Elindult a kampány

Simonyi Balázs
2010. 01. 13. · Hócipő 2010/01
Január elsejével kimondatlanul is kezdetét vette a tavaszi választásokat megelőző politikai meccselés a szavazatokért, holott mindegyik párt rövid kampányt, intenzív és öldöklő küzdelmet vizionált. Érdekes módon, első körben az állami cégek vetették bele magukat a propagandába: láthatóan a vezetők és a beosztottak szeretnék megőrizni állásukat április után is, és ezért már most érdemes elkezdeni a dörgölődzést. A Közlekedési Főfelügyelet név nélkül nyilatkozó munkatársa elmondta, a villanyrendőröknél és a lámpáknál a sárgát sokkal erősebbre és hosszabbra állították, a zöld jóval halványabb, a piros pedig szándékosan alig észrevehető. Sok helyen a közlekedési lámpák eleve csak narancsszínben villognak, mintha hétvége vagy éjszaka lenne. Aki nem akar a felszínen emiatt balesetbe keveredni, és a metróba téved, ott is szembeötlően pártosodik a helyzet.



A BKV vezetői a botrányok után úgy próbálnak átzsilipelni a leendő kormány kegyébe, hogy az állomások színes, fröccsöntött műanyag székeinél kifejezik a közvélemény-kutatások eredményeit: a Ferenc körúton öt az egyhez a narancs színű székek aránya a piroshoz képest. A Vízműveknél pedig kénes gyógyvizet terelnek a lakások csöveibe, ami drágább ugyan, de jól láthatóan sárgább és egészségesebb.