Szegény gazdagok

Farkasházy Miklós

Farkasházy Tivadar
2005. 12. 07. · Hócipő 2005/25
Kétszer, ha láttam, ugyanis felesége szobraitól féltem, olyanok voltak, mint a neve, Donner Gertrud, amit ráadásul kimondani se tudtam. Miklós mindenre azt mondta, ugyi, kivéve a rendszerre, s megveregette apám vállát, jelezve, ne menjünk bele a részletekbe. Egy kötetre ez elég a mai világban, nem? Trudi pedig folyton pukedlizni tanított, hiába ismételgette apám, hogy fiú vagyok, azt mondta, nem számít. Ezt már a második kötetbe szánom. Nagyon szegényen éltek, de akkor nem tűnt fel nekem, azt hittem, így van rendjén.

Trudi, 1942 körül

A Konferanszié, 1927

Néhány festő persze telhetetlen, s már életében sem akar éhen halni. Ráadásul tudja, a legjobban úgy verheti fel képei árát, ha meghal. A novgorodi nagyherceg például annyira meg volt elégedve Andrej Rubljov társainak ikonjaival, hogy mindet leölette, nehogy másnak is fessenek.

A húszas években egy kölni lap Chagallhoz hasonlítja, Krakkóban, Drezdában, Hamburgban, Lipcsében, Zürichben, Párizsban, Velencében állít ki, de 45 után pechjére a szocdemek képzőművészeti tagozatát választja. Művei többsége a Petrezselyem utcai romok alatt, a bomba után még menthető lenne, ha a falat kitámasztják, de ki törődik ekkor egy festővel? Az eső majd a szocreál mindent elmos. Azért akad egy megbízatása, kérelmére a következő választ kapja:
A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségével egyetértésben a Magyar Népköztársaság Képzőművészeti Alap Lektorátusa a vállalatunknál működő karácsonyfadísz üzemünk festési bedolgozói munkálataira önt is jelölte.


A modell, 1932 körül

Egy évvel apám előtt távozik, 1964-ben. Bánó engem kért fel kiállítása megnyitójára, talán lusta volt továbblapozni a noteszében. Előttem mesélte, hogy 1983-ban belépett a körúti bizományiba, és meglátott egy Farkasházy Miklós képet háromezerért, amit nem bírt otthagyni, így kezdődött az őrülete. Mire kénytelen voltam én is elmesélni, hogy ekkoriban mi is jártunk abba a bizományiba, s ugyanúgy beleszerettünk egy hasonló összegű képébe, nem hazudom, hogy ugyanabba. De aztán otthagytuk, s inkább vettünk egy antik szekrényt négyezerért, mert a szép bútoroknak előbb-utóbb határt szab a lakás mérete, a festményeknek viszont soha. Az ember néha persze feladja elveit, és Bánó tíz éve segített lecsapni egy jóval kisebb Farkasházyt háromszázezerért.

Velúrpapíros rajzait talán nem nekem kéne magasztalni, még ha oly távoli is vagyok. Most száz műve látható az Aulich utcai galériában. Szövegem közben pont a szemközti bérház falára látok, amin ez a szöveg áll: Farkasházy Zsigmond alapítványának háza. Szupermilliomos volt az öreg, de nem politikusként, csak utána gazdagodott meg nagy hagyatéki perekből. Gyermektelen lévén a saját vagyonát egy alapítványra hagyta, bizonyára apámat, Tibort és Miklóst is elvitték hozzá, de még pukedlizni sem tanította meg őket.