Világforradalom

Bartus László

2010. 10. 06. · Hócipő 2010/20

Míg e sorokat írom, odakünn beszél a fákkal a bús őszi szél, én pedig elnyújtózom a pamlagon kényelmesen. Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik kis feleségem mélyen, csendesen. Így szeretek feküdni. Az egyik kezemben szendergőm hullámzó kebele, másik kezemben imakönyvem, a forradalmak története. Régen mindkét kezemben hullámzó keblek voltak, de áprilistól a forradalmak elmélete jobban érdekel. Hogyan tud a mi forradalmunk világforradalommá válni? Ha a Nagy Áprilisi Forradalom megmarad a határokon belül, menthetetlenül elbukik. Hiába a soha nem látott nemzeti egység, ha a külvilág megfojtja a forradalom legfontosabb követeléseit is, mint a Nemzeti Bank elnökének leváltását, politikai ellenfeleink börtönbe vetését, olyan hitelek megszerzését, melyeket nem kell visszafizetni. De ha kiterjed a forradalom az Egyesült Államokra, másképp tárgyalhatnánk a Washingtonban székelő IMF-fel. Mi diktálnánk nekik, és forradalmunk lényege éppen ez, hogy mi diktáljunk mindenkinek. Lehetnénk a világforradalom révén az Egyesült Államok tagállama, most úgyis ki akar válni egy indián törzs, talán éppen a dakoták. Akkor tőlünk is lehetne jelölni amerikai elnököt. Ha Magyarország Amerika egyik állama, a mi jelöltünk is született amerikai. Felcsút is Amerika. Mennyivel könnyebben érne célt a Nemzeti Együttműködés Rendszere, ha forradalmunk vezetője irányítaná a Fehér Házat. Európa elfoglalására is csak szűk fél évünk van. Az EU-elnökség ideje alatt kell hogy a forradalom kísértete bejárja Európát. Az elnökséget már nem kellene átadni senkinek, úgyis tőlünk tanultak meg írni, olvasni. Akkor majd mi mondjuk meg, mekkora legyen a hiánycél nálunk, és mekkora másoknál. Ha 3 százalék fölött nekünk kell a mások adósságát fizetni, akkor itt rajtunk kívül senki nem mehet 3 százalék fölé. Nekünk azért lehet, mert nálunk minden fordítva van, így ha sokat költünk, attól nem eladósodunk, hanem meggazdagszunk.

A cél világos, de hogyan érhetjük el? Ideológiailag még annyira sem vagyunk képzettek, mint Pelikán József gátőr. A forradalom vezetője nem tud időt szakítani erre. Minden héten bajnoki meccsek vannak, aztán jönnek a kupafordulók, válogatott selejtezők, a világtörténelem fontos eseményei. Ilyen forradalmi tempóban nem lehet elméleti alapvetésekkel piszmogni. Pedig kellene, mert a nemzeti együttműködés vezetője csak bejelentette, hogy győzött a forradalom, de azt nem magyarázta el, hogy mi a lényege. Nem készült el az Állam és Forradalom című munka. Ezért van csak egyik kezemben szendergőm hullámzó kebele, a másikban pedig a forradalmak története. A mi forradalmunkról a Wikipédia szócikke is csak az „Érdekességek” (más szóval: tücsök és bogár) fejezetcím alatt emlékezik meg méltatlanul szűkszavúan: „Magyarország (2010) Kormányhatározattal forradalommá nyilvánított szabályos országgyűlési képviselőválasztás.” Ez kétségkívül egyedi a forradalmak történetében. Utoljára a jakobinus diktatúrában születtek ilyen tempóban intézkedések, melyek azon kívül, hogy kinek, mikor és hol kell levágni a fejét, másról nem szóltak. De erről szól egy forradalom. A hadikommunizmus csak ezután következik, amikor az árulókkal végez ugyan a forradalom, de nem lesz mit enni. Ezért kellene kapaszkodókat találni. De nem könnyű.

