Bútor érkezett
Megyesi Gusztáv
2009. 11. 18. · Hócipő 2009/23
Hozzák a kanapét. Elvileg most örülnöm kellene, mert nagyon szép kihúzható kanapém lesz, különleges vasvázzal és még különlegesebb matraccal, valamint kimosható és cserélhető huzattal, ezen a kanapén valószínűleg már életem végéig elleszek.Persze az előző kanapémra is ezt mondtam, „na, ez alighanem életem utolsó kanapéja”, s csaknem így is lett: a fogyókúrám nyolcadik évében egyszerűen leszakadt alattam, azt hittem, belepusztulok. Ha szocializmus volna, egyszerű lenne a dolgom: telefonálnék, hogy a kanapé nem kell, ne is tegyék fel a teherautóra (már persze ha volna telefonom), mire azt felelnék, hogy eszük ágában se volt fölrakni a teherautóra, tán majd a jövő héten, vagy inkább az új esztendőben szállítanak, ha szállítanak egyáltalán.
De ez itt most az Ikea. A legendás és mindig pontos Ikea. Délelőtt megláttuk a feleségemmel a kanapét, és megvettük, s hiába volt vasárnap, még aznapra ígérték a szállítást, „kérem szépen, másfél óra múlva önöknél a kanapé”. Ilyenkor a szemem könnybe lábad, s boldog-boldogtalannak mondom, tessék ez az Ikea, ez Svédország, na, kábé így képzelem én el a kereskedelmet.
Az azután már csak az áruház éttermében jutott eszébe a feleségemnek, miközben a lazaccal, heringgel, tonhallal és különféle rákokkal púpozott tálcámról diszkrét mosollyal leemelte a pénztárosnő a dekorációként szolgáló vörös bakelithomárt, hogy mi itt szépen eleszegetünk, élvezzük a skandináv civilizáció minden áldását, szépségét, ízét, zamatát, a kanapénk meg esetleg előbb ér haza, mint mi, és akkor nincs, aki beengedje.
Következésképp a maradék tonhalat, lazacot stb. félretoltam (itt kéziratban eredetileg az állt, hogy papírszalvétára hengergetve hirtelen zsebre vágtam, minek következtében nagyjából jövő nyárig erős halszaggal fogok megjelenni embertársaim körében, de egy közéleti töltésű jegyzetben nem mindig kell feltétlenül az igazat írni), majd azonnal taxit rendeltünk, s busás borravalót ígérve azt mondtuk a sofőrnek, hogy ha ikeás vagy bármilyen teherutót lát, pánikszerűen előzze meg.
Viszont most már nem akarom a kanapét. A feleségem igen, de én már nem. Ennek az az oka, hogy midőn hazaértünk, a kanapé még nem volt itt, ellenben a számítógépen egy teljesen váratlan hír fogadott, s épp az Ikeáról. A vállalat egyik volt vezetője, sőt a legendás cégalapító, Ingvar Kamprad egykori asszisztense emlékiratot tett közzé ikeás emlékeiről, amelyből a Der Spiegel közölt részleteket. A volt vezető nemes egyszerűséggel nem kevesebbet állít, mint hogy az Ikea szektaként működik, „a csillogó felszín alatt kémkedés, rasszizmus és hazugságok hálója húzódik”. Már az se igaz például, hogy Kamprad, az alapító, ez a kedves öregúr puritán lenne, s hogy a világ ötödik leggazdagabb embereként is harmincéves heverőn alszik, és az áruház éttermében ebédel, mert ez csak propagandafogás, semmi alapja nincsen. A valóságban egy zsarnok. Két fia szimpla rasszista, nem értenek semmihez, kivéve az emberek kizsigerelését, s az ellenvélemények elfojtását. Az Ikeának olyan titkosrendőrsége van, amilyen a Stasi volt, mindenki mindenkiről jelent, s az információkat más multicégek tönkretételéhez is felhasználja a vezetés. Miközben a vállalat szép összeggel támogatja például a gyermekmunka elleni harcot, ő maga ázsiai gyerekekkel fillérekért gyártatja a takarókat, rongyszőnyegeket. A cég a Greenpeace-t is lefizette. „Az IKEA és a Greenpeace képviselői - írja a könyvet ismertető pénzcentrum.hu - Oroszországban kéz a kézben látogatták meg Európa egyetlen megmaradt őserdőjét. A Greenpeace a tanulmányútnak álcázott baráti találkozó után meglepően költséges kampányt indított, amelyben más multinacionális vállalatokat - például az IKEA-nak konkurenciát jelentő finn Stora Ensót - támadta. Sőt, amikor néhány hónappal később egyértelműen bebizonyosodott, hogy az IKEA az egyik fő felelőse a Borneó szigetén található esőerdő fakitermelésének, a Greenpeace nemcsak hogy nem támadta őket, hanem egyértelműen a svédek oldalára állt.”
Mármost a korszerű ember a hírek alapján azonnal levonja a konzekvenciát: világos, hogy lemond vásárlási szándékáról, és nem veszi át a kanapét. Ez így helyes. Ha pár évvel ezelőtt nemzeti érzelmű felhívásra a magyar emberek egyik napról a másikra ott tudták hagyni a jobbnál jobb nevű bevásárlóközpontokat, s egymás után zárt be a Metro, a Tesco, az Auchan, a Lidl, stb., akkor az Ikea se lehet kivétel. Igaz magyar ember már csak tradicionális alapon se vásárol antiszemita cégtől, pláne ha azok még titkosszolgálati rásegítéssel és őserdők kiirtásával szerzik profitjukat. Egyszer már én is elhatároztam, hogy az óbudai piacon soha többé nem veszek feketeretket, mert az egyik kofa antiszemita megjegyzéseket tett egy előző napi tévéműsorról, a másik meg román vendégmunkásokkal szedette ki a földből a feketeretket, hogy aztán a hasznot zsebre vágja; a magyar vásárló igen érzékeny szociálisan, együtt érez a nincstelenekkel, nem véletlen, hogy a multik hazaküldése után kizárólag Usztics Mátyás Magor-boltjaiban vásárol, ami persze súlyos jelzés a világ tőkéseinek is: eddig, és ne tovább!
Szüleim múltjáról, családi örökségemről nem is szólva: őseim soha a büdös életben nem vásároltak az Ikeában.
Aztán persze megjött a kanapé. - Tényleg antiszemita a tulaj? - vontam félre az egyik szállítómunkást, akin két számmal nagyobb volt az overall. - Nem tudok róla - felelt némileg csodálkozva, rajtam meg átfutott, lehet, hogy még nincs is lezárva az ügy, tán még minden jóra fordulhat az Ikeánál is, ezért a kanapéra mutattam: - Tudják, mit? Rakják oda, a sarokba. Most az egyszer még átveszem.