Beavatás
Farkasházy Tivadar
2010. 12. 01. · Hócipő 2010/24
Jótékony teremtornára készülődtünk a Vasas Fáy utcai csarnokában, amelyet akkor még nem ölelt körül a kínai piac, új sportcipőm aznap volt először a lábamon, márkás, szóval nem kínai, s éppen két Péter keresztnevű csapattársammal, Zwackkal és Esterházyval beszélgettem, amikor negyediknek odalépett a Színészválogatott centere, s rálépett hófehér cipőmre. Először nem értettem a szándékát, még az is felmerült, hogy nem vette észre, de róla köztudomású volt, hogy mindig leszegett fejjel játszik, és csak közjegyző jelenlétében lehet örökölni tőle a labdát. Vagyis ez korántsem lehetett véletlen.Nem ez volt első találkozásunk, már kolumnás interjút is készített velem a Népszavában, az első Szárszóra is eljött, Fábry részegségét megunva épp kinn kószáltam a sötét földúton, amikor érkezett, hóna alatt egy üveg házi pálinkával, amit a kezembe nyomott, mondhatni tehát, volt ennél jelentősebb összefutásunk is, nem beszélve a pályákról.
Mégis ez a legemlékezetesebb, mert évekkel később rájöttem, ezzel mintegy beavatott, hogy vessem magamat a küzdelembe, s ne az új cipőmre vigyázzak, arra figyelve, töri-e a lábamat. Erre csak a legnagyobbak képesek, akik ezerrel dobják bele magukat mindenbe, a Színészválogatott tagjaiból is mind színiigazgató lett azóta. Mindenesetre ez volt az utolsó alkalom, hogy fehér cipőben focizok, azóta ragaszkodom a feketéhez.
Nem sokra rá a Sportkórházban is meglátogattam, abban az ágyban feküdt, mint én, amikor a Vasas orvosa, Lejkó Dezső megoperált, ahogy őt is. Jobbulást kívántam, akkor még Vasas-drukker volt, utána Újpest, most Videoton, no meg Felcsút, bár ismerkedésünk kezdetén még a Dagály utcai Erdértben focizott, egy 1960-as Porsche traktort is nekik ajándékozott, de amikor átigazolt Felcsútra, magával vitte. Mert neki a magyar föld a mindene, legyen az cipő, pálya traktor.