Azt olvasom, hogy a forradalmak elnyomás alól szabadítanak fel. De mit kezdjünk azzal, ha nem volt elnyomás, mégis volt forradalom? Annyiban a mi forradalmunk is forradalom, hogy a lehetséges ellenfeleket kiiktatjuk, megszüntetjük annak lehetőségét, hogy a hatalmat bárki más gyakorolja. Történészek szerint egy forradalom mindig a korabeli médiumokat (a Nagy Francia Enciklopédiát, Rousseau és Bayer Zsolt műveit, Magyar Nemzetet, Hírtévét stb.) felhasználva „politikai érvek alkalomszerű használatával ássák alá a régi rendszer tekintélyét, melyhez a saját magától viszolygó intézményes hatalom is asszisztál. Az intézményes hatalom nyomásának meggyengülésekor törhet ki a forradalom.” Az önmagától viszolygás megvolt. De a mi forradalmunk nem ekkor tört ki, hanem akkor, amikor kiírták a szabad választásokat. A forradalom nem eltörölte a választásokat, hanem maga a forradalom. Akkor mit törölt el? Nem lesz több választás? A francia forradalom vonzereje abban állt, mint olvasom, hogy a bűnösnek születő keresztény emberképpel szemben azt mondta, hogy a társadalom rontja meg az embert, amely alapvetően jó. Ez tetszett a forradalmároknak. A mi forradalmunk vezetője viszont azt tanítja, hogy az ember alapvetően nem jó. Ez visszatérés a francia forradalom előtti időkbe. Így ez eddig nem forradalom, hanem restauráció. Párhuzamokat tehát máshol kell keresnünk.

Lenin jó nyom lehet, mert azt mondta, a leggyengébb láncszemben tör ki a forradalom. Mi kétségkívül a leggyengébb láncszem voltunk a demokráciát tekintve, miután a demokrácia kormánya úgy megijedt, hogy moccanni sem mert. Ezt a láncszemet könnyű volt elszakítani. Emellett Lenin ismerte fel a világforradalom szükségességét is, mi pedig éppen ezt akarjuk. Arra is rájött, hogy a folyamatok nem maguktól vezetnek el a célhoz, hanem kell egyetlen párt, amely képes a szükséges változásokat létrehozni. Ez volt Lenin kötcsei beszéde. Ehhez képest igen későn, csak a húszas évek legelején épült ki az első orosz kényszermunkatábor, ahol a rendszer visszaállításának hívei, alkotmányos demokraták és eszerek, valamint kuláknak bélyegzett módos gazdák (ma úgy mondanánk: privatizációban meggazdagodott oligarchák) raboskodtak. Lenin vezette a bolsevik frakciót, amikor „Mi a teendő?” Что делать?) címmel megírta ismert pamfletjét. Ebben kifejtette, hogy a munkásosztály (értsd: „az emberek”) nem eléggé öntudatosak, nem ismerik saját igazi érdekeiket, s könnyen össze is zavarodnak, ezért az emberek hatalmát kívülről kell megteremteni, mégpedig ezt a feladatot nem az emberek, hanem az emberek érdekében küzdő hivatásos forradalmárok látják el, akik egy centralizált élcsapatot, a kommunista párt nevű szerveződést hozzák létre. Ez már így ismerős. Lépéseik jól követhetők: „1918 januárjában egynapi ülésezés után Lenin utasítására feloszlatták és megszüntették az alkotmányozó nemzetgyűlést. 1918. február és június között államosították a bankokat és a nagyipart. Lenin több írásában »idiotizmusnak« nevezte a parlamenti szisztémát. A demokratikus gyakorlat pártján álló Kadet (alkotmányos demokrata) pártot feloszlatta.” Kezdjük érteni a forradalom lényegét és várható irányát. Csakhogy a kereszténység mint leendő államvallás, kissé bezavar. Az ugyanis azt mondja, hogy minden vezetőt úgy kövess, hogy nézd meg az élete végét: ahogy végezte, úgy járj a nyomában. Lenin egyesek szerint szifiliszben halt meg, mások szerint gyanús, hogy a boncolási jegyzőkönyvet a jelen levő orvosok többsége nem írta alá. Az ideológiai tisztánlátása is megkérdőjelezhető. Azt írta Sztálinról, miután a kezébe „korlátlan hatalom került”, hogy „az elvtársaknak gondolkodniuk kell azon, hogy eltávolítsák Sztálint erről a posztról”. Ez nem forradalmi gondolat. Kapott is a nyakába egy golyót, amit soha nem távolítottak el. Viszont kétévente újrabalzsamozzák, tízévente kap új öltönyt. Nincs rossz sora.

A forradalom amerikai ügye rosszul áll. A FED elnöke a helyén, fizetését nem csökkentették negyedére. Nem beszélnek feketebűnözésről a tévében, nem a Klu-Klux-Klan híveinek kedveskednek a törvényekkel. A hatalmon levők nem szabják testükre az Alkotmányt. Vitatkoznak évekig, mire egy törvény megszületik. Régi letűnt világ, melynek bástyái erősek. Négyévente mást választhatnak. Ebből soha nem lesz egység. Mindenkinek egyenlő jogai vannak. Nem kell szeretni a vezetőt, mégsem rúgnak ki senkit. Maradiak. Mi a teendő? Что делать? Mert a helyzet az, hogy mégis ők adnak kölcsön nekünk, nem mi nekik.

Nehéz lesz így a mi forradalmunknak megnyitni Recsket.