A Nyugati

Hócipő szerkesztőség

2010. 06. 02. · Hócipő 2010/11

Még ma is sokaknak Marx, bár amikor 1985-ben a rádiókabaré riportere érdeklődött a járókelőktől, ki volt a névadó, ketten azzal vágták ki magukat, ők szegediek, ezért nem tudják. Egy néni viszont bólintott, s már sorolta is: Marx, Engelsz, Leninsz. Éke a Nyugati 133 éves, kora vasszerkezeti bravúrjának számító csarnoka, amelyet a közhiedelemmel ellentétben nem Eiffel, csupán az irodája tervezett. Így sem kellett volna eltakarni egy felüljáróval, amely össze sem akart érni építésekor, elkerülték egymást, mint Brezsnyev Cartert a bécsi színpadon. Így volt olcsóbb, holott besüllyeszthették volna az utat, a licenc annyira megtetszett, hogy a Keleti elé is tettek egyet, ám ilyesmit más metropoliszok is elkövetnek, Madrid levegője, a Retiro szélén van az Atocha pályaudvar, az előtt is éktelenkedik egy, pár méterre a Szófia királyné képtár megannyi Dalíjától, Mirójától, Picassójától.

De itt csak a Griffből átalakított Alexandra könyvemeletei jelentik a kultúrát, no meg az aluljáró csodás kuckói. Amiknél még az Ilkovics, a Sabaria, a Tejvendéglő is stílusosabb volt, belső zsebben hordott nagykanalas törzsgárdájával, hátha valaki abbahagyja a babfőzeléket. Aki ma átküzdi magát az aluljáró patinás grillcsirkéin, vallási vezetőin, vagy régebben nálunk telelő inka csoszogóin, eltöprenghet, a Skála Metró sötét füstüvegeire miért kígyózik fel egy külső lépcső, tán azért, hogy bármikor leugorhasson róla a tervezője.