Kicsodaaaa?

Ürmös Zsolt és Varga Ferenc József
2009. 10. 21. · Hócipő 2009/21
Hát ő egy celeb. Nem ismeri? Ja, hogy nincs ideírva a neve? Persze, hisz névtelen. Az arcát sem tudjuk megmutatni, mert arctalan. Pofája sincs, mert pofátlan. Abból él, hogy mutogatja magát. Lehet, hogy egykor énekes volt, vagy színész, de, ugye, a tehetség nem tudott tovább burjánzani, ugyanakkor az az egy-két sláger vagy szerep bőven elég volt ahhoz, hogy az Isaurán szocializálódottak az illető rókájára is kíváncsiak legyenek. Hiszen a celebekkel minden eladható!




Anettka, a sajt

Anettka, a sajt Különös együttműködésbe kezdett 2003-ban Fehér Anettka és a Drávatej. Utóbbinak évek óta sikeres terméke volt az Anett elnevezésű sajt, ám gondolt egyet a cégvezetés, és kitalálták, felkérik Anettkát, adja a nevét a sajthoz. Anettka pedig boldogan igent mondott a felkérésre, így amikor bevonult vendégként a ValóVillába, már egy új sajtmárkát vitt ajándékba a lakóknak, az Anettkát. És hogy ez miért éri meg a Drávatejnek? Ők csomagolják és reklámozzák Anettkát, aki viszont cserében minden vendégét ezzel a sajttal kínálja, újabb reklámot teremtve. A hivatalos mutatók 30 százalékos forgalomnövekedést mutatnak az Anett sajthoz képest. Ennek ellenére még mindig akad néhány áruházlánc, amely kifejezetten kérte, térjenek vissza az Anetthez, a vásárlók ugyanis meglehetősen furán reagáltak a sajtról rájuk mosolygó bőr melltartós, vöröslő ajkú műsorvezetőre. (forrás: bulvaros.hu)


Ki vagy mi a celeb?
- Beszélgetés egy áldozattal

- Elnézést, hölgyem, látom, szereti a színes magazinokat!

- Igen, mindig megveszem.

- És kik vannak benne?

- Hááát... ilyen sztárok meg celebek.

- Mi a különbség a sztár és a celeb között?

- Hááát... hogy a sztár az olyan nagy izé, a celeb meg aki sztár... vagy nem tudom.

- Bródy János ön szerint melyik kategória?

- Kicsoda?

- Bródy János.

- Nem ugrik be, hogy ki az...

- Mondjuk azt, hogy ő most vált el a tizedik feleségétől, és felvarratja a mellét!

- Tényleg? Na ez majd elmesélem az Erzsiéknek.

- Bródy János zenéje nem is érdekli?

- Hát, nekem otthon szól a rádió, abba’ a Bokros meg a Bochkor vannak...

- De ha nem is ismeri őket igazából, miért fontos, hogy a sok valótlan pletykát elolvassa róluk?

- Hát, hogy nehogy lemaradjak.



Nos, kedves olvasók! Ha a fenti hölgy valóban tudná, mit jelent a „celeb” szó, akkor valószínűleg nem a színes lap lenne a kezében! A „celeb” megjelölés ugyanis a latinból angol nyelvbe vándorolt „ünnepelt” szóból származik. (Gyakran halljuk, a pápa misét celebrált, azaz ünnepélyes istentiszteletet tartott.) Tehát a celebek ünnepelt emberek. De vajon kiket és miért kell ünnepelni? És kik ünneplik őket?


A celebségen innen és túl

A celebségen innen és túl Bukás általánosban - Korai nemi élet (egyedül is) - Első televíziós szereplés - Feltűnés egy tehetségkutatón - Hiába kutatták - Ezen megsértődés - Ennek sajtó felé szellőztetése - Újabb szex coming outtal - Újabb feltűnés a tehetségkutatón, de már a zsűriben - Nem emberi külső öltése - Szerelem - Válás - Szerelem - Válás - Vetkőzés - Címlapok - Kognitív képességek végleges elcsökevényesedése - Botrányok - Válás - Házasságból, vagy azon kívül született gyermek szerepeltetése és közszánalomnak való kitevése - Esetleg naptár gyártása - Produceri és rendezői munkakör - CD - Könyv - Filmszerep - Termékeken való feltűnés - Újabb szerelem - Válás - Anyagcsere-folyamatok nyilvánossá tétele - Közundor kiérdemlése - Mindennapos tévés szereplés - Megunják - Eltűnés - Vegetatív állapotban való visszatérés - Botrány - Válás - Botrány - Pia - Arc felvarrása (férfinél is!) - Zsűri - Pia - Válás - Vetkőzés - Börtön - Újabb gyerek újabb megaláztatása - Összeomlás - TV kikapcs!


