Apám háborús győztes

Majláth Mikes László

2010. 01. 13. · Hócipő 2010/01

Máig is folyik a vita, hogy Magyarország Hitler utolsó csatlósa volt-e vagy sem. Egy biztos, apám, a humorista Mikes György, aki 1945-ben tizenhat éves volt, győztesként fejezte be a második világháborút, a szövetségesek oldalán. Hogyan történhetett ez? Erről szól a mese. Nagyapám és apám is a Felvidéken, Privigyén látta meg a napvilágot. Egy kicsit Ficónak is örömet akarok szerezni, tehát úgy is írhatnám, hogy mindketten Szlovákiában, Prievidzán születtek, nagyapám 1894-ben, apám 1929-ben, amikor New Yorkban, a Wall Streeten tőzsdespekulánsok potyogtak az égből. Nagyapám, miután elvégezte a privigyei gimnáziumot, egy szál öltönyben és keménykalappal felutazott Pestre, hogy szerencsét próbáljon. Rövid idő után ingatlanügynök lett, s ezt a hivatást folytatta egy életen át, az ötvenes évektől mint a Fővárosi Ingatlanközvetítő Vállalat, a FIK újpesti irodavezetője. Trianon után az elszakított területeken született polgároknak valami hivatalos tennivalójuk volt, ha azt akarták, hogy továbbra is magyar állampolgárok maradjanak. Nagyapám semmit sem tett ez ügyben, szart a hivatalokra, csak a csinos cselédlányokat hajtotta a Városligetben. Aztán megnősült, elvett egy Pesten nevelőnősködő szudétanémet leányt, nagyanyámat. A nősülés után is szerette a szabad életet, ezért nyaranta a feleségét elküldte a szüleihez, a csehszlovákiai Privigyére, hogy addig ő Pesten tovább élhesse szabad legényéletét. Így történt aztán, hogy 1929 nyarán is nagyanyám az anyóséknál vakációzott Privigyén, s ott született meg apám. A további években is nagyapám minden nyáron elküldte feleségét és gyermekeit, Gyurit és Gyöngyit Privigyére, s ahogy ma mondanánk, addig ő meg Pesten csajozott.

Teltek az évek, jöttek a zsidótörvények, mindenkinek be kellett szereznie születési iratait a nagyszülőkig bezárólag. S ekkor derült ki, hogy nagyapám, miután nem tett eleget Trianon után az előírt hivatali eljárásnak, csehszlovák állampolgár. Így lett csehszlovák polgár nagyanyám, apám és a nővére is. Ennek következtében 1942-ben, mint külföldi állampolgároknak, el kellett hagyniuk az ország fővárosát, Budapestet. Apámék a pesti Csikágóból, azaz a Nefelejcs utcából Újpestre költöztek. Újpest önálló város volt, villamos kötötte össze Pesttel, mégis vidéknek számított. Nagyanyám elmesélése szerint, mint külföldi állampolgároknak, negyedévente jelentkezniük kellett a külföldieket ellenőrző hivatalnál, hogy az illetékes hivatalnok bepecsételje csehszlovák útlevelükbe a tartózkodási engedélyt. Ez minden alkalommal egy üveg ürmös - így mondta nagyanyám, nem vermut - átadását jelentette az ügyintézőnek, akit egy ilyen csekélységgel is korrumpálni lehetett. Akkor még nem kellett alagsori garázsokban, milliókat átadni megvesztegetés gyanánt.

Nagyapámék nem is gondolták, hogy ez a csehszlovák állampolgárság milyen előnyt jelent majd a továbbiakban. A szovjet csapatok 65 éve, 1945. január 10-én szabadították fel Újpestet, nagyapám Doxa karórája bánta az ünnepet. Nem volt ez zabrálás, egy mongolosan ferde szemű őrmester megcsodálta nagyapám óráját, s arra kérte, csak egy pár percre adja kölcsön, hogy megmutassa parancsnokának. Nagyapám még gyanútlan volt, szó nélkül adta át az órát, melyet azóta sem hoztak vissza. Igaz, hogy ellentételezésül apám az 1957-es moszkvai VIT-ről három Mockba karórával tért haza, egyet magának, egyet nekem, egyet nagyapámnak szánt, akinek 45 óta nem volt órája. (Egy későbbi vicc szerint Hruscsov is büszkélkedve mutatta meg Kádárnak aranyfedelű zsebóráját, amelybe ez volt belevésve: Apponyi Albertnek, hálásan, a Felsőház.)

Nagyapám csak a szovjetek bevonulása után jött rá, hogy milyen hasznos szolgálatokat tesz neki s családjának a világoskék csehszlovák útlevél. Nagyapám gagyogott valamit szlovákul, jól elbeszélgetett a szovjetekkel, büszkén mutogatta csehszlovák útlevelét, s győzködte az elvtársakat, hogy ő a győztes szövetséges hatalmak polgára. A ruszkik ezt tiszteletben is tartották, s nem erőszakolták meg családunk nőtagjait, nagyapámat sem hajtották el málenkij robotra. Apám sokszor emlegette nagyapám kispolgári mentalitására a következő sztorit. Újpest szovjet városparancsnoka plakátokon hirdette ki, hogy ezen s ezen a napon minden újpesti polgár köteles leadni rádióját. Azon nap reggelén csak egy ember állt a szovjet parancsnokság kapujában, hóna alatt a világvevő, zöld varázsszemes Orion rádiójával: a nagyapám. Ezen a rádión hallgatták apámék a londoni rádiót, amely mindig Beethoven Sors szimfóniájának bevezető taktusaival kezdte adását. A moszkvai rádiót valahogy soha nem hallgatták, lehet, hogy nem is keresték. Apám egy Európa-térképen, színes fejű gombostűkkel jelölte be minden nap a front állását. Az angolszász és szovjet gombostűk nap mint nap közelebb kerültek Berlinhez.

Apám Újpest felszabadulása után nem sokkal, 16 évesen belépett a Magyar Kommunista Pártba. Ennek folyományaként nagyanyám elájult, apám nővére pofozta életre. Nagyapám óvatos duhaj volt, ő csak szocdem lett. A város felszabadulása előtt azonban történt még egy s más. Apám nem volt levente, de részt vett a légoltalmi oktatáson. Megtanulta, hogyan kell védekezni az angolszász bombák ellen, mennyi homokot kell tárolni a padláson, és hány vödör víznek kell készenlétben állnia szőnyegbombázás esetén. S egy sötét decemberi éjszakán tömegesen lepték el az eget az angolszász bombázókötelékek, Krokodil grósz, Bácska, Baja, üvöltötte a rádió, apám, követve légoltalmi ismereteit, felragadott két veder vizet, és kirohant vele a Váci útra, az Északi összekötő vasúti hídhoz. Sötét volt az éj, csak a gyújtóbombák tüze világított. Égett végig az egész Váci út, égtek a gyárak, melyek helyén ma bankok és hipermarketek állnak. Apám állt egymagában a két vödör vízzel, senki más nem volt ott, se közel, se távol. A felnőttek megbújtak a pincékben, mint a pincebogarak. Apám, bár még nem ismerte, nem ismerhette Örkény egyperces abszurdjait, de megérzett valamit a helyzet fonákságából. Már addig is írt lírai verseket, de akkor határozta el, hogy humorista lesz.