Százszor szent hazugság
Lengyel László
2005. 10. 26. · Hócipő 2005/22
A pénzügyminiszter szomorúan meséli. "Elhittem, hogy őszintén kell beszélni a választóhoz. Kimentem a falvakba, és elmondtam, hogy két-három hektár földön nem lehet semmit termelni nyereségesen, kivéve, ha üvegház van rajta. Elmagyaráztam, hogy jön az Európai Unió, nem fog támogatást adni az eddigi termékeikre. Tegynek mást, készüljenek fel az új támogatási rendszerre. Mondanom sem kell, hogy e falvakban nem szavaztak reám. Pénzügyminiszter vagyok, de politikus is. Ha meg akarjuk nyerni a választásokat - és én mindent megteszek, hogy megnyerjük -, akkor nem mondhatjuk az embereknek..."
Őszinte szavak a hazugságról. Jó érzés, hogy tudja, hogy hazudik. Mit tehetne szegény: aki győzni akar, hazudjon, aki veszteni, mondjon igazat. Aki gyermekként kezeli a felnőtt választót, s azt susogja vagy harsogja fülébe, amit hallani szeretne - nyer. Aki felnőttként bánik vele, érveket sorakoztat érvekre - veszít. Hazudj és adj!
Ne kérdezzék, hogy ki kezdte! A magyar kisember hülyült vissza a hetvenes évekbeli állapotába, akinek Kádár János és emberei nyugodtan mondhatták, hogy "minden rendben van, elvtársak, az árak mennek le, a bérek mennek fel, a világválság megállt határainknál", vagy a magyar politikusok jutottak vissza a hetvenes évek politikusainak szellemi és erkölcsi szintjéhez? A hetvenes évek "homo kadaricusa" érthetően volt korlátolt minden nagyobb gazdasági ügyben - el volt foglalva a maga kis ügyeivel, amelyek jól mentek. De a hetvenes évek végétől meg kellett tanulnia, hogy semmi jó nem származik abból, ha hisz vezetőinek és becsapóinak. Ahhoz, hogy mindennapi életében boldoguljon, érzékelnie kellett a világot. Ezért ha valaki a nyolcvanas évek közepén még költségvetési mellékzsebből akarta kifizetni a nyugdíjasok távfűtési számláját, ingyen osztogatott tankönyvet, vagy közölte, hogy a gázárakat soha a büdös életben emelni nem fogja, Nyírbátorban azt kérdezte egymástól a kocsma népe: megőrült ez az ember, mit hazudozik itt!
Igaz, Horn és csapata 1993 őszén már előállt egy Népszabadság-hirdetéssel, ami a lehető világok legjobbikát ígérte, minden ingyen volt, sőt, annál olcsóbban. De akkor Békesi úgy kampányolta végig a szocialista kampányt, hogy végig becsmérelte az üres ígéreteket, vért és könnyeket ígért. Igaz, hogy Orbán a Fidesz 1993-as debreceni kongresszusán tréfálkozva így szólt hozzám, sápadt szakértői előtt: - hát lehet velük valamit kezdeni? Csupa olyan javaslatot tesznek, hogy ne tegyek semmilyen javaslatot! Azt mondják, hogy felelős politikus ilyen gazdasági helyzetben nem ígérhet, de hogyan lehet így választásokat nyerni? Azóta egyik akkori gazdasági szakértője sincs a vezér oldalán.
2001-től a felek egymással vetélkedve csábítgatják a választókat. Ha Orbán mondott egyet, Medgyessy mondott kettőt, mire Orbán rátette a hármat, hogy Gyurcsány mondhassa a négyet. Az ígéretek inflációja nem vette el a felek kedvét. A rossz pénz rossz pénzt, a csábító ígéret újabb csábító ígéretet szül. "Hazugság, te szülj nekem" - micsodát? Igazságot? Rendet? Szabadságot?
"Minthogy értelmünk egyedül a beszéden mehet el, aki azt meghamisítja, a köz ügyét árulja el. Ez az egyetlen eszköz, amellyel akaratunkat és gondolatainkat közölhetjük, ez lelkünk tolmácsa: nélküle nem tartozunk össze, nem ismerjük meg egymást. Ha megcsal minket, megszakad minden érintkezés, és berendezkedésünk minden köteléke eloldódik" - mondja Michel de Montaigne.
