Hajrá Felcsút!

Farkasházy Tivadar
2005. 11. 23. · Hócipő 2005/24
Szárnyal a csapat. Az elmúlt két évben két bajnokságot nyertek, előbb a negyedosztály Duna-csoportjában, utána a harmadosztály Hummel-csoportjában, bár ez utóbbi folyót nem ismerem. Most bajnokesélyesek a másodosztályban, tehát csak egy hajszál választja el őket a legelső vonaltól, az Újpesttől, az MTK-tól, a Fraditól, mindazoktól, akik valaha oly sok sikert hoztak a hazának. Több mint hárommilliomodik látogatóként (3 046 099) rákattintottam honlapjukra, amelyeken még a becenevek is rajta vannak, Csöbölyő, Malacka, Morci, Fölnyő, Söri, Beri, Luxi, kis Lampard, Zizu, Vitya. Utóbbi kettő ugyanaz a személy, aki eszerint Zinedine Zidane és Orbán Viktor keveréke lehet, még a magassága is ott van, 174 centiméter, bár eddigi ritka találkozásaink alapján nem gondoltam, hogy három centivel magasabb nálam, talán stoplival mérhették.

A honlapról azt is megtudom:
a játékosállomány sokkal többre hivatott és betelt a pohár, ami nem sok jót jelent Nagy László olimpiai bajnoknak, pedig még egy infarktust is át kellett vészelnie tavaly, két aranyos ugrás közben. Ám a csapat immáron nélküle folytatja szárnyalását, mivel két hete sajnálatosan megtört, pedig 1:0-ra vezettek a Celldömölk ellen, de aztán a vendégek hármat is berámoltak. Ráadásul egy játékost jogosulatlanul szerepeltettek a Lelle ellen, szerencsére a balatonpartiak későn nyújtották be az óvást, így tavaszszal minden bizonnyal behozható lesz az a négy pont, amennyivel le vannak maradva a listavezető Pakstól. Ráadásul új edzővel máris leverték a Budakalászt, s oly patinás csapatok, mint a Haladás vagy a Dunaújváros messze mögöttük kullognak.

- Te, Laci, nem kéne cserélni?

- Csatárt, vagy edzőt?

Egy hete az a rémhír járta a sajtót, hogy Nagy Laci helyett Vitya lesz az edző, persze center státuszát is megtartva Zizuként, de a volt kormányfő a sanda pletykákat még időben cáfolta:
Számomra elvi okai vannak, hogy nem ülök le a menesztett edző helyére, és bár tényleg felkértek a feladatra, nem fogadtam azt el. Nagy László csinált belőlem másodosztályú futballistát, nagyon tisztelem őt, sokat köszönetek neki, tehát etikátlannak tartanám, ha most elfoglalnám a helyét. Tavaly, amikor az infarktusa volt, készséggel helyettesítettem őt, de most azért ez más helyzet. Egyébként jelenleg edzősködöm Felcsúton, az U15-ös csapatnál helyettesítem Szijjártó Istvánt, és a hétvégén nyertünk is 11:0-ra, de azt nem tudom, hogy ez mennyire volt az én érdemem.

Minden bizonnyal, segédedző meg nem lehet, már éppen elég a frakcióvezető-helyettesség. De nézzük a dolgokat tágabban, hiszen nemrég mondta egy fiatalember, hogy merjünk nagyot álmodni, és ez Felcsúton megvalósult. Nemcsak a falu egyik polgára lett az ország miniszterelnöke, de a futballcsapat is a csillagokat célozta meg, hiszen öt éve még csak az ötödik vonalban tengődtek.

S ha már az álmoknál tartunk, ne feledjük, Szent István is a falu határában ajánlotta fel országát Szűz Máriának, nem kizárt, hogy félálmában. Vagyis, ha ez a szekér így megy tovább, akkor még az is elképzelhető, hogy pár év múlva a Magyar Kupa döntőjét a Felcsút vívja az Alcsúttal, esetleg ott épül az EB-re az egyik stadion - volt már rá példa, hogy egy juhász stadionnal akarta megkötni a futóhomokot - az avatásra pedig Vitya visszahívja Berlusconit.

Zizu futballszeretete közismert, hisz kormányfősége idején 30 fős küldöttség utazott Marokkóba, ahol nemcsak VI. Mohamed fogadta, méghozzá az orbanviktor.hu szerint váratlanul, a Hasszán-kupa döntője közben, de óriási szerencséjére teljesen véletlenül épp akkor rendezték az ügyvédek világbajnokságának elődöntőjét Marrakesben, ahová a tárgyalások befejeztével épp átért, s beszállhatott a magyar-argentinra.

Ezt persze a volt ellenzék nehezen hitte, mint ahogy mostani koalícióként is azt fogja mondani, hogy nem választható el egymástól a kormányfőség és a Felcsút szárnyalása, de erre a legékesebb cáfolat, hogy az utolsó két bajnokságot már a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány regnálása alatt nyerték, ahogy előbbi vette át a mostanság emlegetett felcsúti kapukat is, mint erre Zizu második meghallgatásán oly találóan rámutatott.


- Nekünk nincs, a többiről kérdezzék Medgyessyt!

