Friss hírek Görögországból

Ma volt a holnap tegnapja

Farkasházy Benedek
2010. 05. 07.
A helóta szakszervezetek felkérték a titánokat, hogy csatlakozzanak az általuk szervezett tiltakozó demonstrációhoz. Kronosz máris bejelentette, hogy szívesen lenyeli bármelyik politikust, aki megszavazta a megszorításokat.



Pitagorasz bejelentette, hogy tételét a2+b
2=c2+ÁFA-ra módosítja.



Mivel a nemzetközi pénzpiacok a görög parlament által tegnap megszavazott megszorítások ellenére is igen nyugtalanok, a miniszterelnök úgy döntött, hogy Odüsszeusz haladéktalanul keljen útra a Földközi-tengeren, és szerezzen további forrásokat, de ez most ne tartson 10 évig. A feleségére addig majd kormányőrök vigyáznak.



Diogenész túlélőkurzust indított. A jelentkezők megtanulhatják, hogyan lehet lakás híján hordóban aludni, emelt fővel mezítelenül járni, és utolsó vagyontárgyukat a folyóba hajítani.



Prométheusz felhívta az Európai Unió vezetőinek figyelmét arra, hogy ha tovább szórakoznak szeretett népével, és nem virítják a lóvét, visszaveszi tőlük a tüzet. Angela Merkel német kancellár válaszában kifejtette, hogy nem bánnák, ha ezt egy izlandi vulkánnal kezdené.



A szofista filozófusok bejelentették, hogy takarékossági okokból ezentúl Marlboro helyett Szofit szívnak.



A kormány felkérte Szókratészt, hogy legyen a szóvivője, de ő visszautasította a felkérést, mondván, tartott már elég védőbeszédet.



Szapphó bejelentette, hogy mivel már senkinek nem maradt göröghonban pénze versesköteteket vásárolni, beköltözik egy valóságshow villájába.



Akhilleusz felszólította a kormányfőt, hogy ne szórakozzon, és külföldi tárgyalásain álljon már a sarkára.



Szophoklészt nevezték ki a Görög Nemzeti Színház igazgatójának, aki a spórolás jegyében bejelentette, hogy ezentúl minden darabban csak három színész szerepel majd és díszleteken kívül más nem lesz a színpadon, valamint a női szerepeket is férfiakra osztja. Persze a darabok végén mindenki meghal, mert úgy kevesebb gázsit kell fizetni.



A kentaurok bejelentették, hogy megfelelő pénzdíjú versenyen kiállnának Overdose ellen.



Szibülla, a delphoi jósnő újságírói kérdésre úgy válaszolt, hogy „Tudja a jó franc”.