Na milyen volt Afrika? Ha-ha-ha! (Kamerun - Dánia 1:2)

Farkasházy Benedek

2010. 06. 20.

Dehogy röhögök, sőt, sírni volna kedvem. Úgy álltam neki ennek a vb-nek, hogy: na akkor most talán. Rohaggyon meg az izomagyú Rooney, a piperkőc Céronaldo, meg a rakkológép Schweinsteiger. Végre Afrikában és végre kijutott mind a négy fekete-afrikai nagyágyú: Elefántcsontpart, Ghána, Kamerun és Nigéria, ráadásnak pedig a házigazda dél-afrikaiak próbálnak tisztességgel kiesni, ami eddig nem nagyon látszik összejönni nekik.

Ghána délután megint annak köszönhette a pontszerzést, hogy aktuális ellenfelük - most az ausztrálok, ahogyan az előző fordulóban a szerbek - éppen ellenük verték meg magukat. A ghánai csatárok minden helyzetben csak a szépséggel törődtek. Ha valamelyikük tíz méter előnnyel egyedül futott volna kapura, szerintem akkor is bevárt volna egy-két védőt, hogy majmot csinálhasson belőlük, mert ugye ez a lényeg. Gólt meg csak lő valaki egyszer. Persze kevés kivétellel másodosztályú edzőik vannak, sztárjaik egy fárasztó európai szezon után még nem találták meg a saját lábukat sem - láttuk az angolokat és franciákat is önmaguk árnyékaiként - ám mégis az ő cseleik és váratlan húzásaik adják azt a szépséget a fociban, ami miatt nézzük. Gondolom, nem egyedül én szeretném, ha az ilyen játék vezetne a döntőig, és nem az, amit a svájciaktól vagy éppen az olaszoktól láttunk. Ám Ghána ezzel a tötymörgéssel ki fog kapni a németektől, akkor pedig a szerbek simán, de még az ausztrálok is eléjük kerülhetnek, ha elég gólt lőnek, és akkor lehet hazasétálni.

Az esti Kameruni meccs előtt reméltem, hogy a Japán elleni minősíthetetlen játékukat követően valaki szépen odalépett mindegyik játékoshoz és sorban jól felképelte őket, miközben az arcukba üvöltötte, hogy: ez nem a Szabad Föld Kupa! És lőn. Eto’o már az elején gólt szerez, és megint lehet szeretni a kameruniakat, mert játszanak, és pláne, mert akarnak is valamit.

Történetesen a dánok is, de őket csak az eredmény érdekli. Eleinte tördelik a játékot, ha pedig támadnak, akkor szinte borítékolható a legyintés a végén. Egy kivétellel, ugyanis van egy zsenijük, aki góljaival az Arsenalt a BL-ben tartotta, amíg lehetett. Nicklas Bendtner most is kiegyenlített. A 40. percben a dánok elszerencsétlenkedtek egy tuti gólt, az ellentámadásból Eto’o kapufát lőtt, majd egy perccel később még egy ordító kameruni helyzet maradt ki. Ilyen az egész meccs. Még a szünetben sem járunk, de először érzem, hogy egy világbajnokságot nézek. Mindkét csapat nyerni akar, nem vár, nem óvatoskodik, tudják, ha most nem nyernek, akkor annyi. És ez a lényeg. Nyerni, és nem eggyel kevesebb gólt kapni, mint a másikak.

Ghána várta, hogy valaki csak lő egy gólt, Nigéria két meccsen a kapuig is alig jutott, Elefántcsontpart mellé most feliratkoztak a kameruniak is. Legalábbis a mutatott játékban. Annyira nyerni akartak, hogy ugyan még majd fél óra volt a meccsből, de máris kitámadtak. Jött is a szorgos ellen, az iparoscsapat, és talált még egy gólt. Kamerun vagy tízet lőhetett volna utána is, de mind elment egy-egy hajszálon. Hiába, a háborúban sem az nyer, akinek igaza van, hanem akinek például jobb hadvezére.

(Ne legyünk igazságtalanok, Paul Le Guennek volt egy kivételesen zseniális korszaka, amikor zsinórban három francia bajnokságot nyert a Lyon-nal, de lássuk be, azóta a nagy büdös semmi. Kész, elmúlt. Láttunk már ilyet. A skót Rangerssel a klub legrosszabb szezonkezdetét produkálta kétszer győzve tíz meccsből, és története során először fordult elő, hogy a Glasgow-i csapat egy alacsonyabb osztályú együttes ellen esett ki bármilyen kupasorozatban. Következett a Paris Saint-Germain, akikkel ugyan ligakupát nyert, de a bajnokságban csak a 15. helyen végeztek. Sem itt, sem ott nem hosszabbítottak vele. Ennek az embernek tehát jelenlegi formáját tekintve inkább háztartást kéne vezetnie, nem pedig a kameruniak felkészülését.)

Ghána 22-szer lőtt kapura, Ausztrália 8-szor. Döntetlen.
Kamerun 23-szor lőtt kapura, Dánia 13-szor. Nyertek a dánok.
Elefántcsontpart az utolsó remény.

A szép játék halott, kész, vége van. Ugyanis azzal ma már nem lehet eredményt elérni. Befér ugyan egy-egy ilyen játékos az európai élcsapatokba, sőt nagyon is kellenek nekik, mert a közönséget etetni kell látvánnyal is, de maximum ennyi. Tessék csak a 8-10 éves koruktól bentlakásos internátusokban, dekára felépített izomzattal „kitenyésztett” rakkolós tucatgyerekekből építkezni, az majd hozza a milliókat, a paraszt meg majd annak drukkol, akit a tévék sztárolnak. Elvégre a német fociról is sokan mondják, hogy szeretik, holott már rég nem Klinsmann, Hássler és Völler játszik, ja, és már egyáltalán nem németes a stílusuk, inkább valami meghatározhatatlan európai egyveleg.

Afrika az utolsó hely a világon, ahol a focit a szépségéért játsszák (oké, talán Brazília kivétel, de ott is „ex-afrikaiak” viszik a prímet). Most megkapták az első világbajnokságukat. Hogy legalább jó helyen haljanak bele. Aztán az egész kontinens takarodhat vissza a putrijába legyeket és szúnyogokat hajkurászni, és nézni, ahogy a fehérek megint az ő földjükön szórakoznak egymással, és őket persze szokás szerint megint kihagyják a jóból.

(A szerző véleménye... ööö... vélemény. Nem kell egyetérteni vele.
Biztos lehet drukkolni Svájcnak is. Hallgassák csak Bánfi
hetetkaptamajugóktól Jánost szakérteni. De előtte
konzultáljanak orvosukkal, gyógyszerészükkel!)