A pszichiáter visszalő

Para-Kovács Imre

2009. 11. 18. · Hócipő 2009/23

Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy a fehér holló cím politikailag inkorrekt, enyhén rasszista és meglehetősen kirekesztő, és csak azért vagyok hajlandó írni alá, mert politikailag inkorrekt, enyhén rasszista és meglehetősen kirekesztő vagyok magam is, azonban mindez nem zavar meg abban, hogy utáljak más politikailag inkorrekt, rasszista és kirekesztő embereket, ideológiákat és írásokat, ilyeténképpen pontosan olyan vagyok, mint a magyarok többsége, csak sokkal okosabb.

Nidal Malik Hasan ez a joviális képű amerikai katonatiszt lemészárolt más joviális képű amerikai katonákat, ezért aztán jól lelőtték, de a történet már régebben elkezdődött, mondhatnók: Nidal Malik Hasan nem aznap született meg, amikor fegyvert ragadott társai ellen, hanem jóval régebben.

Az Amerikai Egyesült Államok hatóságai részben politikailag rettenetesen korrektek, részben pedig paranoiásak, és ezt a két dolgot nagyon nehéz egyeztetni konkrét szituációkban, mint például ebben is.

Adott egy muzulmán katonatiszt, aki kijárta az iskoláit, pszichiáterként amerikai katonatiszteket és közlegényeket kezel, akik belefáradtak abba, hogy más, muzulmán katonatiszteket és közlegényeket gyilkoljanak, és elsírják bánatukat Hasannak, aki türelmesen hallgatja őket. - Jaj, már megint legyilkoltam harminc muzulmánt, olyan fáradt vagyok, meddig fog még tartani ez az egész, hiszen annyi muzulmán van, hogy talán hónapokig is eltart, amíg mindet legyilkoljuk! - és ilyenkor Hasan azt mondja nekik, hogy ne búslakodjanak, mert csak elfogynak egyszer.

Talán nem kell magas rangú amerikai tisztnek lenni ahhoz, hogy észrevegyük, itt bizony ellentmondás, már-már feloldhatatlan dilemma van, Hasan előbb-utóbb elfárad abban, hogy ilyesmiket hallgasson, és akkor mészárolni fog, de a politikai korrektség egyáltalán nem engedi meg feletteseinek, hogy beavatkozzanak, mert a hit személyes ügy, nem lehet odaállni Hasan elé, és megkérdezni: nem fáraszt téged, hogy muzulmánként muzulmánokat gyilkoló katonákon kell segítened egy muzulmánok ellen harcoló hadigépezet részeként?, mert ha ezt megkérdeznék, akkor megvádolnák őket, hogy megsértik Hasan érzéseit, holott azok már sértve vannak, de nagyon.

Ha John D. Alaszkából e-mailt küld Chicagóban élő unokahúgának, hogy Obama néger, vagy hogy ideje lenne a muszlimokat ketrecbe zárni, azonnal figyelni kezdik, esetleg egy kicsit le is tartóztatják, nem beszélve arról az esetről, ha az Al-Káidához való csatlakozásról értekezik pozitív értelemben, de Nidal Malik Hasanhoz nem mertek nyúlni, mivel katonatiszt volt, és ilyen minőségében nyugodtan válthatott levelet Anva al-Avlaki imámmal, aki rendelkezik gyanús kapcsolatokkal.

Észrevették, feljegyezték, aztán vártak, hogy szól-e valaki, hogy tegyenek valamit, de mivel senki sem szólt, megvárták, amíg Hasan lövöldözni kezd.

Az amerikai hadvezetés visszaemlékszik a II. világháborúban táborokba zárt japánokra, és kirázza a hideg. Az amerikai hadvezetés nem hajlandó kiemelt figyelmet fordítani a muzulmán katonáira, mert Amerika nagy és szabad ország, nem utolsósorban a bátrak hazája, és mint ilyen, mindenkinek azonos jogokat biztosít.

Nyomasztó kérdések.

Természetesen lehetetlen megfigyelni minden amerikai muzulmánt, és nem is szükséges, sőt törvénytelen, rasszista és üldözendő lépés lenne. Gyanús imámokkal levelező muzulmán amerikai tiszteknek azonban atombombát sem nagyon érdemes adni, mert esetleg felhasználják, viszont ha nem adnak nekik, akkor joggal szónokolhatnak kirekesztésről és rasszizmusról.

Amerika a politikai korrektség csapdájába esett, és bevállal néhány ártatlan áldozatot.

A rasszisták és nem rasszisták örök vitája, hogy hol kezdődik az előítélet, és hol végződik a tapasztalatokon alapuló óvatos viselkedés, a klasszikus példa szerint éjjel kettő óra van, a kihalt utcán nyolcfős roma társaság közeledik felénk. Hogyan reagálunk?

A bevezetőben azért neveztem magam enyhén rasszistának, mert ugyan nem futok el, de erősebben kezd verni a szívem ilyen esetben, tehát működik bennem előítélet, holott személyes tapasztalataim nem indokolják, hogy szorongjak.

De mi a helyzet az amerikai hadseregben?

Fogalmam sincs, annyit azonban fontosnak tartok leszögezni, hogy nagy tűzerejű fegyverekkel rendelkező muzulmán tiszttársainkat semmiképpen se ugrassuk mohamedes viccekkel és ne kaparjuk le autójukról az Allah a legnagyobb matricát. Mármint ha szeretnénk sokáig élni.