Harmadolás

Smuzewitz Ilona

2010. 05. 05. · Hócipő 2010/09

Nem szeretnék a világ helyében lenni. A magyarok ugyanis világsikert értek el. És van rá némi esély, hogy a világ ezt esetleg nem méltányolja eléggé. Ami nagyon feldühítheti a magyar embereket. És különösen Orbánt, aki velük együtt érte el a világsikert.

Ha a hülye világ nem veszi észre a magyar világsikert, akkor megnézheti magát. Mert lehet, hogy a magyar emberek a világ ellen fordulnak. A választás második fordulójában az oxigénpalack nélküli csúcstámadás közös erővel, elhatározással jött létre. A magyar emberek összefogtak Orbánnal, és felértek a csúcsra. Sétálgatva. Különösebb erőfeszítés nélkül. Úgyhogy elképzelheti a világ, hogy mi lesz, ha a magyar emberek és Orbán összefognak, és elindulnak a világgal szemben. Vagy csak a menetiránnyal szemben.

Ehhez képest nekem egy kicsit közömbösnek tűnik a világ. Mintha jobban érdekelné a görög és portugál csőd, meg a spanyol munkanélküliség, mint a magyarok világraszóló eredménye. Ami méltánytalan. Hát kinek van még kétharmada és világsikere? Obamának van kétharmada? Nincs neki. Mégis mindenki tőle várja, hogy jobb legyen a világ. Ezen érdemes lenne változtatni. És felkérni Orbánt, hogy legyen a szabad világ vezetője. Tegyen rendet a világgazdaságban. Adócsökkentéssel. Nagyarányú és azonnali adócsökkentéssel. Amit az idén ugyan nem lehet megcsinálni, de néhány év múlva szinte biztosan. Talán. Ha valami el nem romlik addig. A világ bürokráciáját is csökkenthetné. Kérdés, szükség van-e ennyi tagállamra az ENSZ-ben. Nem lenne jobb egy kisebb, hatékonyabb és erősebb világkormány?

Orbán sokkal jobban tudna tárgyalni az oroszokkal a hadászati atombombák leszereléséről. Mivel Magyarországnak már egyetlen atombombája sincsen, az oroszok is kénytelenek lennének mindent leszerelni. A közel-keleti felfordulással persze nem kellene foglalkoznia. Azt a Jobbik szívesen elintézné. Orbán a kínaiakkal is szót értene. Mert az ottani parlamentben is simán megvan a kétharmad. És nem is hetente üléseznek.

Tényleg ritka, hogy egy párt ekkora többséget szerezzen. Mármint olyan országban, ahol több párt működik. És még az ilyen mértékű választási győzelem után is működhetnek.

A vasárnapi győzelmi beszéd - amit a csúcsra járató Orbán mondott el - legfontosabb eleme a világsiker meg a csúcs volt. Ilyet általában akkor szoktak mondani a politikusok, amikor semmi sem jut eszükbe. Persze nem félek attól, hogy Orbánnak semmi sem jutna eszébe. Ellenkezőleg. Pont attól félek, ami eszébe jut. Vagy juthat. Nem tudom, Orbán megköszönte-e már a szocialistáknak a kétharmadot. Hiszen nélkül, ez sohasem jöhetett volna létre. Volt ugye nyolcévnyi szocialista kormányzat. Ami a baloldal legelkötelezettebb híveit is leamortizálta. De ez még csak az elsöprő győzelemhez volt elég.

A kétharmadhoz az is kellett, hogy a szocialisták a második forduló előtt a kampányukat úgy nevezzék el, hogy 7 nap a demokráciáért. Ami eleve csak akkor lehetett volna hét nap, ha a kampánycsend megsértését is betervezik.

Vagy azért nevezték el így a kampányhajrát, mert valójában arra voltak kíváncsiak, mennyire számít a demokrácia a magyaroknak. Megtudták. Nem sokat számít. Vagy a magyarok most reflexből nem képesek elfogadni a szocialisták érvelését. Talán avval többre mentek volna a szocialisták, ha úgy kampányolnak, hogy minden hatalmat Orbánnak.

A vége mindenesetre ez lett. A magyarok úgy döntöttek, hogy olyan országban akarnak élni, ahol minden attól függ, mit álmodott Orbán. Ettől még zöld marad a fű és kék az ég? Kinéztek az ablakon már ma?

Orbán szerint a győztesnek nem igaza van, hanem feladatai. Pedig valahogy megnyugtatóbb lenne, ha igaza tudatában örülni látszana egy kicsit. Mielőtt komor arccal nekikezdene annak, ami szerinte a feladata.

A magyarok nem szavaztak Orbánra. Hanem közfelkiáltással megkérték, hogy mostantól mindent kedvére alakítson át. Legyen olyan az ország, amilyennek ő akarja. És ha az Orbán által megálmodott új rendszer a magyar embereknek nem tetszene, legfeljebb megszokják. Lesz rá idejük.

Orbán a választási győzelem éjszakáján megígérte, hogy leszámolnak az oligarchákkal. Megnyugtató ugyanakkor, hogy az Orbánt támogató brutálisan gazdag magyar emberek nem oligarchák. Még nem tudni, hogy micsodák, mert nem lettek elnevezve. Talán nemzeti kapitalisták? Hazafias tőkések? Patriogarchák?

A világsikernek számító kétharmadnak sokan örülnek. Ha jól értem, akkor azért, mert Orbánnak most nem kell egyezkednie, hanem minden szükséges és szükségtelen törvényt, intézkedést kényelmes többséggel tud keresztülvinni. Azt még nem tudom, hogy ez miért jó. Mert ezek szerint a magyar emberek számára a demokrácia és a parlamentarizmus azt jelenti, hogy a jóságos kormány megoldja a problémákat, és elhárítja a felmerülő akadályokat. Akinek meg nem tetszik, az moroghat. Csendben.

A nemzeti konzultációk szünetében. Ahol majd a megkérdezettek elmondhatják, mennyire várják, hogy olyan legyen az ország, amilyennek Orbán kitalálja.

Egyébként nekem úgy tűnt, mintha Orbán kicsit híján lenne az ambíciónak. Hiszen elégedettnek tűnik a kétharmaddal. Talán majd megjön a kedve, ha ismét kormányoz egy kicsit. És a következő választásokon felülmúlja a mostani eredményt. Új célt tűz ki. Hogy a mostani eredményt minimum megduplázza.

Irány a négyharmad.