Rakau tapu
Megyesi Gusztáv
2009. 12. 16. · Hócipő 2009/25
Kora ősszel, amikor a magyar államelnök Új-Zélandon járt, az aucklandi kormányfői palota kertjében három félmeztelen maori harcos ugrott elé hangos kiáltásokkal és fafegyverekkel hadonászva, majd rakau taput, azaz rövid dárdát szúrtak elé a földbe, hogy e módon puhatolják ki, békés szándékkal érkezett-e ez a kissé kócos, és fura nyelvet beszélő, öltönyös férfi. Ám miután a magyarok első embere jóindulatát jelezve kihúzta a dárdát a földből, a harcosok megnyugodtak, s orrukat összedörzsölve az idegenével, szíves vendéglátásukról biztosították őt.Mármost nagyjából ugyanez történt köztársasági elnökünkkel márciusban a román, majd kicsivel később a szlovák határon, azzal a csekélyke különbséggel, hogy ott a vendéglátók nem kívánták összedörgölni vele az orrukat, sőt egyszerűen be se engedték a földjükre, akár légi úton, akár gyalogszerrel próbálta átlépni a határt. Minthogy feltételezhető, hogy a jövő nemzedéke éppoly hálátlan lesz a jelenünkkel, mint mi az apáinkéval, s őket sem érdeklik majd a részletek, árnyalatok, következésképpen nem fognak korabeli tanulmányokat és híradásokat olvasni a szlovák, illetve román diplomácia prepolinéziai színvonaláról, és minthogy a köztársasági elnök után néhány rosszkor tett megnyilatkozásán és hosszú hallgatásain kívül az égvilágon semmi se marad hátra, Sólyom László úgy fog élni a tudatukban, hogy minden magyar államfők, királyok, kormányzók s egyéb hatalmasságok közül ő volt az egyetlen, aki ha elindult hazájából, óceánon innen nemigen nyert bebocsátást idegen földre, egész országlása alatt egyedül a maorik feltétel nélküli támogatását és orrcsókját bírta kivívni.
Ami egyébiránt nem lebecsülendő eredmény konfliktusosabb időkre sem, különös tekintettel arra, hogy a köztársasági elnök egyszersmind a magyar haderők legfőbb parancsnoka is.