Nowhere man

Kéri László

2010. 06. 02. · Hócipő 2010/11

Sitting in his Nowhere land,
Making all his Nowhere plans
For nobody.

Fiatalkorunk egyik kedvenc rajzfilmje volt a Sárga tengeralattjáró, amely - köztudottan - Beatles-dalokra épült, és mindenféle szürreális állatok népesítették be a nem túl bonyolult történet bájos fordulatait. A sokféle lehetetlen szörny között is különleges helyet vívott ki magának a Porszívóállat. Roppantul gonosz volt, és végtelenül telhetetlen. Amerre járt, ott előbb-utóbb minden eltűnt. Beszippantott élőt és élettelent, kicsit és nagyot, hasznosat és haszontalant. Mögésettenkedett a gyanútlan és elmélyült áldozatának, s a legvédtelenebb pillanatban: hamm! - felszippantotta nyom nélkül. Nem lehetett tudni, hogy mindezt miért teszi. Egyszerűen és nagyon szimplán, mondhatnánk, hogy öncélúan volt gonosz. Abban lelte örömét, ha előbb-utóbb minden az övé lesz.

Mindez csak onnét jutott mostanában eszembe - nem egyszer, nem többször, hanem rendszeresen -, mert a választások óta eltelt már több mint egy hónap, és még mindig semmit sem értek a reánk váró, forradalmian Új Világ lényegéből. Csak bámészkodom, kapkodom a fejem a legkülönfélébb ötletek hallatán. A szétesés és az anarchia szélére jutott országban előbb-utóbb rend lesz mindenütt, ez világos, csak éppen az odáig vezető úttal vannak még pillanatnyilag apróbb gondok. Az odáig vezető út egyik nagyon lényeges elemének látszik az, hogy lehetőleg mindenből minél kevesebb legyen. Kevesebb intézmény, ember, szervezet sokkal hatékonyabban tudná ugyanis megoldani azokat a mindennapi gondokat, amelyeket sok ember, sok szervezet, sok-sok párhuzamossággal borzalmasan szétbarmolt. (Főleg az elmúlt nyolc évben, akkor aztán nagyon.)

Legyen kevesebb képviselő, ez helyes, ennek örül mindenki. Még a 198 is sok, célszerűbb lenne helyettük egyetlenegyet foglalkoztatni parlamentáris kérdésekkel, neki például garantáltan és mindenkoron meglenne a kétharmados többsége. Sőt, a háromharmad is. Az is helyes, hogy egyetlen megyei szervezeti központ intézzen mindenféle ügyes-bajos dolgokat, és annak is örülni fog a többség, ha nem lesz ez a végtelenül átláthatatlan tarkaság a mindenféle pénzügyi szervezetek/felügyeletek világában. Vannak azonban első hallásra meglepő, bár szintén védhető elképzelések is. Legyen egységes nemzeti média, beleférne minden, ami külön-külön is csak félmunka végzésére képes. Lehetne egy nagy-nagy, nemzetközileg is versenyképes egyetem, az magába olvaszthatná mindazon egységeket, amelyek eredménnyel túlélték az elmúlt tizenöt év szertelen és sehová nem vezető burjánzásait. Legyen egy nagy-nagy közmű-holding, mert ebben a széttagolt, zavaros tulajdoni szerkezetű rumliban a külföldi tulajdonosok évente százmilliárdos nagyságrendű profitot hordanak ki - érdemtelenül - az országból. De ha egyetlen kézben lenne a víz/gáz és áramszolgáltatás, akkor aztán lenne rend és alacsonyabb díjszabás.

Forradalmi lendület közben nagyon nehéz megállni, s nem is érdemes. A forradalmat végig kell vinni. Ma még csak nyolcra sikerült csökkenteni a miniszterek számát, jövőre már lehetne négy, s a ciklus végén egyetlen emberrel is elboldogulna a kormány. Színházakból is szembetűnő a sokféleség, ezt is oda lehetne adni egyetlen, megbízható embernek. S a foci terén is több mint negyedszázada hiába vár a jobb sorsra érdemes magyar nép arra, hogy újból megmutathassuk a világnak kivételes tehetségünket. Itt is az lenne a leghelyesebb megoldás, ha kijelölnénk az egyetlen, bármikor bajnokságot nyerni képes csapatot, a többiből meg odavinnénk a még használható tehetségeket. (Lám-lám... ezt már Farkas Mihály is tudta egykoron, mikor híres üzenetét papírra vetette: „Czibor játszódjék a Honvédba...”) Az még válaszra váró probléma, hogy bajnokság híján hogyan készülhetne föl egy ilyen szupercsapat a nemzetközi megmérettetésre, de a forradalmi lendület majd erre is hoz megoldást.

Szóval, tetszik ez a leendő új világ, a kétkedőket meg előbb-utóbb meggyőzik a látványos sikerek. Bár... a kétkedőket is legjobb lenne összevonni, egységes szervezetbe foglalni, hátha mégiscsak lehetne valami hasznát venni Kubatov kolléga széles körű nyilvántartásainak. Nem jó az, ha összevissza kételkednek az emberek. Az egyik pártalapon teszi, a másik pusztán ízlés okán, a harmadik meg azért tamáskodik, mert túl jó a memóriája, s arra is emlékszik még, hogy mi volt itt tíz-tizenöt évvel ezelőtt. A negyediknek meg semmi sem tetszik, és szívesebben látna sokkalta radikálisabb forradalmat a miénk helyett, az ötödik meg makacsul azt hajtogatja, hogy: legyen más, lehetne más. Mindig ez a Más. Amikor végre egyszer annak is lehetne örülni, hogy mindenki egyet akart. Minket. Legalábbis mi így emlékszünk.

Hanem a bevezetőben megidézett Porszívóállat nagyon jó megoldás lenne. Államilag kellene rendszeresíteni. Oda lehetne küldeni mindenhová, ahol nagy a tanácstalanság, ahol szenvednek az azonnali megoldások hiányától. (Milyen praktikus lenne pl. egy ilyen porszívó a megannyi devizahiteles gondjainak eltüntetésére. Annyi racionalitás mindenesetre ebben az ötletben is lenne, mint azokban a javaslatokban, amelyeket az elmúlt öt hét során megismerhettünk.)

A rajzfilmben egyébként a Porszívóállat a saját falánkságának áldozataként végzi. Miután már mindent felfalt, felszippantott, eltüntetett, nem maradt más neki, mint a világ egésze, s végül önmaga beszippantása. Hopp! Ez is sikerült! A világ helyén pedig ott éktelenkedett nagy-nagy fekete lyukként a Semmi, a világ kezdete. Ez lenne aztán az igazi forradalmi pillanat. Még ezt is megérhetjük.

p.s. Az idézett dal egyébként imígyen ér véget:

Nowhere Man, don’t worry,
Take your time, don’t hurry,
Leave it all ’till somebody else
Lends you a hand.

Seholsincs Ember, ne idegeskedj,
nyugalom, ne kapkodj.
Hagyd az egészet, amíg valaki
mindent meg nem csinál helyetted.
(Márton András fordításában)