Közszolgálat

Para-Kovács Imre
2006. 01. 04. · Hócipő 2006/01
Nagy mázlim van, hogy ilyen nagyszerű témát húztam az év végi sorsoláson, mert 2500 leütésben akkor sem tudnám összefoglalni ennek az évnek, de még csak ennek a hónapnak a történéseit, ha szó szerint venném, és leütném mind a 2500-at, mondjuk, csak metaforikusan, mint Kerényi "nem közszolgálati" Imre a forradalmat (amit nem leütött, de remélem, értik, mire gondolok, mert én kezdem elveszteni a fonalat).

Szóval a világ nagy örömére és a magyar nemzet dicsőségére, a Fiatal Sasok Országos Egyesülete, karöltve a Bizánci Galambászok Orthodox Asszonyaival és a Kutyaszánhajó Világligával úgy döntött: ideje elnököt választani, mert Kondor Katalin annyira alkalmas és annyira jó, hogy már szinte kinőtte a Magyar Rádiót, viszont Such György meg ért hozzá, tehát keressünk valakit, aki a Légszomjasok és Nehezen Nyelők Országos elnökének is megfelel, aki viszont sajnos süket, ilyeténképpen arcról fog szavazni.

Friderikusz Sándor tehát elérkezettnek látta az időt Rudi Zoltán építő jellegű kritizálására, ami anynyival jobb a sima lehülyézésnél, hogy nem értik az emberek, akik legszívesebben Győzikét látnák a Magyar Televízió élén, Majkával és Dundikával. Rudi Zoltán természetesen nem hagyhatta ennyiben a dolgot, és avval kereste meg Gyurcsány Ferencet, hogy az MTV hivatalosan is vehesse fel a Magyar Buzera nevet, azonban Sváby András levélben figyelmeztette, hogy ez már foglalt, helyette javasolta a Magyar Vízió nevet, hogy az elbocsátások alkalmával lehessen hivatkozni majd a gyökeres és forradalmi átalakulásra, azaz, hogy már nincs tele, és egyébként is, mindenki menjen a picsába (ezt már nem Sváby mondta), aki valaha is betette a lábát a közszolgálati médiumok területére, mert - akárcsak a magyar labdarúgásban - lassacskán csak bűnözők és/vagy elmebetegek népesítik be a folyosókat.

Szerencsére idén választások lesznek, és majd mindenkit kirúgnak, akár a baloldal győz, akár a jobb, hogy új sötétekkel, félkegyelműekkel, valamint megbízható hülyékkel töltsék fel a megüresedett posztokat.

Addig is Wekler Ferenc javasolja, hogy az MTV mintájára nőtlenítsék a parlamentet, mert a nézők jobban szeretik középkorú, bizalmat sugárzó férfiak szájából hallani egymás anyjának (feleségének, anyósának) prostitúcióval történő megvádolását. Hollós János eközben énekel egy dalt a kis kirándulókról, akik csöppnyi hátizsákjukban bombával szállnak fel a buszra.

A távolból sziréna szól.