Beavatás

Megyesi Gusztáv

2010. 03. 10. · Hócipő 2010/05

Áll a bál a tűzoltóknál. Amint arról a napisajtó igen aprólékosan beszámolt, nemrégiben egy csapat budapesti tűzoltó szervezett formában, az évek óta tartó gyakorlatnak megfelelően pálinkakóstoláson vett részt Újkígyóson, és ebből az alkalomból úgy berúgtak, hogy a hazafelé tartó úton néhányan a társuk nadrágjába nyúlkáltak a busz hátsó traktusában. Jegyzőkönyvszerűen szólva szexuálisan molesztálták, ami nem volt meglepetés ahhoz képest, hogy az egyik tűzoltó már a rézüst mellett a nemi szervét mutogatta a nagyvilágnak, miközben csujogatókat ordítozott. Az eset már a témájánál fogva is nagy vihart kavart, főleg, hogy a buszon elöljárók is utaztak, akik a hírek szerint rá se hederítettek a nyúlkálásra és a heves ellenállásra, mígnem aztán az egyik parancsnok kiemelte az áldozatot a hátsó ülésről, és előreültette, ahol szem előtt van, így senki sem tud a nadrágjába nyúlni.

Ezek a részletek önmagukban is elég szörnyűek ahhoz, hogy a világ legtisztább erkölcsű s minden tekintetben feddhetetlen népessége, azaz a magyar lakosság megvetéssel közelítsen nemcsak a vétkesekhez, de az egész tűzoltósághoz, illetve hogy ugyanennek a lakosságnak az egyre terjedelmesebb homofób része a legnagyobb dilemmában térjen a történtek óta nyugovóra, mármint hogy tűz esetén ki a veszélyesebb az emberiség jövőjére nézve: maga a tűz, vagy pedig a homoszexuális tűzoltóállomány.

Érdekes módon az szóba sem került a magyar sajtóban, hogy a tűzoltók ugyan már miért járnak rendszeresen szervezett pálinkatúrákra (nem mintha nem ez volna a regenerálódás legbeváltabb formája), az viszont huszonnégy órán belül kiderült, hogy néhány nappal korábban a buszon nyúlkáló három tűzoltó - és innét idézem az MTI-t -, „szolgálati időben, beavatási szertartás szerint úgynevezett análfűrész módszerrel szexuálisan is megalázta másik társát”.

Helyben is volnánk, a beavatásnál. A sajtó, s pláne az internetes hozzászólások jelentős része ugyanis erőnek erejével a homoszexualitásra akarja kihegyezni a történteket, „a magyar tűzoltók buzik”, azt gondolván, hogy az ittas tűzoltóban a pálinka hatására ellenállhatatlan szexuális gerjedelem támad, s mert a pálinka a homoszexualitással járó gátlásokat is feloldja, törvényszerűen esnek neki bajtársuknak, hogy magukévá tegyék. E nézetbe viszont egyszerűen nem fér bele az a tény, hogy a tettesek amúgy „teljesen normális emberek”, sőt példás családi életet élnek, mi több, midőn kijózanodnak, a másnaposság állapotában megszokott módon elemi erővel közelednek nőnemű párjuk felé, az más kérdés, hogy rekedtes, buja suttogásukkal egész pálinkafelhőket eregetve.

Holott a beavatásnak a lényege semmi több, mint hogy felebarátunkkal a rendelkezésünkre álló kommunikációs csatornán keresztül félre nem érthető módon közöljük, hogy ő a világmindenség hierarchiájában mindenképpen alattunk van, ergo egy nagy senki, egy rakás szar. Ez minden zárt vagy egymásra utalt emberekből álló közösségben így van, már legelébb is az iskolában. Pedagógusok történetei szerint a nyári táborban az idősebb diákok az első éjjel mindig fogkrémmel kenik be az újoncok arcát, vagy épp sót szórnak a vizükbe, mindezt persze leginkább hatvanon túli, cérnazoknis tanárnők szokták mesélni, azt gondolván, hogy a fogkrém meg a só ki is meríti a beavatási eszközök tárházát; holott a későbbi gólyabálokról készült felvételek ettől némiképp eltérő szokásokat mutatnak.

Általában elmondható, hogy a beavatásnak háromféle módozata van az irányultságot tekintve:1. az anyagcserével, 2. a nemiséggel kapcsolatos beavatás, valamint a 3. és leggyakoribb mód, hogy úgy elverik az újoncot, mint a lovat. Ötödikes diákként az új iskolámban engem is már az első napon igencsak lesimáztak a mosdóban, sőt fejemet a vécékagylóba is nyomták, a közeli szakközépiskolában pedig az volt a beavatás módja, hogy az illető szemét bekötötték, s emberi excrementummal kellett neki kezet mosnia, miközben azt mondták neki, hogy szappan van a kezében. Az análfűrészről nincsenek ismereteim, mindenesetre a hetvenes évek elején a lillafüredi laktanyában az volt az újoncavatás bevált és igen közkedvelt módja, hogy a kiskatonát a földre teperték, majd ruházaton át a végbelébe nyúltak, leginkább csak jelképesen, ám az már mindegy volt: az ember eltiporni való féregnek érezte magát. Börtönállapotokról most nem beszélek, ez irányú tapasztalataim nincsenek, ám épp elég a kinti élet.

Az a hír mindenesetre, hogy más tűzoltók meg rendszeresen „egymás nemi szervét fogdosták, ánuszukat borotválták a zuhanyzóban”, s hogy mindezt a parancsnokuk „jó poénnak tartotta”, semmi esetre sem azt mutatja, hogy a rendszeres és magas szinten művelt tűzoltás előbb-utóbb homoszexuálissá teszi az állományt, de még azt sem, hogy homoszexuális embertársaink egyszersmind tűzimádók is, legfeljebb annyit, hogy a lényegét tekintve a tűzoltólaktanya sem különbözik semmiben a munkásszállások, kollégiumok, menekülttáborok, katonai objektumok, papneveldék és paplakok világától, és akkor még ott van a civil élet, amely a maga kifinomult módján szintén kihozza az emberből az állatot.

Most természetesen komoly büntetések lépnek életbe a tűzoltóknál. Ahogy olvasom, a zaklatásban részt vevő egyik tűzoltót az elöljárója máris egy évre a búvárszolgálathoz helyezte át; gondolván, víz alatt némiképp mérsékli magát a delikvens. Búvár ismerősöm viszont azt mondja, a búvárok ha lehet, a mezítlábas tűzoltókénál is zártabb közösséget alkotnak, pálinkaivásban pedig verhetetlenek.