Faster, pussycat, kill, kill!
Para-Kovács Imre
2010. 01. 27. · Hócipő 2010/02
Egy szükségszerűen becsatornázott helyen gondolkodtam, midőn az esti hegyoldal látványa filozofikussá és enyhén bávataggá tett, hogy vajh Lexike és Tomi produkciója a Budapest TV-n pár éve (plusz Anettka-űrkapszula, azért az beleégett pár ezer tévénéző agyába, mint valami általános magyar billog), szóval Lexike, midőn kutyus- és cicakedvelőkhöz fordult, de a kapcsolat sajnos sohasem jött létre, szóval ez a pillanat tényleg egy ártatlanabb és vidámabb televíziózás utolsó pillanata volt, illetve hogy a Budapest TV balátval kifaragott szpotjai, nótaénekesei és vak kínai gyerekekkel tervezett díszletei valóban jobbak voltak-e, mint a tárgyi professzionalizmusban talán időszerűbb kereskedelmi televíziók mostani produkciói, de aztán Sthol András búcsúztatása meggyőzött - igen.Nem vadászom a reggeli műsorokat, azt is az indexen találtam, Stohl András elmegy, a stáb pedig kedvesen búcsút vesz tőle, saját érdekében remélem, hogy végleg, rettenetes belső harc lehetett ebben a közegben értelmiséginek maradni, de - hóhahó! - sikerült, erre két jel is utalt, majd elmondom később.
A magyar kereskedelmi televíziózás alfája und ómegája, hogy műsorvezetőit - amennyiben férfiakról van szó - színházak világából toborozza, amennyiben viszont nőkről, a modellek varázslatos világából, ahol a magyar leányok szinte tenyésznek, annyi modellünk van, amennyivel egy nagyobb és talán boldogabb nemzet évtizedekig elgazdálkodna, mi viszont minden helyzetre előrántunk egy modellt, szépségversenygyőztest, esetleg táncosnőt, akiről nagy többségben nem derül ki eredeti foglalkozásuk, de azért jelezném: látszik, a gesztusok árulkodóak.
Stohl Andrást búcsúztatják, Horváth Éva testfestéssel készült, de ez a meglepetés csak később következik, elsőre tréfa: sokszor ébredtünk együtt - mondja a hölgy, mire Stohl azonnal válaszol: soha nem ébredtünk együtt.
Aztán előkerül végre a testfestés, nyilván ízléses, időtálló darab, a kamera hullámzó melleket mutat másodpercekig, rendkívül informatív: itt szerették Stohl Andrást, bármikor visszatérhet, majd beszélgetnek vele, amúgy is olyan érdekes a szókincse, ami veszélyessé teszi egyébként a színészek alkalmazását hasonló műsorokban, mivel sokkal több mint hatszáz, és megzavarhatja a kollégákat. A többiek még csacsognak, ki kinek húzogatta, ő is beszáll, nehéz a rutinból kilépni, de rosszabb már nem lehet.
Elbúcsúzik, és ott van az arcán egy pillanatra, hogy színes koktélok, banánfüzérek, rengeteg mókás pillanat, de csodálatos lesz innen kint lenni végre, még akkor is, ha ez esetleg anyagilag fáj, emberileg viszont csodálatos. Persze lehet, hogy csak én láttam ezt a gesztust.
Mert még mindig megveszekedett optimista vagyok.
A másik lehetőség természetesen az űrkapszula, de én tényleg megyek.