A Vancouver-Budapest tengely

Para-Kovács Imre

2010. 02. 24. · Hócipő 2010/04

Állandóan harcol bennem az egyidejűség iránti olthatatlan vágy a lustaság démonával, és - talán nem meglepő rendszeres olvasóim számára a végeredmény - gyakorta felülkerekedik az utóbbi, azaz elalszom, mielőtt Kanadában igazán belelendülnének a téli sportokba, azonban a műsorrögzítőre bízom a feladatot, hogy reggel majd prezentálja nekem a látványt.

Ez azonban meglehetősen átalakítja a médiafogyasztási szokásaimat, mert ébredés után nem olvashatok sporttal is foglalkozó (ilyenkor mindenki foglalkozik sporttal) oldalakat, nehogy hamarabb értesüljek az eredményekről, mint szeretném, azaz inkább nem olvasok semmit, felkelek, elrendezem mellkasomon a bundás kenyereket tartalmazó tányért, és megpróbálok minél kisebb foltokat hagyni az ágyneműn, miközben felvételről nézem az eseményeket.

Az olimpia látványvilága vidám és erőteljesen minimalista, azáltal tudniillik, hogy nincsenek reklámok a pályákon, végre kibontakozhat a divattervezők elképzelése, hogyan is nézzenek ki a sportolók, ha sportruházatot viselnek reklámmolinók helyett.

Meg kell mondjam, kényeztető és felemelő a látvány, sehol egy mosópor, égetett szesz vagy sör, csak a nemzetek szimbólumai és a rajtszám, szinte futurisztikus, illetve ahogy feleségem megjegyezte, animációs film, kicsi színes figurák szaladgálnak egy nagy fehér háttér előtt, szuperhősök a tepsiben.

Délre végzek az áttekintéssel, néha kicsit beletekerve, reklámokat átugorva (azt persze senki sem szabályozza, hogy a közvetítésben reklámszünetek legyenek, pedig milyen forradalmi és felemelő lenne, ha ez sem lenne, semmi hirdetés, csak maga az esemény, de ez talán már tényleg túlzás...).

Eleinte azt hittem, hogy az Eurosport önreklámja, miszerint napi 24 órában olimpiát adnak, azt jelenti, hogy napközben megmutatnak olyasmit is, amit éjszaka nem, de aztán szembesülnöm kellett a rideg valósággal, miszerint csak ismételnek, nem nézhetem meg például délután azokat a jégkorongmeccseket, amelyeket éjszaka nem láthattam (volna), de biztos így van ez jól, mert mint azt Sipos úrtól tudhatjuk: a kerékpárosok szeretik az esőt, mivel ha nem szeretnék, akkor is esne.

Mellesleg jelezném, nem igazából lustaság részemről az esti elalvás, mivel hosszú évek fordított világa után, midőn hajnalban feküdtem le és kora délután ébredtem, mostanában úgy működöm, mint az emberek, és este fekszem, viszont meglehetősen korán kelek, hétkor már ezt a cikket írom, odakint pedig vidám munkások indulnak dolgozni. Ezzel az emberkísérlettel azt próbáltuk családilag elérni, hogy több fényt lássunk, azaz életünk világosban, konkrétan természetes fényben működjön, ami nagyszerű megoldás depresszió ellen, és jelentős megtakarításokkal is jár, elég csak a villanyszámlára gondolni. Olyan dolgokat látok így, amit eddig sohasem, a múltkor például véletlenül beletávkapcsoltam a TV2 reggeli műsorába, de nem fogok beszélni róla, nyugodjanak meg.

Érdekes tanulság viszont, hogy van ez a város, Vancouver, elvannak ott északon, abban az áldott állapotban, hogy sem Fidesz, sem MSZP nem próbálja felvirágoztatni az országot, de még csak Bokros Lajosuk sincsen, és már évek óta dolgoznak az olimpián, próbálják megcsinálni legjobb formájukat hozva, aztán még a megnyitó előtt meghal egy grúz szánkós az edzésen, és odaveszett minden igyekezet, ez az olimpia lesz az, amelyiken meghalt egy szánkós, mindenki erre fog emlékezni, hiába áll a lejtők tetejére a ghánai hópárduc, hiába születnek csúcsok, hiába a heteken át tartó nemes küzdelem, ez bizony a halott szánkós olimpiája lesz, negatív kicsengés, oda a rengeteg befektetett energia, szerencsétlen város most kapott egy kis fekete árnyalatot.

Amatőr olimpia, amatőr versenyzőkkel és amatőr Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal. Nem meglepő, hogy a nyereségorientált szakági szövetségek az évek folyamán kialakítottak egy olyan rendszert, minek keretében a nézőket és kommentátorokat adatok tömkelegével látják el, az interneten élőben lehet követni például a biatlonversenyek alakulását, lábmérettől a szélsebességig, a kanyarok dőlésszögéig és a hópelyhek számáig. Az a céljuk, hogy tökéletes legyen a kiszolgálás, mert nézőket akarnak, elégedett és jól tájékoztatott nézőket, kényelmes helyzetben lévő sportriportereket. A haszon maximalizálására való törekvésnek néha vannak kellemes mellékhatásai, ilyen például a tökéletes hírszolgáltatás.

Az olimpia nem ilyen, csak ülünk a tévé előtt, és fogalmunk sincs, éppen hányadik helyen állnak az esélyesek, viszont fél percig nézhetünk pár fenyőfát, hátha feltűnik valaki a kanyarban, miközben a kommentátor rémülten próbál valami információt kibányászni a világhálóról.

Sehol egy megnyugtató sörreklám, csak a természet viszonylagos szépsége.

Tanulságként kénytelen vagyok azzal zárni ezt az értekezést, hogy amennyiben az olimpia nemes eszméi hamarosan nem tanulják el a gonosz kapitalistáktól a tájékoztatás s lebonyolítás művészetét, a nézők elszomorodnak, aztán tovább is állnak, mert a sportpiac az egyik legkeményebb vállalkozás, és bizony el vagyunk kényeztetve, nem akarunk fenyőfákat bámulni akkor sem, ha négyévente tehetjük csak ezt.

A néző gonosz, nem érdeklik a barátságos meccsek, nem néz tömegsportot, csak az eredmények, küzdelmek és csúcsok vonzzák, különben elalszik vagy elkapcsol.

Kíváncsi vagyok, hogy négy év múlva mi lesz a helyzet, mert a sportközvetítések fejlődésének tempója mellett egy ilyen amatőr rendezvény addigra már végleg halálra lesz ítélve.

Nem menti meg Ghána hópárduca, a lejtők afrikai ördöge, mert őt majd megnézzük a YouTtubeon, ahányszor csak akarjuk.