Mennyi ideig kell egy népet rosszra csábítani, hogy azután a saját szemének se higgyen? Mennyi idő után érzi a politikus állandó kényszernek, hogy a hazugságot, és csak a hazugságot adja el, mert egyedül azt veszik tőle? Mennyi ideig kell egy népet nevelni, hogy magának is hazudjon? S mennyi idő kell ahhoz, hogy a politikus ne tudja megkülönböztetni saját hazugságát saját igazságától? Néhány nap? Hét? Hónap? Év? A nép gerincének, önhitének megroppanása, ha boldogító hazugságot vár? Öntudatának, távlatlátásának elvesztése, ha alakoskodók, színlelők jobban elnyerik kegyét, mint az egyenesek és őszinték? S vajon nem a politikusok alászállása, elsilányulása, hogy a hazugságokba menekülnek?
"Hiszen, ha egy férfiban van annyi éleslátás, hogy eldöntheti: mit kell nyíltan kimondania s mit eltitkolnia, mit kell félig felfednie s ki előtt és mikor (mert ez az államművészet és életművészet, ahogyan Tacitus oly találóan nevezi), annak a színlelés szokása csak akadály és gyöngeség. Aki azonban nem tehet szert ilyen éleslátásra, annak általában csak a zárkózottság és az alakoskodás marad. Amikor valaki nem lát tisztán és nem tud rugalmas lenni a részletekben, legjobb, ha biztosra megy, és a végsőkig óvatos a fődologban, mint ahogy a vak is lassan lépeget.
A legrátermettebbek, annyi bizonyos, őszintén beszélnek, és nyíltan cselekednek, határozottság és igazmondás jellemzi őket. Olyanok, mint a jól szoktatott ló: vágtatás közben is tudják, hol álljanak meg vagy forduljanak; amikor pedig történetesen azt látják: az ügy valóban alakoskodást kíván, ha élnek is vele, ez végül is korábbi egyenes és tiszta hírük miatt úgyszólván észrevétlen marad." Így ír Francis Bacon, maga is gyakorló politikus Erzsébet és Jakab idejéből.
Nézd a szemét, ezt a merev madárszemet! Szájáról folyik a szó, de te csak a szemét figyeld! Ezt a nyugtalan és repdeső, mégis merev és élettelen szemet. A hazug, az alakoskodó, a színlelő befelé vak szemét. S nézd a feldühödött népet! Micsoda harag és megszállott düh vezeti akkor, amikor ráébred, hogy rútul becsapták. Mekkora kéjjel ostorozza becsapóit! Vigyázzatok hát lelkes hazugok és keserű színlelők! A hazugság mocsarából nem lehet hazugságokkal kigázolni, és a megcsaltak kegyetlenek: nemcsak elcsapják hazugjaikat, de előbb vagy utóbb közéletüket veszik.
Karinthy Frigyes a Számadás a tálentomról-ban írja: "Döfködtem és szurkáltam elegáns mulinékkel a planson / A "Nagy Szélmalomhoz" címzett panoptikum-csárda söntése mögött / Hol szájtátva s nem nagy bizalommal néztek üvegszemeikkel / A merev viaszfigurák Napoleon maszkja és Kopinics a bankrabló / Valamint Landru és Haarmann tömeggyilkos urak és Sztalin és Lloyd George.../ Így találtam ezt a világot mikor idehozták s most ha úgy érzed / Hogy úgy hagyom itt ahogy találtam semmi se változott ám te ítélj / Gáncs vagy jutalom mindegy már s "ama külső Sötétség" se segít / Esküszöm nem fogok sírni és csikorgatni fogam odaát."
Ebben a hazugság-percekre, színlelés-órákra méretezett életben hidegen peccennek, jaj, nem is hallatszanak az őszinteség-másodpercek. Hallgatások, korty levegők, csukló halálok. A boldog hazugság lágy melegében együtt ülnek a másodpercre nem figyelők a parlament díszes termében. Megneláss-üveggel a fején a Politikai Halál, e félkegyelmű isten is köztük ül ott, ásítozik, újságot olvas, kiabál, nevet. Nem néz órára, amikor megvonja a szót. Csend. Zöldeskék, szürke, őszi csend.