Vanczák Vili földjén (Svájc - Spanyolország 1:0)
Megyesi Gusztáv
2010. 06. 16.
Az 1962-es, Puskás Ferenc-féle spanyol válogatottnál rosszabb még soha nem szerepelt világbajnokságon, no jó, tán az 1998-as, a 17. hellyel a végén. Ennél a mainál jobb viszont, amelyik most 1-0-ra kikapott Svájctól, szintén nem.Kikaptak ugyan, és így van ez jól, ám ebből az égvilágon nem következik semmi. A következő meccseiken pontosan azt fogják csinálni, mint most, húzogatnak, passzolgatnak, akár a Nou Campban vagy a Bernabeuban a Barca, illetve a Madrid, majd kiugratják a lyukra futó társukat, aki viszont belövi a helyzeteket, így aztán simán továbbjutnak. Igaz, a mai fejünk szerint csak a második helyen, és akkor elkerülhetetlen már a tizenhat között a spanyol-brazil.
Jól szervezett védelem / megtervezett támadás.
Hogy miért drukkoltam én a meccs folyamán egyre intenzívebben a svájciaknak, meg nem tudnám mondani. Az túl szimpla válasz volna, hogy a semleges szurkoló mindig a gyengébbnek drukkol. Először is nem vagyok semleges szurkoló, Puyol, Xavi és Iniesta kifejezetten a kedvenceim, sőt meggyőződésem, hogy Messi utóbbi kettőnek köszönheti királysága felét, úgy tömték őt labdával, hogy abból csak királynak lehet lenni, ám ez legyen most mindegy. Az se igaz, hogy az ember azért drukkol a kicsinek, hogy történjék már végre valami ezen a vébén, mert hiszen a szurkoló érdeke épp az, hogy az esélyesek jussanak tovább, mert világfoci csak tőlük várható a későbbiekben.
Viszont volna valami, ami tán magyarázat, sőt egyfajta igazságszolgáltatás. A három kedvencet, akiket mondtam, s vegyük még ide a Liverpool okán Fernando Torrest is, csak az idén tavasszal fejenként huszonötször láttam pályára lépni, ami nem kunszt, hiszen minden meccsüket adta a tévé, itthon a sportcsatorna. Mondhatni tehát, hogy az összes meccsüket, összes megmozdulásukat láttam, mint ahogyan Iker Casillasét, Xabi Alonsóét is, de David Villáét is minimum tízszer.
- Supermant játszol? Ahoz a kék-piros-arany még nem elég!
Személyes ismerősök. Ehhez képest a svájci játékosok középkategóriájú csapatokban fociznak, s most nem a tévéileg is mellőzött Zürichet vagy Baselt mondom, de az Auxerre-t, Sampdoriát, Hannovert, West Ham Unitedet, amiket nem nagyon nézünk, mert bennünket ugyebár a mi futballkultúránkkal csak az osztályon felüli érdekel. Aztán jön a pofára esés. Előbb ugye a hülye metaforák, hogy svájci retesz meg az óramű-pontosság, aztán az ébredés, hogy ezek állati jól tudnak focizni.
Ez a nap ilyen volt a spanyoloknak, a svájciak pedig kihasználták a lehetőséget. És nem betonfocival, mint ahogyan tegnap Észak-Korea, emberfeletti erők mozgósításával, halálmegvető bártorsággal, hanem ügyesen, sőt stílusosan. Amit 1-0-nál a leverkuseni Derdiyok művelt, megbőrözve egy spanyolt, gyufáért küldve egy másikat, hogy aztán jobb külsővel, afféle lábbeli backhanddel kapufára küldje a labdát, az spanyol-katalános mestermunka volt.
- Nyugi, ma az is elég, ha kinézem...
Amúgy Svájc tavaly, miközben mi az U20-as vb bronzérmet ünnepeltük itthon, első lett a 17 évesek világbajnokságán, amiről itthon egy sort se írtak az újságok. Nekünk Svájcból csak Vanczák Vili jut (FC Sion), de ő aztán töményen, most aztán megkaptuk szépen, hogy mit tudunk mi Svájcról.
Nekik köszönhetően végre a világbajnokság is elkezdődött.