Vadsztrájk

Megyesi Gusztáv

2010. 01. 13. · Hócipő 2010/01

Vasárnap késő este van, és most jelentették, hogy a BKV vezetői és a szakszervezet nem tudtak megegyezni egymással, így kedden közlekedési sztrájk lesz a fővárosban. Az is lehet persze, hogy valami csoda történik, és lapzárta után mégis lesz egyezség, ez esetben nem lesz sztrájk kedden, sőt szerdán sem; ám ezt majd a tévéből, rádióból, internetes hírforrásokból úgyis megtudjuk.

Ezt direkt írtam így. Azt ugyanis, hogy van-e BKV-sztrájk kedden meg szerdán vagy akármikor, vagy pedig nincsen, nem feltétlenül az érzékszerveinkkel fogjuk megállapítani: elképzelhető, hogy Kocsis vezérigazgató és Nemes sztrájkbizottsági vezető végül egymás karjaiba omlanak, ennek ellenére a megállókban mégsem fog busz állni, vagy ha áll is, nem tud továbbmenni, mert lerobbant, kigyulladt, megverték a sofőrt, esetleg ő verte meg az utasokat; a BKV úgynevezett sztrájkmentes napjain is sztrájkszerű a helyzet az utakon, úgyhogy a sztrájknak a figyelemfelkeltő meg nevelő hatása a nullával egyenlő.

Néhány évvel ezelőtt, amikor a Szentlélek térről induló hegyi járat vezetője már fönn a hegyen egy útelágazásnál megállította a buszt, s kilépve az utastérbe, igen emberi hangon megkért bennünket, mondanánk már meg, hogy innét merre kell továbbmenni, elhatároztam, hogy én soha többé az életben rossz szót le nem írok a buszsofőrökről, annyira nincs értelme, és annyira méltánytalan volna. Akkor már túl voltam egy olyan élményen, hogy az egyik barátom, látva a sofőr tehetetlenségét, ingujjra vetkezett az utastérben, fölemelt egy fedlapot, s négykézlábra ereszkedve javított ki valami hibát, azt mondta, semmiség volt az egész, s miért ne segített volna szerencsétlen sofőrön. Ez ma már a szürke hétköznapok része, az utas és a sofőr teljes szimbiózisban figyeli lélegzetvisszafojtva, hogy bírja-e a busz vagy nem bírja; nincs ezzel az égvilágon semmi baj, amíg ez a kisegítési rendszer a repülőjáratokra nem eszkalálódik.

Hanem ez a sztrájk, illetve vadsztrájk: elvileg igen tetszik nekem a sofőrök munkalassítási akciója, már hogy a csodába ne tetszene, az érintettek nem tagadják meg a munkát, nem tesznek semmit se tönkre, csak éppen betartanak minden előírást, s ettől bénul meg aztán az élet. Ha jól tudom, brit vasutasok alkalmazták ezt a módszert már a múlt század közepén is, nem mintha párhuzamot akarnék vonni. Sőt. A mi BKV-sofőrjeink akciója abban merült ki, hogy ha mondjuk az utastérben csak egyetlen izzó nem világított, nem álltak ki a garázsból. Ha az ablaktörlő nem működött, ha az utastérben a padlózat felszakadt valahol, ha az ülés meglazult, ha a fűtés nem szuperált, a sofőr nem indult el, és akkor a motortér hiányosságait nem is említettem; persze, hogy megbénult az élet. Azt most nem említem, hogy az egyik garázsban valaki sorra elvagdosta az összes ablaktörlő-vezetéket, meg azt se, hogy épp azok a buszvezetők sztrájkolnak, akik harminc százalékkal többet keresnek minden más közlekedési vállalat sofőrjeinél, hiszen Gaskó István sztrájkügyi vállalkozó színre lépése óta tudjuk, hogy nálunk a sztrájknak a célja és tartalma egészen más, mint civilizált országokban. Hanem azt mondja Kocsis vezérigazgató, hogy a dél-pesti járatokon úgy vitték vissza műszak végén a buszt a sofőrök, hogy a legtöbbjüknél jelezték a műszakkönyvben: „nem jó a kormánymű, nem jó a fék”. Mondom, ezt a vállalat vezetője mondja a magyar utasnak, mintegy megdicsőülve, igazának bizonyosságát látva a sofőrökkel szemben, az ember pedig erős késztetést érez arra, hogy további életében minden egyes buszra szállásnál bekopogjon a sofőrhöz, hogy működik- e a kormány, s fog-e a fék.

Kocsis vezérigazgató most azon az elméleti problematikán töri a fejét, hogy miképp fordulhat elő az a sofőrök által naponta rögzített eseménysor, miszerint a fagyálló ablakmosó folyadék minden hajnali műszakkezdésre megfagy. Plusz tíz fokban. Nyilván létrehoznak majd egy vizsgáló szakbizottságot, amely százmillióért megtalálja az elméleti választ, ám nem csupán a BKV szellemi potenciájáról van szó. Hanem hogy áll például a 7-es busz megállójában a VEKE (ez egy BKV ellen létrejött szakmai pártszervezet) egyik vezetője, bizonyos Vitézy Dávid, és rezzenéstelen arccal mondja bele a híradó kamerájába, hogy azért robbant le az előtte álló busz, mert kifagyott a légrugója. A karbantartók miatt. Ami nekem speciel semmit se mond, csakhogy egyik olvasónk, Kövesdi Lajos, 36 évnyi buszkarbantartói múlttal jelzi nekünk, hogy amit a tévében naponta felbukkanó, s önmagát közlekedési szakértőnek tartó ifjú ember mond, az feneketlen marhaság. A légrugó ugyanis nem fagyhat le, csak a légszelepekbe bekerült víz, ami aztán megakadályozza a mozgó alkatrészek mozgását. A levegőtartályok aljára szerelt víztelenítő szelepet kell rendszeresen üríteni, ám ez a sofőrök feladata, nem a karbantartóké - hogy most csak egy részletet hozzak elő igen részletes leveléből, annak jelzésére, hogy a BKV-történetnek most már nemcsak egyes szereplői mutatnak idiotikus jeleket, vagy csak szimpla tudatlanságot, hanem az egész vertikum, a vezérigazgatótól kezdve a VEKE-szakértőn, felügyelőbizottsági tagokon át a sztrájkbizottság szóvivőjéig és a sofőrökig.

Elérkeztünk oda, hogy immáron repülőn tényleg egyszerűbb. Az ember a fóbiáját leküzdendő bekap négy-öt felest utazás előtt, és kellően elkábul, utána már akár a sztratoszférát is megcélozhatja a pilóta. Ám számításaim szerint egy szimpla kék busszal pánik följutni a hegyre, ha van sztrájk, ha nincsen sztrájk, nagyjából egy-másfél üveg vodkát igényel, ráadásul még akkor se biztos, hogy azon a hegyen kötünk ki, amelyik a menetrendben szerepel.