Osztály vigyázz!

Ma volt a holnap tegnapja

Farkasházy Benedek
2010. 06. 01.
Navracsics Tibor tegnapi tájékoztatóján elmondta, hogy az első Orbán-kormány mintájára az ülések kezdetén az új kormány tagjai is felállva köszöntik Orbán Viktor miniszterelnököt. Ő az első hetes, ezért ma is ő mondta el a táblánál, hogy: Osztály Vigyázz! Tanár bácsinak tisztelettel jelentem, a kormány létszáma nyolc fő, jelen van hét fő, hiányzik egy.

Tű alatt
Kivarrták Rékasi Károly karját. Lányának tetszik az új tetoválás, ám felesége nem érti, miért pont Aloe Verás flakonokat választott, amikor a halálfej sokkal jobban állna neki.

Kösz
A Jobbik közleményben köszönte meg Izraelnek, hogy megtámadták a Gázai övezetbe tartó önkéntes flottillát, ugyanis az elmúlt héten a Fidesz elvitte előlük a kettős állampolgárság és Trianon témáját, de így egy ideig megint lesz miről beszélniük.

Nem repül a...
Huszonegy múzeum verseng a leselejtezett Atlantis űrsiklóért, melyet 28,8 millió dollárért hirdetett meg a NASA. Erich von Dániken máris közölte, hogy bárhová viszik is, Platón atlantiszi útleírása alapján könnyedén megtalálja majd.

Le monde
Retkes Attila lemondott. Arról nem nyilatkozott, hogy miről.

Penitencia vagy letöltendő?
Kőszegi Zoltán fideszes képviselő a három csapás törvény kapcsán a parlamenti ülésteremben elmondta, hogy
„szívem szerint elsősorban az istentagadást kezdeném el büntetni”. Arról sajnos nem nyilatkozott, hogy akkor most Zeuszt, Atont és Zarathustrát is imádnunk kell-e, vagy elég, ha néha barmokat áldozunk.

Dó, re, mi, fa, szó, la, ti, dó
Demszky Gábor kijelentette, hogy főpolgármesteri ciklusa leteltével egyszerű nyugdíjas lesz és könyvet fog írni a hét miniszterelnökről, akikkel kapcsolatban állt. Az lesz a címe, hogy Budapest és a hétfejű sárkány.

Esik
Napok óta egyik vörös riasztás követi a másikat. Szijjártó Péter szerint sürgősen rendet kell rakni az Országos Meteorológiai Szolgálatnál is, mert a narancs riasztásoknak ott is kétharmados többségben kellene lenniük.