A bunkóság forradalmának három mérföldköve

Tilcsuk beja Zevolúciót!

Para-Kovács Imre

2009. 12. 04. · Hócipő 2009/24

Ahogy a csermelyléptű idő egyre gyorsabban trappol el mellettünk, nem kevésbé tempósan hagy maga mögött minket a világ, és végre van idő egy kicsit kifújni magunkat, mi, rendszerváltó negyvenesek, mintegy felkészülni az összegzésre egy összegzéssel, de hogy mire is gondolok.

Azon morfondírozom éppen, hogy milyen szépen kibontakozik innen nézve a bunkóság forradalmának három mérföldköve, a három nagy áttörés, illetve az egyik még nem tört át, de éppen felágaskodott, ezért is ragadtam tollat (ragadott valaki mostanában tollat? Mert én már nagyon régen nem, éppen a minap szembesültem azzal, hogy elfelejtettem kézzel írni, dadogtak a betűim és egyenetlenek voltak, ijedten dobtam el a lakkfilcet, pedig csak néhány szót kellett, de akkor is... borzalmas élmény, tehát most csak úgy írom a tollat, mintha, pedig természetesen nem, de kifejezi a kort), mert át fog törni, egészen biztos vagyok benne, kódolva van.

Kezdődött a kulturális robbanással, amikor a nép, kiszabadulva a kádári elnyomásból, először csak óvatosan, aztán egyre öntudatosabban kezdett bunkó lenni, mígnem szárnyakra kapott egészen, köszönhetően a kereskedelmi televíziózás meggyökeresedésének. (Milyen pontos találat ez a meggyökeresedés, le a kalappal előttem!)

Kénytelen vagyok azonban visszatekinteni, hiszen az okok a Kádár-kor bugyraiban rejteznek, és tekintettel esetleges poétikusan ifjú olvasóimra, most elmesélem, milyen is volt a szocializmusban bunkónak lenni.

Abban az időszakban, ami ugyan nem volt szocializmus, de úgy nevezték, bunkónak rosszabb volt lenni, mint most, mert Aczél György nem kedvezett a bunkóknak, és csak egyetlen giccset tűrt meg az országban, a politikai giccset, azt viszont kötelező jelleggel, mondhatnám: orrba és szájba.

A kádárizmus azt szerette, ha Fischer Annie zongorázik neki, a színházban szovjet szerzők művei mennek, a tévében pedig népnevelés, így kerülhetett Koncz Zsuzsára giccsadó, és a Fővárosi Nagycirkusz is csak azért virágozhatott, mert a nagy Szovjetunió valamiért betegesen vonzódott a bicikliző medvékhez.

Abban az időszakban értelmiséginek még rosszabb volt lenni, mint bunkónak, de ezt majd egy másik írásban részletezem, elégedjenek meg annyival, hogy a mai bunkósághoz képest az akkori hófödte csúcs volt.

A szabadság azonban elhozta nekünk a szabadságot, és ezzel a lehetőséggel először kulturális területen éltek a taplóság vámszedői, minek keretében milliókkal hitették el, hogy az ő ízléstelenségük tulajdonképpen közízlés, suttyóságuk középosztálybéli horgolt terítő, és ha nekik a zebrajelmezes analfabéta nagy monológja tetszik, akkor napi 24 órában nézhetnek, hallgathatnak ilyesmit, mert nekik ez jár.

Ledőlt az első fal, és a tahóság maga alá gyűrte a kultúrát (nem mintha addig olyan erős lett volna, de legalább igényszinten fennállt).

Ezzel a sikerrel elvoltak egy darabig a mi bunkóink, élvezték a szabadságot, megkapták napi adagjukat, de aztán elgondolkodtak, hogy is van ez: a kultúrában már minden a bunkókról szól, a politikában meg még ott vannak az értelmiségiek, akik olyan szavakat használnak, amiket nem értünk, hosszú mondatokban beszélnek, és csak a választási kampányban ígérnek olyasmiket, amit megértünk.

Természetesen a két nagy párt észrevette ezt az igényt, de csak részben sikerült olyan mélyre menniük, hogy megfeleljenek az elvárásoknak, szükség volt tehát egy olyan alakulatra, amelyik az év minden napján bunkó, véletlenül sem mond semmi értelmeset, mindent megígér az embereknek, és stabilan hozza azt a szintet a politikában, amit a kereskedelmi televíziók a kultúrában.

Talán már önök is észrevették: ez a párt megszületett, emelkedik is a népszerűsége, ledőlt tehát a második fal is, a kultúra után a politikában is győzött a bunkóság forradalma, már csak egyetlen terület maradt, ami viszonylagos védettséget élvezett, főleg azért, mert a mezei bunkó nem nagyon találkozott vele, és ez a természettudomány.

A természettudományos bunkóságnak stabil háttérre volt szüksége, hogy színre lépjen, a kulturális és történelemtudományi bunkóság megerősödése alapozta meg a kedvező környezetet, és Charles Darwin 200, illetve 150 éves évfordulója (születés, Fajok eredetének megjelenése) szolgáltatta az okot az aktivizálódásra.

Szeretném felhívni szíves figyelmüket, hogy a ma közölt cikk a tudományos rovatban, az evolúciót tudományos tényként tünteti fel. A leghatározottabban de tisztelettel felhívom figyelmüket arra a tényre, hogy az evolúció nem egy tudományos tény, hanem részleges megfigyelések és rossz következtetések egyvelege, azaz egy nem bizonyított és nem bizonyítható elmélet.

Nem bizonyítható, mert nem igaz. A világot, bármilyen meglepő is a XXI. században ilyet hallani, Isten teremtette, és ennek számos tudományos bizonyítéka van. A kreacionizmus soha nem volt tudományellenes, és én sem vagyok az, sokra becsülöm a tudományt, de nem szeretem az áltudományos hazugságokat, amelyekkel emberek millióinak elméjét fertőzik meg.

A fenti olvasói levelet nem a Hócipő kapta, de mindegy is, a lényeg, hogy aktivizálódtak a kreacionisták, hogy felzárkózzanak a szappanopera- és turbómagyarokhoz.

Kezdetben jön majd ez a határozott, de udvarias hang, aztán a fenyegetések, átkozódások és feljelentések. Alig várom már, hogy ideérjen a bunkóság forradalmának harmadik hulláma teljes szélességében az Egyesült Államokból, és megkezdődjön a Tilcsuk beja Zevolúciót! jellegű építő viták, tüntetések és bírósági ítéletek évada.

Félreértés ne essék: a meccs eldőlt, a bunkók győztek, a kérdés csak az, milyen gyorsan veszik át a teljes hatalmat.