Holland tuti (Hollandia - Uruguay 3:2)
Megyesi Gusztáv
2010. 07. 07.
Így kellett történnie. Túl azon, hogy Uruguay szimpatikus csapat, jó is. Abbahagyták azt az utálatos futballt, amivel régmúlt tornákon a világot akarták kivédekezni erős csontzene kísérettel. A hollandok annyival voltak jobbak, hogy mindent egy kicsivel gyorsabban és erőteljesebben csináltak. Valamint Suarez hiányával, értve ezalatt, hogy a Ghana elleni meccs egyszerre pozitív és negatív főhőse nem játszott. Így emitt Robben és Schneider állt az egyik oldalon mint kulcsember, amott viszont Forlan mellett üresen tátongott egy hely, senki nem tudta betölteni, Forlan pedig, hiába a világbajnokság legprímább csatára, egymaga kevés.A meccs azon ment el uru szempontból, hogy amikor egyenlítettek, nem tudták megfogni a hollandokat. Amikor viszont Schneider belőtte a lábak alatt a második holland gólt, sejteni lehetett, hogy nem ennyi lesz a vége. Robben fejese aztán azt üzente, hogy megvan a vége. Ám nem így történt, s ez ennek a világbajnokságnak a legfőbb erénye: a meccsek végén mindig történik valami. Le a kalappal az uruk előtt, ahogy mentek előre a hosszabbítás másodperceiben is. Képzeljük el, mi van, ha Forlant nem cserélik le, s beüt egy szabadrúgás. Képzeljük el, hogy Uruguay kiegyenlít, a hosszabbításra meg nincs a pályán Robben, mert őt is lecserélték.
Ám így igazságos: Hollandia a döntőben, a holland focitörténelem negyedik vagy tán ötödik, de lehet, hogy csak a hatodik legjobb garnitúrája döntőt játszik, s ami nem sikerült 1974-ben, majd 1978-ban Cruyfféknak, Neeskenséknek, majd később Van Bastenéknak, Kluivertéknak, Bergkampéknak, az sikerül majd nekik. Ennek a szürke jelzővel illetett társaságnak, amely ugyan mélyszürke mivoltában is pontveszteség nélkül tarolt a selejtezőkön, s emberemlékezet óta nem kapott ki, ám amelyben nincsen egyetlen igazi világklasszis se. Nem baj, Hollandia, azért nagyon ne búslakodj, jönnek még szebb idők is.