Szökőkút

Para-Kovács Imre

2010. 11. 03. · Hócipő 2010/22

Nem győztem eddig követni az újabbnál újabb tévécsodákat (mármint elméletben, mert gyakorlatban egy ötéves készülékem van, ami még csak nem is HD), folyamatosan beszámoltam a fejlesztésekről, sőt javaslatokat is tettem, irányt szabtam és felhívtam a figyelmet, ahogy azt már szoktam, azonban megfeledkeztem azokról, akiknek például egyáltalán nincs tévéjük, vagy elvi, vagy anyagi okból.

Nekik készült most el a Széna téren, a Mammut előtt egy szökőkút, ami maradandó és erőteljes vizuális élményt jelent minden elhaladónak, várakozónak, de nekem, aki folyamatosan látom, miközben egészségügyi és családi okokból kifolyólag az ablakon kilógva dohányzom, nos, nekem egyszerűen pótolhatatlan.

Az egész úgy kezdődött, hogy megjelent egy felirat a Fény utcai piac bejáratánál, hogy „itt hamarosan szökőkút épül”, és tényleg, a magántőke már csak ilyen, az nem ígérget, hanem teljesít: alig pár hét alatt megépül a szökőkút, egy fényes fémgömb, amin víz csurog lefelé. De még be sem fejeződtek a munkálatok, amikor a fentebb már behatárolt helyszínen is paravánt állítottak, és szintén szökőkutat kezdtek építeni. Hóhahó, mondhatnánk Kormos Istvánnal együtt, különös tekintettel arra, hogy Vackor lett Európa legszebb bélyegének főszereplője, Reich Károly zseniális kivitelezésében, de mielőtt hozzátenném, hogy fára mászni vóna jó, jelezném, hogy kicsit megrémültem a szökőkutak ilyen burjánzása láttán, mivel egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy itt megállnak a kivitelezők, és nem raknak egy gömböt például a nappalimba is.

Igen, ez is gömb lett, de nem fém, hanem valami átlátszó, üveghatású műanyag, mert azt azért nem feltételezem senkiről, hogy bevállal egy üvegtárgyat magyar köztéren, leszámítva a kétdecis vodkát, de az hazamegy éjszakára.

Nappal tehát békésen csordogál a víz a gömbön, mellette plázába siető emberek, de amikor leszáll az este, az objektum hirtelen a tömegszórakoztatás univerzális eszközévé válik, mert világítani kezd. Persze nem csak úgy simán, hanem váltakozva, ritmikusan és színesen. Legjobban úgy tudnám jellemezni a helyzetet, hogy annak elképzelésére ösztönzöm Önöket, midőn az erősen zárlatos R2D2, és alkalmi partnere, a kínai SANY kazettás magnó nászából utód születik, és ez a valami kiköltözik a Széna térre. Áldom a Tervezőt, hogy az alkotás nem ad ki hangokat, mert abban az esetben valószínűleg már tűz alá vettem volna egy RPG-vel, ami nagyon hatékony eszköz elcsöndesítéshez.

Fénytechnikailag tehát a lakásunkban jelenleg a következő jelenségek észlelhetők (hangsúlyoznám, mindezt lekapcsolt belső világítás mellett, áramtalanított készülékek és kikapcsolt telefon esetében tapasztaljuk): az üzletház reklámjai (szerencsére kevés van ezen az oldalon, de azért akad), egy páros reflektor, ami a bejárat ornamentikai szépségére kívánja felhívni a figyelmet, de nem találja el pontosan az épületet, mivel simán bevilágít mindhárom ablakunkon a lakásba, és olyan fényességet eredményez, ami mellett simán el lehet olvasni erőteljes, kétkolumnás Bócz Endre-publicisztikát (mondjuk ezt értelmezhetném takarékossági lehetőségnek is, de néha alszunk), a rendszeresen megjelenő, mintegy visszajáró rendőrségi rohamkocsik figyelmeztető szirénája, amit természetesen hanghatások is kísérnek, de ezekről majd később, és most végre van egy új, világító szökőkút, a fentebb már árnyalt kivitelezésben és működéssel.

Ha éjszakai állat lennék, mondjuk elefántorrú cickány, hát éhen döglenék, az egészen biztos, mert egy percre sem merném elhagyni az odúmat.

A megoldás persze, a redőny, de akkor meg sohasem ébredünk fel a sötét miatt, úgyhogy inkább vicces publicisztikát írok a jelenségről, és sajnáltatom magamat. Azonban a redőny sem segít - sokat - a hangjelenségeken, melyek a rendőrségi, tűzoltó- és mentőszirénák mellett kiegészülnek az éjszaka nagy részében a bejárat előtt szórakozó fiatalokkal, akik - koruknak megfelelően - hangosak és erőteljesek, majd amikor vége a bulinak, a nem messzire lévő színvonalas szórakozóhelyről is hazaindulnak a színvonalas vendégek, természetesen Harley-Davidsonon, és nem egyszerre, hanem elosztva nagyjából egyórás intervallumra, minek következtében percenként hallani a motorok - egyébként gyönyörű - hangját, ahogy kigyorsítanak az ablakom előtt, majd a nyomukban megszólaló autóriasztókat. Az utolsó riasztó általában addigra hallgat el, mire a következő motoros hazaindul.

De mint mindennek, ennek is vége szakad egyszer, hazamennek a legények, a kikötött kompban hallgat a sötétség (bárcsak az hallgatna!), ekkor lép színre a drót, pontosabban a drótok! A bevásárlóközpont oldalán acélrögzítőkön átvezetett acéldrótok vannak, hogy ezekre zászlót lehessen akasztani, ami egy szép magyar szokás, de mivel a zászlóhoz szél is jár, ezzel pedig együtt a lobogás, a fémdrót az éjszaka hátralévő részében ritmikusan zörög, egészen addig, míg meg nem érkezik végre hajnali ötkor a kukásautó, az elképzelhető összes következménnyel.

Szerettem volna írni a „rabszolgatartás a modern társadalomban a Zone Reality csatorna műsorai alapján” témakörben, de elfogyott a papír.