Felfújt

Megyesi Gusztáv
2005. 12. 07. · Hócipő 2005/25

Tony Blair Budapesten járt a múlt héten, s mindjárt a megérkezése után Gyurcsány Ferenc rózsadombi villájába hajtatott vacsorázni. Személyesen Dobrev Klára, a magyar miniszterelnök felesége főzte a vacsorát. Mondom is gyorsan a menüt: először tokaji fácánesszenciát szolgáltak fel vörösboros fagaluskával (ami, ha nem tévedek, szimpla erőleves betéttel; imitt-amott zacskós változatban is kapni), főételként gyömbéres jércével töltött pulykamell volt szezámmagos csibemártással, ehhez vajas karottát és fürjtojás rizottót adtak fel szüreti módra burgonyalepénnyel, végül desszertként a friss gyümölcs mellé narancsfelfújt került az asztalra.

Nem magyar volna a magyar sajtó, ha nem csapott volna le azonnal a menüsor első és utolsó tagjára. Milyen az a fácánesszencia? Hát, persze, hogy tokaji. S mi van desszertként? Narancs. Magyar sajtón hizlalt agy ezt azonnal appercipiálja, tokaji mint az Orbán szőlőügyei, plusz narancs, utóbbi ráadásul felfújt, hogy ne mondjam, pöffeszkedő, öntelt - megint jól bemosott egyet a miniszterelnök az ellenzéknek, de ne féljünk, vissza fogja kapni.

Amúgy meg akkor van ekkora trakta, amikor az ország rohad, és minden áldott nap megvesszőzi őt az Európai Unió a költségvetési deficit miatt. Ilyen gazdasági krach idején maximum virslit szabadna vacsorálni kevéske mustárral, kecsappal, kinek-kinek ízlése szerint, desszertként meg ropi, de az olcsóbbik zacskósból. De ezek nem tanulnak. Annak idején a söjtöri kormányülésen is az ebéddel döntötték romba a magyar gazdaságot: a mandulával töltött angolnával meg a pácolt fogasfilével; hónapokig ez volt a legfőbb belpolitikai, sőt gazdaságpolitikai téma. Megjegyzem, egyetlen ember volt a magyar sajtóban, aki nem háborodott fel a mandulával töltött angolnán, mint fogáson, az se újságíró volt, hanem egy helyi illetőségű olvasó, aki szerint arrafelé egyáltalán nem ínyencség és urizálás a mandulás angolna meg a harcsa, tradicionális étel, akár mindennap ehetnének, ha nem unnák.

De az ország már akkor is rohadt. Most még jobban. Legutóbb már az Európai Bizottság elnöke, Barroso is lekúrta Magyarországot a hiánya miatt, ami ráadásul ikerhiány, még jó, hogy Orbán Viktor le tudta őt csillapítani, hogy nézd, öreg, tudjuk, hogy a kormány manipulál az adatokkal, de ne büntesd meg miatta az országot, a nép nem tehet semmiről. És Barroso megígérte. Ez tetszik nekem. Egyszer egy állami gazdaságban voltam szemtanúja annak, hogy a párttitkár benyitott az agronómushoz, hogy "te, Miklós, én most fölmegyek a járáshoz és beszélek Borbíró elvtárssal, hogy ne basztassa már a Pistát, igaz, hogy megbűvölte a statisztikát, és kicsit sikkasztott is, de ha kirúgná, a család inná meg a levét, három családja van otthon, remek srácok, valóságos ördögök, a Pirike is bűbájos asszonka, és én mondom, tiszta". És nem is lett semmi baja Pista agronómusnak.

Mi csak ne higgyük azt, hogy a nagypolitika olyan nagyon más, mint a mi életünk, "ezer éve ismerjük egymást Viktorral - mondta Barroso is -, még a néppártból"; messzi van még nagyon az a Mohács.

Ettől függetlenül csúnya dolog nagy zabálást rendezni olyankor, amikor veszélyben van az euró 2010-es bevezetése, és nincs eleget téve a kritériumoknak. Állítólag Blair érkezése előtt egy nappal már az EU pénzügyi biztosa, Almunia úr is kijelentette a párizsi pénzügyi fórumon, hogy Magyarországgal komoly gondjai vannak; éjjel-nappal ez volt a vezető hír a hazai tévékben, újságokban, az ember azt várta, hogy még éjfél előtt eltűnik az ország Európa gazdasági térképéről. Egyetlen újságíró volt a magyar sajtóban, ide is írom a nevét: Fodor Györgynek hívják, a Magyar Hírlap munkatársa, aki vette magának a fáradságot, és utánanézett, hogy mit mondott pontosan Almunia pénzügyi biztos a párizsi Euromoney fórumon Magyarországról. Semmit. Meg se említette beszédében Magyarországot. Valaki kitalálta, hogy Barroso után már Almunia is fenygetőzik, sőt, hogy Magyarország már egyenesen Titanicként sodródik a jéghegy felé, és hogy itt talán már Barroso és Orbán elnökök évezredes barátsága se segíthet.

A mindennapos EU-lekúrásokról egyébiránt a Világgazdaság honlapján jelent meg egy cikk, miszerint ha minden napra jut is elmarasztalás, "nincs szó arról, hogy ennyiszer meg kellene inteni a magyarokat". Gyakorlatilag a még szeptemberben deklarált rosszallást ismétlik meg a különféle EU-tisztségviselők úton-útfélen, az EU ugyanis bonyolult intézményrendszer, egy-egy eljárás lassan járja végig a különféle stációkat, magyarán: ugyanazt ismételgetik különféle szintekről, semmi újat nem mondva. Én egyszer, amikor kirándulás közben beleejtettem a húgomat a patakba, legelébb is apámtól kaptam verést, amikor aztán anyám este hazaért, ő is adott szépen, másnap a nagyapám vert el, de még Helén tántitól, a keresztanyámtól is kaptam, ráadásul ő csak két hét múlva szerzett tudomást az esetről, húsz évvel később, amikor a nagybátyámhoz látogattam Amerikába, meg voltam győződve, hogy pofonnal kezdi a találkozást; nem is tudom, helyes volt-e a húgomat kihúzni a patakból.

Ráadásul az EU kicsit más dimenzió. Ha azt vesszük, hogy az EU-tanácsnak a miénken kívül 24 miniszter a tagja, a 25 fős EU-bizottság alatt 24 ezer tisztviselő dolgozik, az Európai Parlamentben 732 képviselő van, a Régiók Bizottságának 317, a Gazdasági és Szociális Bizottságnak pedig 222 tagja van, akkor elképzelhető, hogy egy szép, ködös hajnalon, amikor azonban Ferihegy még fogad gépeket, egyszerre harmincezer EU-ember jön be az országba fenyíteni, elmarasztalni, s ezeknek már kicsi lesz Dobrev Klára konyhája.

A narancsfelfújtról pedig annyit: olyan, hogy szegfűfelfújt nincsen, szegfűt egyébként se eszik Tony Blair; nincs az az isten, aki beléje tudná tömni.