Töhötöm
Ősz Ferenc
2010. 11. 03. · Hócipő 2010/22
Bevallom őszintén: én nem szeretem Töhötömöt, akit a hét vezér között hetedikként szoktunk emlegetni. Sietek leszögezni: egy pillanatig sem vitatom az érdemeit, amelyeket a honfoglalásban szerzett. Valóban felemelő volt, hogy a Vereckei-szoroson bejött, emelt fejjel, bátran, délcegen, mintha nem is egy szorosban, hanem egy széles, virágos mezőn közlekedne. Mesélik, hogy a többiek, a hat másik vezér elfogódottan tette be lábát a Kárpát-medencébe, kicsit fáztak a dologtól, és az is megfordult a fejükben, hogy vissza kellene fordulni. Töhötöm azonban határozottan kijelentette, hogy itt a helyünk, innen tovább egy tapodtat sem megyünk.Le is telepedtünk, és ahogy ez a hírlapok tudósításaiból közismert - áttértünk a nomád életformáról a földművelésre, és I. István királyunk lelkes szervezőmunkájának következtében a pogány magyarság 96,3 százalékában, majdnem teljesen önként felvette a kereszténységet.
A vezérek alkalmazkodtak az új körülményekhez, földesurak lettek, jobbágyokat tartottak, és a kor divatjának megfelelően sanyargatták a népet. Kivéve Töhötömöt. Ő nem csinált semmit, csak járta az országot, és élménybeszámolókat tartott, Hogyan jöttem be Verecke híres útján? címmel.
Amikor jött a mohácsi vész, a török vagy a német, a hat vezér kardot, puskát vagy ágyút rántott, kivéve Töhötömöt, aki minden feladat alól kibújt, mondván: - Én megtettem a magamét. Láttátok volna, amikor bejöttem Vereckénél...
Már sokan unták ezt a vereckei históriát, de jött a millennium, ami megint csak konjunktúrát jelentett Töhötömnek. A hat vezér éppen a polgári társadalom felépítésén fáradozott: városokat emeltek, gyárakat építettek, és a feudális zsarnokság helyett áttértek a sokkal jövedelmezőbb kapitalista kizsákmányolásra. Zsaketteket öltöttek, benzinkocsival közlekedtek, kivéve Töhötömöt, aki továbbra is sátorban lakott, és könnyes nosztalgiával gondolt vissza azokra a szép napokra, amikor bejött a Vereckei szoroson.
Időnként megkereste őt a hat vezérek egyike, és fényes ajánlatot tett neki: - Hidd el, a múltból már nem lehet megélni. Erős és egészséges vagy. Vállalj valami hozzád illő feladatot, különben menthetetlenül elsüllyedsz...
- Ez a hála, ezt érdemlem én, aki annak idején bejöttem Vereckénél? Hol voltak akkor ezek a mai suhancok? Könnyű most ugrálni, de mi van akkor, ha én a szorosnál visszafordulok? - mondta sértetten Töhötöm, és visszavonult emlékeibe.
Közben feltalálták a repülőgépet, a Pasteur-oltást és a nikotinvédő gyógyszipkát, de Töhötöm mindenre csak legyintett: - Ez semmi, lettek volna ott ezek a zöldfülűek a Vereckénél, abban a nagy pillanatban, amikor el kellett dönteni, hogy bejöjjünk-e azon a szoroson, vagy ne jöjjünk.
Egy újabb küldöttség - immáron sokkal diplomatikusabban - meglátogatta Töhötömöt, a kedvéért alapított Verecke emlékplakettel ajándékozta meg, majd több pohár kumisz elfogyasztása után feltették Töhötömnek a kérdést: - Nem szeretnénk nélkülözni tapasztalataidat, ezért kérünk, nevezz meg egy munkaterületet, ahol képességeidet kamatoztathatnád.
Töhötöm büszkén kihúzta magát: - Na ugye, jó az öreg a háznál...
- Természetesen - bólogattak a küldöttség tagjai. - Tehát?
Töhötöm gondolkodott: - Az én képességeimhez méltó feladat ma kevés akad... De ha még egyszer lesz egy szoros, ahol át kell menni, rám mindig számíthattok - mondta, és visszament az elmúlt évezredbe.