A jelölt állítása
Smuzewitz Ilona
2010. 02. 24. · Hócipő 2010/04
Én hallottam Mesterházy jelöltet. Megesett rajta a szívem, komolyan. Valami rádióhirdetésben beszélt. Azt mondta, hogy sokkal több baloldali van, mint azt bárki gondolná. Nyolc év baloldali kormányzás után a szocialista jelölt arról győzködi a potenciális szavazókat, hogy nincsenek annyira kevesen.Ennyit sikerült elérni.
Kedves potenciális baloldali szavazó! Jöjjön elő a gardróbból. Ön nincs egyedül. Mesterházy jelölttel legalább ketten vannak. És ez meglepő. Mert Mesterházy jelölt lehetne egyedül is.
Olyan elkeserítő volt a hirdetés, hogy legszívesebben lekuporodtam volna a sírással küszködő Mesterházy jelölt mellé, meg a potenciális baloldali szavazó mellé, hátha megvigasztalhatom őket. Bár nem tudom, miért a potenciális szavazó érezze rosszul magát azért, mert a baloldal nyolc év kormányzás után ott tart, ahol.
Többen vannak, mint gondolnánk. Ennyire kevésre gondoltunk?
A szocialisták most nagyjából avval kampányolnak, hogy csak ők tudják megakadályozni Orbán jelölt túlhatalmát.
Érti ezt valaki?
Tehát nem azért kellene rájuk szavazni, mármint a szocialistákra, mert akarnak valamit. Hanem azért, mert Orbán jelölt is akar valamit, és azt csak egy erősebb (a gyengénél valamivel erősebb) szocialista frakció tudná megakadályozni. Jó, hogy nem fakadnak sírva, mert őket nem szereti senki.
Valahogy úgy képzelném, hogy egy kicsit erősebb frakciója is csak annak lehet, aki úgy kampányol, mintha győzni akarna.
Eleve vesztesként kampányolni olyan, mint amikor a harmadéves mérnökhallgató valami nagyon bonyolult képlet levezetésével csajozik a menzán. Aztán sört iszik, és hangosan énekel vicces dalokat. Nem jön be. Nem jön be.
A helyzetet csak bonyolítja, amikor kiderül, hogy a szocialisták mégiscsak összeraktak valamilyen programot. Például: internetet mindenkinek. De eddig miért nem tetszettek dolgozni ezen? Ezt nyolc évig előkészíteni sem lehetett? Még négy év kellene hozzá? Vagy az adóemelés. Ha valaki egymillió forintot keres, annak ötven százaléka legyen adó. Nyilván jól kikalkulálták, hogy nyugodtan elveszíthetik azokat, akik egymillió fölött keresnek. Hiszen olyanok kevesen vannak. És sokan utálják őket. Megnézték a szocialisták, mennyi a bruttó egymillió nettója? Ötszázhuszonkétezer. Mindig rossz voltam matekból, de nekem úgy tűnik, mintha ez máris ott lenne az egymillió felének környékén, pedig csak 34,4 százalékos szja terheli.
Miért nem nyolcvan százalékos lenne az az adó? Vagy több. Aki egymillió fölött keres havonta, az ne kapjon fizetést, hanem fizessen be húszezer forintot. Hisz fussa rá.
Közben Mesterházy jelölt vitára hívta Orbán jelöltet, bár ez a hirdetésből éppen kimaradt. Ilyen alapos program után csak akkor érdemes vitát kezdeményezni, ha tudja, hogy Orbán jelölt biztos nemet mond. Az egy kis zavart okoz a gépezetben, hogy nem egészen világos, a két jelölt vitatkozna-e, vagy úgynevezett szakpolitikusok vitáját javasolják a szocialisták. Innen már csak egy lépés, hogy a szocialisták a szakértői kormány ötletével kampányoljanak. Pedig ha vannak szakértőik, kár volt eddig dugdosni őket.
A hirdetés végén egyébként Mesterházy jelölt arra kéri a potenciális szavazókat, hogy küldenék el nekik a kopogtatócédulákat.
Már eleve jó a neve. Kopogtatócédula. Ezt tessék elmagyarázni a negyvenakárhányban Ausztráliába disszidált rokon unokájának. Kopogtatómiacsuda? Cédula.
Knock-knock ticket.
You know. Politics.
Az is jó a kopogtatócédulázásban, hogy minden választás előtt elkezdődik. Anélkül, hogy pontosan tudni lehetne, minek is van. Nyilván azért, hogy kiszűrje a komolytalan jelölteket. Aki nem képes hétszázötven létező, cselekvőképes, élő, szabad akarattal rendelkező és életben lévő honfitársától ajánlószelvényt gyűjteni, az lehet, hogy nagyon okos és tisztességes ember, de valószínűleg nem a képviselői pályára termett.
Lehet csodálatos tanár, innovatív mérnök, megbízható kétkezi logisztikai szakreferens a teherautók rakodási oldalán. De ha embereket nem tud mozgósítani, akkor nem sok keresnivalója van a politikában. Hacsak az MDF-et nem tekintjük még mindig politikai formációnak.
Mégsem tudom szeretni ezt a cédulás dolgot. Leginkább azért utálom, mert nem csak a karizmát nélkülöző jelölteket szórja ki a versenyből, de az érdekes bolondokat is. Mondjuk a Realitást Nélkülözők Pártja mennyivel érdekesebbé tenné a vitákat, ha felvetné, hogy be kell tiltani a kvarcórákat. Vagy az Elkötelezett Benzinivók, akiket talán az olajszőkítő lobbi pénzelhetne.
Az Energiatakarékos Új Demokraták Nemzeti Szövetségének elnöke főműsoridőben a felelőtlen költségvetési túlköltekezést és a párt főtitkárát ostorozhatná. Bőrszerelésben.
Mindezt nélkülözni vagyunk kénytelenek.
A kopogtatócédulák megölik a szórakozást. Minden választás előtt elmagyarázzák, hogy mire jók a cédulák. Aztán küldik. Aztán jönnek a pártok, és gyorsan elkérik. Aztán bejelentik, hogy nekik már egymillió van. Vagy kétmillió. És mind ott van a Kossuth téren.
Alig várom, hogy valamelyik tagoltan beszélő fideszes szóvivő bejelentse: annyi kopogtatócédulájuk van, hogy előnyük behozhatatlan, és nincs értelme választásokra költeni.
Egyébként élő aktivistát én csak fideszesben láttam. Nincs valakinek ötlete arra, hova tűnhettek a szocialista cédulagyűjtők és aktivisták? Vagy kiszámolták, hogy Orbán jelölt túlhatalmát leginkább akkor akadályozhatják meg, ha fel sem bukkannak?
Hány szavazatot kaphatnak, ha láthatatlanok?