Megszereztük Csányi titkos fényképalbumát
Farkasházy Benedek
2010. 07. 28. · Hócipő 2010/15
Az egész magyar sajtót bejárták a képek, hogy az MLSZ friss elnöke a spanyol focicsapat mögött állt a világbajnoki trófea átadásakor. Azóta megtudtuk, hogy Csányi Sándor nemcsak hogy igen szeret utazni, de időről időre a legváratlanabb helyeken bukkan fel. Az egyik nap ugyanis egy nem várt küldeményt hozott szerkesztőségünkbe egy biciklis futár, a csomagból pedig a bankvezér titkos fényképalbuma csúszott elő. Ebből válogattunk, a képeket pedig a nagy utazó saját élménybeszámolóival adjuk közre.Éppen Clevelandben jártam, az Erie-tó partján sétáltam, amikor egy épületből kellemes, lágy zenére lettem figyelmes. Ahogy beléptem, rögtön megragadott néhány szervező, azt hittem, hogy a díszpáholyba kísérnek, ám az öltözőbe vittek, ahol különös öltözéket aggattak rám, és fellöktek a színpadra. A nyaklánc kissé szorított, megmondom őszintén, jobban kedvelem a nyakkendőt. A szakállas fiatalember megköszön valami díjat, én a bankadóról tartottam egy rövid, 45 perces összefoglalót, de amikor a többiek „Sad but true” felkiáltással elkezdtek csörömpölni, kimenekültem az épületből. Az öltönyömet persze azóta se küldték vissza.
Houstonban járva csak egy hosszúlépést akartam rendelni, de véletlenül one long step helyett one small step-et mondtam. Erre azonnal egy elkerített épületbe kísértek, ahol azután két hónapig kellett szobabicikliznem. A helyiek állandóan valami Armstrongról beszéltek, így úgy gondoltam, esetleg a Tour de France-on akarnak engem is elindítani, de azután nap mint nap egy 50 kilós jelmezt adtak rám, és a végén betuszkoltak két másik fickóval egy szűk kapszulába. Ekkor jöttem rá, hogy ez biztos csak a bankos beosztottaim szokásos születésnapi tréfája, és csak befizettek egy útra, hogy testközelből is megtekinthessem a forint árfolyamát.
Éppen csak megérkeztem Észak-Koreába, ahová a totalitárius rendszerek bankszektorát mentem tanulmányozni, amikor is a vámos előhúzott egy öteuróst a zsebemből. Először azt hittem, ez a helyi jatt, és csak a megrendelt bérelt kocsimhoz kísérnek, de egy sötét autóba zártak, amivel 16 órát utaztattak, majd amikor megérkeztünk, egy igen szűk maskarát húztak rám, és abban kellett a díszlépést gyakorolnom. Azután elvittek egy nagy városba, hogy végre találkozhassak vendéglátómmal, de ő csak egy távoli emelvényről integetett. A titkárnőm alig tudta elintézni a hazautat, állítólag egy kiló plutóniumot kértek értem cserébe, amire mi tíz rúd szalámit ajánlottunk, de nem tudták, mi az, és a végén beérték fél tonna búzacsírával is. Na, ide se megyek többet!
Mivel már untam, hogy akivel csak találkozom, mindenki azt kérdezi tőlem, hogy Na ma menynyit BUX?, eldöntöttem, hogy kivezetem az OTP-részvényeket a budapesti tőzsdéről, és elintézem, hogy a jövőben New Yorkban lehessen kereskedni velük. A Wall Street elnöke kedvesen körbevezetett a parketten, de azt kérte, hogy változtassuk meg a cég nevét, mert angolul nagyon nehéz kimondani azt, hogy OuTéjPéj. Mire én megjegyeztem, hogy a NYüSE sem hangzik valami jól magyarul, és ezt még meg kell beszélnem a magyar nyelv nagy őrzőjével, de mivel még nem iktatták be, legyen türelemmel. Abban maradtunk, hogy amíg eldől, hogy ők vagy mi változtatunk nevet, elmegyünk shortolni egy kicsit. Kíváncsian várom, ki gyűri le a másikat.
