Újlengyel fölvirágzik
Megyesi Gusztáv
2010. 10. 06. · Hócipő 2010/20
- Jó napot kívánok, merre találjuk Borbíróék házát- Tessék a sarokig menni, ott az IBM-nél jobbra fordulni, majd végig egyenesen a Texas Instrumentig, aztán a Marriottnál, ahol a Horváth Marikáék butikja van, megint jobbra, és a Hewlett-Packard feliratú malomnál már messziről meglátják Borbíróék házát, mert ki van írva a homlokzatra, hogy General Electric Consumer & Industrial. Gondolom, a birkák végett jöttek.
Félreértés ne essék, ez a röpke utcai párbeszéd nem 2030-ban hangzik majd el, amikor gazdasági fejlettségben és életszínvonalban már éppen lehagytuk a hanyatló Nyugatot, a nemzetközi közgazdasági irodalom pedig Hruscsov-ugrásnak nevezi az Orbán-Matolcsi-féle programot, minek következtében a legnagyobb nyugati vállalatóriások egymás után települnek be Magyarországra, hanem már jövőre, mégpedig a mindössze 1700 lakosú Újlengyel községben.
Amint arról az egyik kereskedelmi televízió beszámolt, egyre-másra települnek be a cégek Újlengyelbe, mert ebben a községben nulla százalékos az iparűzési adó. Ma már ott tart a település, hogy több cég van bejelentve a polgármesteri hivatalban, mint ahányan lakják a falut, s ha papír szerint vesszük a valóságot, amint azt a statisztikai hivatalban és kormánykörökben teszik, akkor ez a Pest megyei település már most a közép-európai térség gazdaságának hajtómotorja. A nulla iparűzési adó annyira népszerű, hogy évi több milliárd forintnyi bevételt tudó cégek is ide jelentkeznek be, sőt a prognózisok szerint előbb-utóbb maga a nemzeti ügyek kormánya is ide fog települni, mert így olcsóbban jönnek ki.
Újlengyel hallatlan népszerűségének egyetlen oka van: az adózás iránti mérhetetlen és egyetemes gyűlölet minden szinten, legyen az a világ legnagyobb cégóriása vagy csak Horváth Béla kényszervállalkozó és kültag felesége, Irénke. Tartózkodnánk a moralizálástól, annyit azonban mindenképpen meg kell jegyeznünk, hogy épp az adózás iránti gyűlölet az, ami az emberiséget a XXI. Század elején még életben tartja, sőt újabb és újabb adóelkerülési ötletek kiagyalására, azaz kreativitásra ösztökéli. Igaz, hogy Újlengyelben gépjárműadót kell fizetni, ám ez a cégeket nem érdekli, számukra az a lényeg, hogy végre van egy adónem, aminek a fizetése alól kibújhatnak, kerül, amibe kerül.
Nem győzzük hangsúlyozni, hogy ami Újlengyelben történik, az teljesen törvényes és szabályszerű, s a helyi klérus szerint tán még az Úr is örömét leli benne. Ráadásul mindez kulturáltan zajlik, emberhez méltón. Ez nagyon fontos, mert ezt az országot pár évvel ezelőtt még azzal fenyegették, hogy a sok hazudozás, a hamis adatszolgáltatás, a törvények kijátszása, egyszóval az össztársadalmi méretű önbecsapás a pusztulásba viszi, erre fel, tessék: Újlengyel virágzik.
Ha azt vesszük, hogy néhány évvel ezelőtt a háromezer lelket számláló Tolna megyei Iregszemcsén, a Rákóczi út 101. szám alatt 237 hivatalosan bejegyzett vállalkozást találtak az ellenőrök, de Csákberényben is 57 céget egy családi ház padlásán, egy székesfehérvári panelház nyolcadik emeleti garzonjában pedig éppen 33 vállalkozás osztotta meg egymással a 16 négyzetméteres szobát és a teakonyhát, tehát a cégek Friedrich Engels tollára való nyomorban, embertelen zsúfoltságban, egymás hegyén-hátán éltek, munkavédelmi és ergonómiai szempontból elfogadhatatlan módon, akkor az újlengyeli off-shore paradicsom tényleg az: itt mindenfelé tágas udvarokat, gondosan nyírt gyepszőnyeget, takaros házat, tiszta utcát, elegáns évtáblákat látni, sehol egy elbitangoló csorda, elkóborló harapós kutya, ráadásul az emberek nemcsak a Hewlett-Packard Company hírnevéhez méltón vágják sarkosra a sövényt, de hibátlanul is ejtik ki a cég nevét.
A falu jövője több mint biztató. Mondják, hogy a kacskakezű Balog, aki pedig mindig goromba ember volt, most állandóan mosolyog, mert a tavaszra harminc autógyár lesz bejelentve a kertjében, J. Nagyék viszont a lányuk lakodalmára az egész Exxon Mobil Corporationt bejelentik a nyári konyhába. A Kányáék kisebbik fia karácsonykor esküszik, és nyílt titok, hogy a British Petroleum költözik be a fiatalok szobája melletti helyiségbe, ami eddig rumliszoba volt. Van, akit megszédített a siker, a zsíros Tóthnak például meggyőződése, hogy a náluk székelő Johnson&Johnson tulajdonképpen két cég, ezért foghegyről beszél az emberekkel, ám a többség megőrizte szerénységét. Karafiát néniék például most kapták meg gyémántlakodalmukra a Badische Anilin Soda-Fabrikot (BASF) szőröstül-bőröstül, mégis bármikor be lehet kopogni hozzájuk. Kiderült, az se igaz, hogy az imperializmus feltétlenül csak harcból áll, Jablonkáék tetőterét például két konkurens cég, a Royal Dutch Shell és az Agip jegyezte be megosztva, egyetlen kikötésük volt a háziaknak, hogy nőt nem lehet felvinni.
Vegyük észre: Újlengyel már most a globális kapitalizmus szimbóluma, egy év, és a világcégek zsákban hozzák a pénzt, Borbíróék, Kányék, Jablonkáék, a ma már egyre kevésbé goromba Balog és a többiek pedig a magyar kultúrát adják, még a zsíros Tóthot is ideértve, mert hiszen neki is van szíve, csak meg kell találni vele szemben a megfelelő hangot. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a monoki polgármester Kossuth Lajos szülőházába egyenesen tízezreket akar a határon túlról állandó lakcímre bejelenteni, akkor hamarosan a Magyar Köztársaság lélekszáma is gyarapodásnak indul, s régóta várt demográfiai robbanásnak lehetünk tanúi, anélkül hogy ezért akár csak a kisujjunkat is mozdítottuk volna.