Saárossy Eugén: Családi album

Boncz Géza

2010. 10. 22. · Hócipő 2010/21

Kedves Olvasó!
Kemény fába vágtam a fejem, amikor ezt a kötetet elhatároztam. Rövid története az, hogy találkoztam egy képzeletbeli barátommal, Saárossy Eugénnal, ki egy köteg családi fényképet rakott elém. Kérte, tegyek vele valamit, mert az ő családja több mint egy Családi Album. A képzeletbeli leszármazott elmesélte a képzeletbeli énemnek a család tagjainak igen kalandos és nem mindennapi történeteit.

Megfogadtam, hogy törődöm vele. A Családi Album képes regényén jelenleg dolgozom, és kéthetente igyekszem tájékoztatni Önöket, persze olyan gyorsasággal, ahogy el tudom kapni a Múzsa lábát!

Nem lesznek időrendbe rakva, hisz amelyik fénykép megragad, arról írok. Tán ettől lesz a sorozat különleges és kissé elmebeteg jellegű! Jó szórakozást!

Ui.: Egyébként Saárossy Eugén élő személy.

SAÁROSSY EUGÉN:
CSALÁDI ALBUM
(magyarról-magyarra fordította: Boncz Géza)
Id. Saárossy Szamár

Igen Hölgyeim és Uraim!

Jól olvassák, ebben a fejezetben egy szamárról esik szó.

Előzmény:

Az idős gróf reggel fölkelt, szájába betette a raccsolót, és lesietett a konyhába, ahol már javában állott a sürgés és forgás.

A személyzet kissé megdöbbent, hogy mit keres itt a Kegyelmes úr, de csak egy pillanatra tekintettek föl a csirke és egy szarvas kopasztásából, majd szorgoskodtak tovább.

Ekkor az idős gróf a tűzhely fölé hajolt, fejét a lángok közelébe helyezte, és három percig ott is tartotta, mire az agya meglágyult.

Magára vette a téliesített vadászkabátját, és elindult a közeli halastóhoz csúszkálni.

Már tavaszodott, a hírnök hóvirág kidugta kicsiny fejét a hó alól, amit játékos grófunk a talpával azonnal vissza is parancsolt.

Boldog volt, mikor leért a jégre.

Először csak az egyik, majd a másik lábával kipróbálta a jeget, az meg csúszott.

Így van ez évezredek óta.

Lassan ráment a jégre, negyedórán keresztül vett egy fiatalos lendületet, és beszakadt. Kétségbeesve kapaszkodott a letört táblákba, de azok rendre kicsúsztak a szattyánbőrrel bevont kezei közül. Hirtelen valahonnan előkapott még egy kezet, azzal a homlokára csapott, és segítségért kiabált.

- Segítség! Segítséééég! Jó emberek! Valaki jöjjön már ide! A kurva anyátokat!

- Gróf úr, szólítani tetszett? - állt meg a tóparton egy jóképű szamár!

- Mi az? - szólalt meg az öreg gróf.

- Megbolondultam tán?

- Igen! Bólogattak a jegenyék.

A szamár nem sokat teketóriázott, fogaival nyakon ragadta az öreg grófot, és mint vizslaszülő a gyermekét, elsietett vele a távolban pislákoló tűz felé. Amint közelebb értek, látja ám az öreg Saárossy, hogy a tűz körül ülnek a fonák betyárok. Kiket szeretett az öreg gróf, mert ezek a fonák betyárok amit a szegényektől elvettek, azt odaadták a gazdagoknak. A jó emberek megszárították az öreget, (kettő facsipesszel kirakták a szélfútta faágra), rátették a szamárra, ki bevitte azonnal a grófságba. Amint felépült, ünnepélyesen fiává fogadta a szamarat, és beíratta a polgári iskolába, és kitaníttatta. A szamár megtanult kézzel-villával enni, tudta a zsinórírást, kiválóan fogalmazott, beszélt ógörögül, mint őse, az Aranyszamár, kiváló táncosnak bizonyult, és néha még párbajozott is. A híres oxfordi egyetemre csak azért nem vették föl, mert nem találtak a fejére való cilindert. De a szamarat ez nem keserítette el, levelezőn elvégezte a cambridgei-i egyetemet, és tudományos értekezést írt a mesterséges megtermékenyítésről, „Csődörből-vödörbe” címmel.

De az irodalom is közel állott hozzá, sokan olvasták egyéni stílusban íródott költeményeit.

Egy ránk is maradt: …

Rég volt. Azóta múltak a századok,

Hogy a pákozdiak

Először látták ezt az állatot.

S mert i-t meg á-t mondott a bohó

A jó pákozdiak

Ráfogták menten, hogy - írástudó!

A nemesek tipikus életét élte, néha kártyázott meg pezsgőzött, de mértékkel.

A nők nagyon szerették, gondolom, itt nem kell részletekbe bocsátkozni. Nem nősült meg, mint általában a szamarak, de becsületben élt, és magas kort ért el. Kívánságát teljesítették, és
hamvait ősei földjére vitték: Szamarkandba.