Hitler, a reklámarc

Hitler, a reklámarc Egy vadonatúj AIDS-ellenes kampány reklámjában Adolf Hitler hasonmása közösül egy nővel. A készítők így próbálják ellensúlyozni a védekezés nélküli szex veszélyeivel kapcsolatos tudatosság visszaesését. A német televízióban és mozikban, valamint a www.aids-is-a-mass-murderer.com weboldalon hamarosan megjelenő reklámban egy férfi és egy nő közösülése látható zaklatott, homályos képekben, és csak a klip végén látható, hogy a férfi maga Hitler. A reklám végén aztán feltűnik a felirat: „Az AIDS tömeggyilkos.” A kampányt - amelyben Sztálin és Szaddám Huszein hasonmásai is feltűnnek in flagranti - a Regenbogen e.V. AIDS-ellenes szervezet szervezi, a december 1-jei AIDS Világnapra való előkészületként. (forrás: drinfo.hu)


Van az a pénz!
Avagy Sean Connerytől Győzikéig

Tudta Ön, hogy nyugati hírességek jó pénzért japán televízióhirdetésekben olyasmire is hajlandók, amiért otthon égne az arcuk? A www.japander.com oldalon olyan csemegékre akadhatunk, mint amikor az ex 007-es James Bond, Sean Connery egy felfújható nyuszival duettet énekelve joghurtot népszerűsít.

Vagy láthatjuk Leonardo DiCapriót, a Titanic sztárját, amint egy hitelkártyareklámban dugóhúzóval ártalmatlanít egy gépeltérítőt. De feltűnik Ringo Starr is, ahogy egy almaitalt magasztal, és a 24 című amerikai film hőse Kiefer Sutherland, amint metrórendőrként egy energiaitalt üldöz, persze szigorúan napi 24 órában. Természetesen hazánkban sem kell gagyi reklámötletért a szomszédba menni.





Kedvenc celebünk, Győzike bőségesen gondoskodik ezekről. Első reklámtermékünk a Győzike drazsé, amelyhez ugyan reklámszöveget nem láttunk mellékelve, da valami hasonló lehet, mint az „Ó, hogy rágjam meg a zacskódat!” szlogen. A csomagolás zebracsíkos dizájnja finom utalás arra, hogy a csomag tartalma valójában nem is drazsé, hanem cukrozott zebrabogyó.

És ha a drazséra megszomjaznánk, igyunk rá 1-et fizet, 2-t kap Győzike energiaitalt!


Celebek, és amiért azok

Mary Zsuzsi - Egyslágeres dalnoknő, akit azért kell az egekbe emelni, mert hónapok óta csak iszik, tekintve hogy a rágás kihívást jelent, miután az általa reklámozott protkóragasztó nem tart.

Liptai Claudia - Naponta válik el celeb férjétől, és ugyanilyen gyakorisággal kelnek is egybe. Most épp levetkőzött, és tejet önött a mellére.

BB Évi - Nyilvánosan aludt, kelt fel, evett, ment vécére, majd feküdt vissza aludni egy bekamerázott szobában - többedmagával. Ünneplésének oka az, hogy most le van durranva. Pezsgőt a nevére!

Stohl Buci - Nem azért celeb, mert színész, hanem mert egyidejűleg iszik és vezet (műsort is). l Voksán Virág - Nevének hallatán felmerül a „Kicsoda?” kérdés, amire a válasz: „Hát ő egy playmate.” Magyarul: levetkőzik, mint sok más, hasonló nevű hölgy.

Dukai Regina - Lásd: Voksán Virág.


Figyelem!

Rovatunk egyik szerkesztője, VFJ drámai elhatározásra szánta el magát. Ő is szeretne reklámarc lenni, ezért Geronazzo Máriához hasonlóan szilikonnal töltette fel ajkait. Aki a megújult Feriben lehetőséget lát, és úgy gondolja, szívesen reklámozná szilikon szájú munkatársunkkal valamelyik termékét, jelentkezzen a Hócipő szerkesztőségében!


Túl a 70-en a legmenőbb hazai manöken!

Bemutatjuk Özvegy Konkoly Gézánét, Julcsi nénit, aki a Gucci divatház reklámarca lett ebben a hónapban.

- Julcsi néni! Hogy történt a felkérés?

- Az úgy volt, hogy épp a piacon vásároltam, amikor csöngött a mobiltelefonom a garabolyomban. Felvettem, és a Gucci úr volt az személyesen.

- És mit mondott önnek?

- Aztat nem tudom, mert olaszul beszélt.

- És hogy tudtak kommunikálni?

- Szóltam az Icukának, a lacipecsenyés feleségének, aki lány korában konzumzöldséges volt a római piacon.

- Mit mondott önnek Gucci úr?

- Hogy tetszik neki az otthonkám, és megragadta, hogy milyen ügyesen kombinálom a barna műszőr mamuszomat a különböző színű cicanadrágokkal.



- Igaz, hogy azóta egymást érik a felkérések?

- Igen. Már voltam járókeretes divatbemutatón Milánóban, ahol Paris Hiltonnak annyira megtetszett az otthonkám, hogy ő is ilyet szeretne. Majd jövő héten varrok neki egyet.

- A hírek szerint 70 évesen a szerelem is megtalálta.

- Ez még korai, nem akarok róla beszélni. Egyelőre annyi történt, hogy David Beckham elkérte a telefonszámomat, és a hétvégére randit beszéltünk meg.




Következő számunk tartalmából

Sarka Kata levetkőzött
Merthogy zuhanyozni akart.

Sztártitok!
Továbbra sem tudni a Hal a tortán sztárjának nevét!

Exkluzív!
Ürmös és VFJ ruhában a következő Palimadarakban!