Vikicsunáj
Para-Kovács Imre
2011. 01. 12. · Hócipő 2011/01
Most már egészen biztos vagyok benne, hogy Schmitt Pál szövegeit Fekete Pákó írja, ami liberális és bátor kezdeményezés, csak felolvasás előtt át kéne nézetni valakivel, valamint volt szerencsém látni a televíziózás jövőjét a Duna TV szilveszteri gálája alkalmából, azonban nem szaladnék előre, mert mindenekelőtt felvázolnám a helyzetet, amelyben a téli ünnepkör rám köszöntött.Családilag úgy döntöttünk, hogy - bár a Moszkva tér vonzó helyszíne mind a karácsonynak, mind a szilveszternek - idén talán mégis érdemes lenne kipróbálni, milyen, ha az ablakunk alatt nem egy csapat toxikus suttyó robbantgat egész éjjel, kifejezve ezzel felhőtlen örömét az új év kezdetét illetően.
Gondoskodtunk a törpenyulak ellátásáról, családon belül tartva a megoldást, majd kiváló politikai és honvédségi kapcsolatainkat kihasználva, elutaztunk Balatonkenesére, ahol lehúztuk ezt a két hetet, családi ünneppel, szeretettel, boldog új évvel egyetemben, bár a frenetikusnak ígérkező szilveszteri vacsorára nem fizettünk be, pedig a sztárfellépő Delhusa Gjon volt.
Hirtelen egy internet, rádió és extra tévécsatornák nélküli világban találtam magam, ahol napilapok sincsenek, és az e-maileket csütörtökönként hozza ki a postás, ha éppen nem részeg.
Minden adott volt tehát ahhoz, hogy védett helyen érjen minket a sajtószabadság megszűnése, illetve hogy csak olyan információk jussanak el hozzánk, amelyek már eddig sem a felhőtlen szabadosságról és a vadállati szabadságról voltak nevezetesek, konkrétan a hülyéknek szóló két kereskedelmi csatorna, valamint a Magyar 1, 2 és a Duna TV.
Utóbbitól rögtön elnézést is kérnék, mert a gálaestet nem ők szervezték, hanem a független és tehetséges Balázs Péter által vezetett Szolnoki Színház.
De egyelőre még csak karácsonynál tartunk, és karácsonyi témájú filmeket nézek. Szerencsére idén senkinek sem jutott eszébe leadni Mel Gibson Passióját, de lehet, hogy csak elkerülte a figyelmemet, elvégre abban is szerepel Jézus, bár sem Mikulás, sem rénszarvasok. Egyetlen nap alatt láttam viszont annyi romantikus, édes-bús filmet, amelyben a Mikulás végül megnősült, hogy most valószínűleg hónapokig idegrohamot fogok kapni, ha meghallom bármelyik amerikai karácsonyi slágert, akár csengőhangként, akár eredeti formában. Elég egyetlen ütem a Jingle Bellből, és Terminátorrá változom, elveszem a gyerekektől az ajándékukat, és kacagva ugrálok rajtuk (mármint az ajándékokon).
A szilveszteri mélypont előtt egyébként éppen a Duna TV okozta a legkellemesebb élményt is a Szolgabarát című dokumentumfilmmel, ami Ferencz Ervin, erdélyi ferences rendi szerzetesről szólt (ami azért nem annyira erős összecsengés, mint Polgár Jenő polgármester, ezért ezt a poént vegyék kihagyottnak), egy emberről, aki kibírta a Securitate összesen 13 éves kínzását, miközben kétszer halálra ítélték, majd életfogytiglanra változtatták büntetését. 1920-ban született, még Márton Áron szentelte pappá 1943-ban, és a film forgatásakor, kilencvenévesen olyan szellemi állapotban volt, amiben én sohasem leszek. Sugárzott belőle az erő és a humor, lepergett róla az előző évszázad minden borzalma, és élvezte az életet.
A filmnek persze voltak hibái, egy-két fontos kérdést nem tettek fel az alkotók, és hiányzott pár magyarázó felirat is, mert néha elvesztettem a fonalat, összességében azonban ez volt az egyetlen műsor, amire még egy hét múlva is emlékezni fogok december utolsó harmadából.
Aztán jött a borzalom: beton józanul ültünk feleségemmel a képernyő előtt, miközben a szomszédos épületben megvadult nyugdíjasok ropták Delhusa Gjon fergeteges slágereire, és ijedten kapcsolgattunk, amíg el nem jutottunk a fentebb már bevezetett színházi produkcióig. Kénytelen vagyok megjegyezni, hogy az operettország státusz meglehetősen távol került tőlünk, rohadt sokat kell melóznunk, hogy visszaküzdjük magunkat odáig, mert jelenleg a hülyeség paradicsoma vagyunk, a szolgalelkűséggel kevert politikai giccs hazája, ahol hiszünk Magyarország feltámadásában, székely himnusz, a haza fényre derül, majd tánc.
Nem vártam meg a végét, de remélem, állt honvéd a Hargitán!
Éjfélkor került sor azonban a nap legmegdöbbentőbb akciójára, a köztársasági elnököt helyettesítő Schmitt Pál beszédére. A gonosz rendező alaposan kicseszett vele, mert a fahrtkocsi kezelőjét olyan tempóra utasította, ami egy sportos elnök számára túlságosan lassú, ilyeténképpen csak totyogni tudott a kamera után, amitől erőteljesen emlékeztetett egy felhúzható pingvinre. Komolyan megsajnáltam, nem is tudtam figyelni a szövegre, ami egyébként erőteljesen emlékeztetett a magyar nyelvre, de hirtelenjében Kossuth angoljához tudnám hasonlítani, úgyhogy még szerencse a szerencsétlenségben, hogy a szöveg felkerült a cég honlapjára is.
Isten áld meg a Magyart jó kedvel, bőséggel.
Aljas merénylet. Fekete Pákó sem ír több beszédet ebben a ciklusban, még szerencse, hogy nem csempészte bele a didit!
Aztán elsején megint a Duna TV szerzett örömet, amikor dokumentumfilmet sugárzott a vad bajor hörcsögökről. Szegény kis állatokat át kellett telepíteni, mert egy nagyáruház épül élőhelyükre, a bajorok pedig szorgalmasan gyűjtötték és költöztették a rágcsálókat, nehogy bajuk essen. Felmerült egy másik probléma is: az autópályák alatt átvezető kisállat alagutakat közösen használják a rókák a hörcsögökkel, ami hosszú távon nem tartható, ezért a helyi állatvédők azt javasolják, hogy a jövőben a kis alagúton belül legyenek külön hörcsögcsövek, ilyeténképpen szavatolva a biztonságos áthaladást.
Valahogy így képzelek el egy működő országot.