Forradalmi televíziózás
Kéri László
2010. 12. 01. · Hócipő 2010/24
Nagy dolgok történnek mostanában a magyar médiában. Törvény törvényt követ, új testületek, felelősök, vezetők, szervezetek gondozzák a hazai rádió/televízió és sajtó elvadult, elszabadult világát. Ami azt illeti, éppen ideje volt már annak, hogy jöjjenek végre valakik, s rendet rakjanak ebben az áttekinthetetlenül rumlis magyar médiában. Nagyon ideje volt már, mert a magyar emberek még arra sem képesek, hogy maguktól belássák az Új Világ kivételes és forradalmian együttműködésre ösztönző jellegét. Amennyire elbutultak, még ezt is külön ki kell nekik írni, a falra kell kiszögezni, mert az elnemzetietlenedett média fogságában sínylődve nem alkalmasak még a maguk titkos forradalmának felfedezésére sem. (Még egy ilyen buta/lebutított népet! Forradalmat csinál, és szó nélkül elmenne saját tettének történelmi jelentősége mellett! Ha másért nem, akkor már éppen ezért nagyon ideje volt megváltoztatni a médiaposvány haszonlesésre és üres szórakoztatásra szakosodott/ beszőkült világát.)Ilyen s hasonlóan mély összefüggések, súlyos jégtáblákként összetorlódott teendők terhei nyomasztják mostanában a Kárpát-medence páratlan történelmi felelősséghez jutott médiapolitikusait. (Ne irigyeljük őket, borzalmas lehet nap mint nap ilyen gondok fogságában vergődve, éjfél után otthon villanyt oltani.)
Hanem a nép! Az aztán nem ismer pardont! Forradalmi alkotóereje teljében a médiahasználat olyan - korábban nem is sejtetten járható - új területein vág merész csapásokat, ahová még a legdörzsöltebb médiapolitikusok sem voltak képesek elmerészkedni. Kétharmados Magyarország Hivatásos Fülkeforradalmárai! Ne szégyelljünk tanulni a magyar néptől! Az elvetélt rendszerváltás harmadik évtizedének legelső tétova lépteit a magyar népi találékonyság segítségével lehet biztos, a jövő szilárd történelmi főutcáján stabilan haladó meneteléssé változtatni! Ne szégyelljünk tanulni a csokonyavisontai nép útmutatásaiból!
Történt, hogy e dél-somogyi település lakói az idei őszön nagyon ráuntak a falu határában garázdálkodó vadállománnyal vívott - mindinkább hiábavalónak tűnő - küzdelem eredménytelenségére. Csokonyavisonta szélső, erdő felé eső házainak kertjeiben rendre megjelennek az elszemtelenedett őzek, rókák, szarvasok, borzok, vaddisznók, és mindent felfalnak. Még a szőlőt is leverik a tőkékről, és elcsócsálják, a háziszárnyasok közt végbevitt pusztításaikról már ne is beszéljünk. Az egyszerű nép fiai egy ideig próbálkoztak a hagyományos eszközökkel, kolompoltak, villogtak, füstöltek, zajongtak, riasztották a vadakat éjszakánként, amíg csak ébren bírták. Ám az ember előbb-utóbb elbóbiskol, a lesben lévő vadnak meg egyéb sem kell, előjön, s menthetetlenül nekiesik mindennek, pusztít és pusztít, hiszen a nappali munka mellett nem lehet berendezkedni egész éjjeles vadriasztásra. Így ment ez mindaddig, amíg az egyik leleményes gazdának eszébe nem jutott valami modernebb megoldás: kivezette az áramot a kert végébe, s éjszakára kirakta a már korábban használaton kívül helyezett, lommá nyilvánított tévékészülékét - és bekapcsolva hagyta. Az ötlet bevált, a vadak tényleg emberi jelenlétet sejtettek a működő készülékek mögött, s nem mertek beljebb jönni. De sajnos éjféltájt véget ér az adás… Ám az egyik élelmes helybéli rájött, hogy a horvát adás viszont tovább, olykor hajnali négyig is eltart, s a nemzeti érzelmeikben meglehetősen fogyatékos vadakkal szemben ez is megfelelő megoldásnak tűnt. Na de mi legyen később? A továbbfejlesztett technológia szerint elegendő egy bekapcsolt rádiókészüléket tenni a tévé alá/fölé, a képernyő pedig világít.
A médiafogyasztásban nem kellőképpen képzett vadak meghátráltak, s az újítások óta nem mernek a kertekbe bemerészkedni. A sikeres hadviselésről szóló rádióriport során az egyik gazda elmesélte, hogy az állatokat leginkább a westernfilmek nyugtalanítják, azokban ugyanis gyakori a lövöldözés, s ennek hangjaitól valami oknál fogva különösképpen viszolyognak. Szóval, úgy tűnik, hogy Csokonyavisonta népe a modern média nyújtotta lehetőségekkel találékonyan élve, külső/kormányzati segítséget is nélkülözve tudott úrrá lenni olyan nehézségeken is, amelyek hagyományos megoldására nem adódott másféle út. Az eset médiapolitikai szempontból fölöttébb elgondolkodtató. Hatalmas erőfeszítésekkel, felmérhetetlen szakértői, jogalkotói és egyéb forrásokat igénybe véve aránylag rövid időn belül sikerült a magyar média egész intézményi rendjét, irányítási rendszerét gyökeresen átalakítani. Hátra lenne azonban még egy babrás terület: a fogyasztók kiszámíthatatlan és önkényes világa. Belegondolni is rettenetes, hogy a nem is túl távoli jövőben létrejöhetne az Egységes Forradalmi Magyar Nemzeti Tájékoztatás Rendszere, a minden apró sikerre kiterjedő médiafigyelem kötelező világa. A felelőtlen emberek meg képesek lennének a páratlan sikerek híreit össze-vissza használni, például virágöntözésre, takarításra, fűtésre, egyéb haszontalan dolgokra. Ezért legalább a vadakkal egyezségre kellene jutni. Hátha ők még vevők lennének.
Ám a csokonyavisontai tanulságokat szélesebb körben is gyümölcsöztetni kellene. Lehet, hogy a média egyáltalán nem szórakoztatásra és tájékoztatásra való. Lehet, hogy igazi funkciója a riasztás, az elriasztás - csak mi ezt azért nem vesszük észre, mert már túlontúl civilizáltak lettünk. A vadállatok érzékei és ösztönei még épek, ők azonnal megértik, hogy valami végzetes veszélyforrással találkoztak. Lehet, hogy a legújabb forradalom vezetői mégis tudnak valami olyasmit, ami a többség előtt ma még teljesen homályban marad. Lehet, hogy ők már tudják, az egész hazai média nem is arra való, amit eddig gondoltunk. Lehet, hogy valamennyi csatorna produkciói elsőrendű riasztóként használhatók. Így már minden érthető. A struktúra, a személyek, a felelősök, az egész egy kézből történő vezénylés, szóval, minden, ami értünk történik. Hosszú még az út a végső domesztikációnkig.