Homály

Ma volt a holnap tegnapja

Buzsik Zsolt
2010. 10. 25.
Több hír kiemelte, hogy idén kordonok nélkül ünnepeltek a Kossuth téren. Arra viszont egyik tudósítás sem tért ki, hogy tüntetők voltak-e.

Van vér a pucájában
Civilben jelentek meg a betiltott Magyar Gárda tagjai a Jobbik október 23-i gyűlésén, gárdaegyenruhát csak egy, a színpadra állított próbababa viselt. A bábu végig rezzenéstelen arccal állt, mint elmondta: ő ugyan nem fél Orbán két pofonjától.

Vágom a fát hűvös halomba
Orbán Viktor ünnepi beszédéből: „De mi lesz az új helyzetben, amikor tabukat kell dönteni, amikor a legkeményebb fára kell emelni a fejszénket? Valljuk be, bennünk él a kételkedés.” - Engem nem húznak csőbe, én nem vallok be semmit! Hol az a fa?

Játék az élet
Egy németországi vizsgálat szerint a játékok 80 százaléka veszélyes anyaggal szennyezett, és ez nem csak az olcsóbb darabokra érvényes. Nagy ügy, már feltalálták a kesztyűt és a maszkot. Tessék abban játszani!

Öreg csontok
Egy szombathelyi férfi szombaton délelőtt jelezte a rendőrségnek, hogy a családi házuk felújítása közben a pincében csontvázakat találtak. Varga Mihály azonnali tájékoztatást kért, de amikor megtudta, hogy a maradványok 100-200 év körüliek, nagyon elkedvetlenedett.

Rövidre zárva
Schmitt Pál egyeztetésre hívta a parlamenti pártok frakcióvezetőit a Sándor-palotába. Az államfő három témát jelölt meg a meghívóban: az alkotmánnyal, a jövő évi költségvetéssel és az ügyészséggel kapcsolatos kérdéseket. Mit kell ezen egyeztetni? Vegyék bele az alkotmányba az Aranybullát, amely kimondja, hogy a kétéves költségvetést a kilenc évre megválasztott legfőbb ügyész hagyja jóvá.

Űrtours
Felavatták a világ első, kimondottan űrturizmusra kiépített repülőtér leszállópályáját. Egy-két éven belül útnak indulhatnak a világűrbe az első turisták - jelentette be Richard Branson a vállalkozás megálmodója a pálya avatásán. És ha a felszállás után kiderül, hogy csődbe ment az űrutazási iroda, a turisták fönt maradnak?

Hírünk a világban
Újabb botrány főszereplője lett az olasz Fiorentinánál futballozó Adrian Mutu, aki egy firenzei szórakozóhelyen megütötte, majd meg is rugdosta a koszovói pincért, mert az nem engedte, hogy fizetés nélkül távozzon. A román focista munkatársunknak bevallotta, tudja, hogy egy budapesti lokálban semmi esélye sem lett volna.

Apám beájulna
Apja nyomdokaiba lépett Orbán Gáspár. - Nyugalom, csak a futballpályán, az NB II-ben.