Vissza a 66-os úton (Portugália - Észak-Korea 7:0)

Buzsik Zsolt

2010. 06. 21.

Kiütést kapok attól, amikor futball-szakírók a csapatok múltbeli eredményeivel hozakodnak elő, mintha bármit is jelentene, hogy egy válogatott hányszor vert tönkre egy másik válogatottat, vagy a másik hányszor győzte le az egyiket az elmúlt száz évben, a döntetlenekről már nem is szólva. Én tehát meg sem fogom említeni, hogy az 1966-os angliai világbajnokságon a Koreai NDK csapata 1-0-ra győzött az olaszok ellen, ezzel búcsúztatva őket a tornáról. Negyvennégy éve történt, kit érdekel? A brazilok ellen dicséretesen helytálló észak-koreaiak ma amúgy sem az olaszokkal, hanem az Elefántcsontparttal halovány döntetlent játszó Portugáliával mérkőztek meg.

A vb első napján kérdezték tőlem, kinek szurkolok. Mivel kedvenc csapatom, a kínai tizenegy nem jutott ki Dél-Afrikába, Észak-Koreának - ötlöttem ki hirtelenjében. Igaz, ez csak poén volt, de a brazilokkal vívott meccsük után nem volt okom pironkodni új felfedezetteim miatt. Pártfogásomba persze a szolidaritás is belejátszott: nehogy már átnevelőtáborban vagy egy rizsföldön végezzék a srácok, akik nem nagyon tehetnek a népi demokratikus rezsim dicső tetteiről. Ma annál is könnyebb volt nekik szurkolnom, mert a portugálok üdvöskéjét, Ronaldót ki nem állhatom. Na, ezt lehet, hogy nem kellett volna leírnom, mert ő a legnépszerűbb az internetezők körében. Talán túloztam is egy kicsit, amikor úgy fogalmaztam, hogy ki nem állhatom, egyszerűen csak nem szimpatikusak a grimaszai, a műesései, a reklamációi... Kihagytam valamit?

Az első huszonöt percet, kissé elfogultan, úgy értékeltem, hogy kedvenceim egy súlycsoportban vannak FIFA-listán 102 hellyel előttük tanyázó ellenfelükkel. E meggyőződésemben az sem ingatott meg, hogy a 28. percben Meireles három-négy koreai védő csodálkozó tekintetétől kísérve gólt szerzett. Csapatom nem roskadt össze, viszont a portugálok erőre kaptak a góltól.

Jól jött a szünet, amelyben felidézték az 1966-os vb Portugália-Észak-Korea meccsét, ahol a koreaiak 3-0-ás vezetés után kaptak ki 5-3-ra, amihez Eusébio négy góllal járult hozzá. Ő most is itt van, és hisz a portugálokban (pedig mozambiki, legalábbis eredetileg). Aki hisz, nem csalódik: a 60. percben már 4-0 áll az eredményjelzőn. Úgy látszik, a szünetben lezuhanyozó észak-koreai csapatot megzavarta a meleg víz. Ronaldo is kezdett szimpatikusabbá válni: adott egy gólpasszt, kapufát lőtt, futott, osztogatott, kevergetett-kavargatott, és nem grimaszolt, hanem mosolygott. Talán szóltak neki, ha megint összeszed egy sárgát a szokásos dumálásával, akkor nem játszhat a brazilok ellen. Aztán jutott még három az utolsó tíz percre is. A hatodik gólt újdonsült kedvencem lőtte: a hátára vette a labdát, onnan a tarkójára emelte, a tarkójáról maga elé perdített és bumm.

- Majd azt mondom, direkt volt...

Az ötödik gól után szörnyű gyanúm támadt: mintha az észak-koreaiak már nem hinnének a sikerben. Még biztattam őket: lehet még 5-3, igaz fordítva. De hát hol van már az az 1966-os vb, ahol Magyarország 3-1-re verte Brazíliát!