Afrikában verik az afrikaiakat (Uruguay - Ghána 1:1)
Para-Kovács Imre
2010. 07. 03.
Ragaszkodtam ehhez a meccshez, mert tudtam, hogy nem lesz jó meccs, de abban is biztos voltam, hogy gyilkos meccs lesz, törött lábakkal, halottakkal, sebesültekkel és szoros eredménnyel.Minden jóslatom bejött: két közepes csapat olyan csatát produkált, amire mindig is emlékezni fogunk, mint annak idején a... ööö... szóval valamelyik híres meccsre a múltból.
Ghánán túl nagy nyomás volt, hetek óta azt hallották, hogy egy egész kontinens képviseletében fognak focizni, kezükben Afrika jövője, Mandela elnök külön meghívta őket egy bulira. Én sem tudnék úgy cikket írni, ha mögöttem lihegne egész Európa, és bekezdésenként azzal biztatnának, hogy én képviselem a kontinenst, nem beszélve a jövőről, hát, elfelejteném a betűket, és úgy nézne ki a mű, mint Jack regénye a Ragyogásban.
Uruguayon szintén nagy nyomás volt, mert elnökük azzal sokkolta őket, hogy kezükben Uruguay jövője, mert erről a három millió lakosú országról csak akkor beszélnek a világban, ha jól focizik.
Így is fociztak mindketten, győzelem vagy halál alapon tolták a játékot, nyírták egymást, gyűlölték és osztották, néha lőttek egy gólt, de közben nem álltak be védekezésre, mégis 1-1 lett a vége, aztán a hosszabbítás...
Suarez, az uruguayi nemzeti hős, a 120. percben kézzel védett a gólvonalon, pedig nem is kapus. Piros lap, tizenegyes. Asamoah olyan kapufát rúgott, hogy maga is csak nézte, midőn a játékszer (esetleg, pöttyös) távozik a légtérben, majd lefújták a meccset.
- Mit bénázol? Épp most kínált reklámszerződést a Piros Arany!
Egyértelmű volt, hogy ilyen befejezés után nem nyerhetik meg a büntetőket, és nem is nyerték. Sírtam a gyönyörűségtől. Nem az eredmény miatt, hanem mert szemtanúja lehettem ennek a mérkőzésnek. Rettenetes volt, borzalmas, pontosan, ahogy szeretem.