyel kiszolgálók jelenléte a pult mögött. Ami az ázsiaiakat illeti, összesen hárommal találkoztam. Ebből egy a feleségem volt, a másik kettő meg hozzá hasonló turista. Az ember akarna enni egy adag olyan jó szaftos, kínainak hazudott pancsot egy zárkózottan mosolygó vietnámitól, venne egy kis két napig világító krakkói jézuskás szuvenírt, amire rá van írva, hogy „Made in China”, de sehol egy ázsiai bolt. Akad egy-két kínai vendéglő a város eldugott szegleteiben, azt kész. Köszönjük, hogy gondolnak a magyar turistára!
Aztán ez a kommunizmus után gyermeteg vehemenciával feltámadt élveteg ájtatosság! Krakkószerte 150 templom van, ahol egész nap megy a lelkiélet. A ridikülös nénik mellett kiskölkök, fiatal bombázó csajok, vagy középkorú pasasok is nagy elánnal mennek be a templomokba, kereszteket hánynak, zsolozsmáznak, és ehhez képest az egész banda nem átallja megtűrni a teljes zsidónegyedet, reklámozni ezt a galíciai kultúrát, műemlékekkel könnyeket hullatni a megszálló gyilkosként aposztrofált náci seregek „áldozataiért”! Ennek a köpönyegforgatásnak talán valamiféle rejtett félelem lehet az oka, más racionális indokot nem találok.
Egy dolog volt, amit viszont meleg szívvel... bocsánat, nyugodt szívvel tudnék javasolni Tarlós Istvánnak is, hiszen ha szeretjük a gagyit (márpedig de!), az ilyen urbánus spektákulumoknak nálunk mindig van helye. Íme, a neon-szökőkút! Gazdaságos, mert víz nem kell hozzá. Az áramot, amit elvisz, meg majd fizetik a fogyasztók.
Nos, aki tehát szeretne egy igazi retróvilágba látogatni, mindenképp menjen el a lemaradt Krakkóba, aztán uzsgyi haza a civilizációba!