Itt lesz az idő

Ma volt a holnap tegnapja

Varga Ferenc József
2010. 04. 03.
Tekintve, hogy Orbán Viktor nem hajlandó vitázni, az LMP aktivistái, élükön Schiffer András országos listavezetővel egy körülbelül 20 méternyi, 100 kérdést tartalmazó papírcsíkot ragasztottak a Fidesz fővárosi, Szentkirályi utcai székházának kapujára. A Fidesz képviselői megígérték, hogy kormányra kerülésük esetén az elkövetkezendő négy évet a kérdések megválaszolására fordítják.

Kampány-lógó
A Fidesz számlával tudja igazolni, hogy kifizette a hirdetés rögzítését a tűzoltóságnak - közölte a párt helyettes szóvivője azután, hogy az MSZP pénteki sajtótájékoztatóján kifogásolta: karcagi tűzoltók helyezték fel villanyoszlopokra Varga Mihály Fidesz-alelnök kampányplakátjait. A tűzoltók a többi pártnak is szívesen segítenek. Egyikük szerint örömteli látvány, ahogy a politikusok a villanyoszlopokon lógnak!

Így van!
A Fidesz azon igyekszik, hogy az iskolákat a közvetlen pártpolitika színterévé tegye, közölte az MSZP, mivel szerintük a jobboldali párt megakadályoz minden olyan próbálkozást, amely ettől megvédhetné a közoktatási intézményeket. Ezt egy szocialista politikus is megerősítette, miután egy gimnáziumban megkérte a tanárokat és a diákokat: ne higgyenek a Fidesz - szerinte - álságos politikájának!

Mázli
Húsvét idején a rendőrök fokozottan ellenőrzik a biciklistákat is és megfújatják velük a szondát is. Eddig nincs információ, hányan akadtak fenn, annyi azonban bizonyos, hogy Tarkós Béla kisenyedi lakost csak az mentette meg, hogy még a szondába-fújás előtt eldőlt a kerékpárjával.

Haj-rá ma-gya-rok bííp!
Skóciában olyan android robotokat fejlesztettek ki, amelyek kiválóan fociznak. A kutatók azt szeretnék elérni, hogy a droid-csapat indulhasson a robotfutball 2011-es isztambuli világkupa-döntőjén. Magyar kutatók is dolgoznak egy hazai robotfutball-csapaton. Az első android sportolók focizni még nem, elesni és köpni azonban már kiválóan tudnak.

Oda se bagóznak
Izraeli kutatók húszezer fiatalt megvizsgálása után kimutatták, hogy minél erősebb dohányos valaki, annál kisebb az IQ-ja. Tézisüket egy magyar aluljáróban szerzett tapasztalataik is megerősítették, miután megkérdeztek egy dohányzó fiatalt. Megszólításukra a fiatal csak annyit válaszolt: "Mi va' kcsög?"

Húsvéti örömhír!
Feltérképezték a zebrapintyek genetikai állományát, s ezzel lehetővé vált a hangképzés és az éneklés képességének vagy ennek zavarainak a vizsgálata az ember tekintetében is. Hiszen napjainkban mi sem fontosabb a zebrapintyek és az emberek éneklési zavarainak vizsgálatánál. Bele sem merek gondolni, milyen rossz lehet az élete egy énekzavaros zebrapintynek. Mi meg itt sírunk a válság miatt!

Se erőt, se egészséget!
A polgárőröknek nem szabad rendőnek látszaniuk. Egy ombudsmani vizsgálat szerint a polgárőrök ezentúl nem használhatnak olyan gépkocsit és egyenruha-jelzést, amely részben vagy teljesen a rendőri állományhoz való tartozásukra utalna. A polgárőröknek továbbá tilos értetlen arccal hallgatni vicceket, valamint bárgyú tekintettel meredni előre, hogy semmiképpen ne nézhessék őket rendőrnek.

Végtelen történet
Feljelentést tettek Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya ellen hűtlen kezelés miatt. A feljelentés szerint indokolatlan volt a BRFK és egy polgárőr szövetség között megkötött szerződés. A főkapitány tagadja, hogy szabálytalanság történt volna. Időközben egy ennél még nagyobb hír röppent fel: a mai napon nem tettek feljelentést egyetlen felelős beosztású személy ellen.

Egy kézzel két nőt
A Fidesz-KDNP két női aktivistája Szombathelyen családokat keresett fel, amikor a Derkovits lakótelepen egy férfi rájuk támadt és mindkettőjüket fojtogatni kezdte. Elfogása után a férfi bevallotta, izgalomba jön a fideszes nők láttán, majd később hozzátette: minden kampányoló aktivistától ingerenciája van.