Gyengébbek kedvéért, ott nem futballkapukról volt szó, még csak nem is a Deutsch-féle ötmilliárdos beléptető kapukról, hanem közönséges falusi bejárókról, amiken Trabantok meg Zsigák szoktak bezötyögni az udvarba.

Történt ugyanis, hogy 2001-ben Felcsút és hat környékbeli falu 2,7 milliárd forint címzett támogatást kért vízelvezetésre, az éves országos keret 90%-át, amelyet az utolsó fillérig megkapott, pedig mindössze 300 milliós, azaz 10%-os önrészt vállaltak. Miközben 58 másik társulás 30 milliárdos kérelmét elutasították, ezek hevenyészett számításaim szerint 10 milliárd saját tőkét ajánlottak fel, 1,3 milliárdos beruházási összköltségéből Lelle egymaga 900 millióval járult volna hozzá, talán ezért óvták meg a Felcsút elleni meccsüket. A BM egyébként 1305 olyan települést tart nyilván az országban, amelyek veszélyeztetettnek számítanak. Az elutasított falvak közül 17-et azóta elöntött a víz, elég talán csak Mátrakeresztest említeni, érdekes módon ők 17-en is pont 2,7 milliárdot kértek, viszont 1,8 milliárd önrészt vállaltak volna hozzá.


- Félmillió darabja, tíz kilométer hosszan!

Még érdekesebb, ha az Állami Számvevőszék jelentését nézzük, miszerint a beruházás terveiben a kapubehajtók 200 millióba kerültek volna, ám a tényszámok alapján végül 1 milliárd 130 milliót, azaz több mint ötszörösét költötte rá a hét falu. Ebből összesen 2357 ház 10 kilométer 266 méternyi kapubejárója készült el, átlagosan félmillióért, s mint a fenti képen látható, igen szép kivitelben.

A hozzá szükséges dolomit-termékeket egy környékbeli kőbánya honlapja szeretem, mert Magor felkiáltással melegen ajánlja, nehogy valakinek még Carrarából támadjon kedve hozatni, a Népszava szerint részt is véve a beruházásban. Találják ki a tulajdonos nevét, O betűvel kezdődik.

Persze örülünk, hogy legalább egy magyar falut ily szépen helyrepofoztak, bár a Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság szerint
a tervezett belterületi vízrendezési munkák a közérdek mértékét meghaladó lefolyási viszonyokat hoztak létre. E kissé faramuci megfogalmazást nem nagyon értem, hisz elsőrendű közérdek, hogy a portákat ne öntse el a víz, pár oldallal odébb olvashatnak róla, hogy Vitya szerint Haris közi lakásukat is azért hozta rendbe az önkormányzat, hogy ezzel megmentse a ház több lakását, nehogy egy nyitva felejtett vízcsap miatt Wesselényi báró leszármazottainak kelljen csónakon menteni a Belváros lakóit.

Ráadásul ebben aztán semmi szerepük nincs, hiszen a hatóság belterületről beszél, márpedig Anikó földjei külterületiek, sőt, óva intették az önkormányzatot, nehogy átminősítse őket. Persze az áruk a vízrendezéssel így is felment, hisz alig 6 millióért vették az 54 hektárt, de hogy most mennyi, azt a legújabb közgazdasági kutatások alapján nem lehet értelmezni, mivel Orbánék nem akarják eladni, akár a budai villát, csak ha viszik belőle.

A munkálatokhoz kellett egy záporoztató is, ehhez 2001. decemberében 3 hektárt 10 millióért az önkormányzat attól a személytől vásárolt, aki előtte egy évvel 24 hektárt adott el valakinek 2,4 millióért, azaz a harmincadért. Ettől a valakitől vették meg aztán öt héttel az önkormányzati vásárlás előtt Orbánék 2,6 millióért.

A valaki nem más, mint a Felcsút SE volt vezetőségi tagja Bognár Sándor, a Herceghalmi ÁG vezérigazgatója, később háromszoros áttéttel egyik főtulajdonosa. Ez az állami gazdaság egyike azon 12-nek, melyek vételárára az Orbán-kormány utolsó heteiben a vevők 3%-os kamatozású állami hitelt kaptak, kétéves fizetési halasztással.

Bognár tulajdonostársa a Felcsút SE-ben őt váltó Flier János, aki autószerelőként szerette meg az agráriumot, két évre rá mindkettő eladja részét, talán kiábrándulva a földből és a fociból.

Bognár nem tévesztendő össze Bodnárral, aki kétszer vett fel 250 milliót az MLSZ-től, hogy utána 40 millióért a Puskás-relikviák megmentőjeként sütkérezzék a honi sajtó villogó vakui előtt.

Mint szurkoló persze nem akarom lefitymálni a Felcsút SE sikereit, még akkor se, ha Nagy Lacinak most al is csút, fel is csút, de azért kíváncsian várom, mi lesz a sorsuk, ha egyszer nemcsak Azerbajdzsánban áll le a narancsüzlet. Már ha megérem.


Népszabadság 2005. november 7.


De lehet, mindez csak fantazmagória, hisz mint látható, Orbánék új felcsúti vályogházának semmiféle kapubejárója sincs. Vagy rágalom, mivel a tegnap harcolni fog, és újabb lakatokat szerel a holnap kapujára.