Visszavehetik Obamától a Nobel-békedíjat

2009. 10. 21. · Hócipő 2009/21
A Nobel-békedíjbizottság a bejelentés másnapján már meg is gondolta magát, és visszavenné Obamatól a díjat. „Azt még elnéztük neki, hogy nem állt szóba a világ legbékésebb emberével, a dalai lámával, de az azért durva, hogy már a jelölése másnapján rakétával támadta meg a Holdat” - fakadt ki Görjan Svenström, a bizottság tagja. Bár a NASA ragaszkodik hozzá, hogy a Hold rakétázása csupán egy tudományos kísérlet volt, ennek ellentmond, hogy egy olyan kráterre céloztak, amelynek olyan alakja volt, mint Ahmadinezsád iráni elnöknek. „Ha békés célú lett volna a kísérlet, akkor egyébként sem egy akkora erejű rakétát lőttek volna ki, hogy másnapra csak a félhold maradjon” - idézte további kétségeit Svenström úr. A díj visszakérése diplomáciai bonyodalmakat is okozhat, és végső soron akár egy USA-Nobelbékedíjbizottság
közötti háborús konfliktushoz is vezethet.

Pataki Balázs





Nobel-békedíj P. Kálmánnak

Barack Obama Nobel-békedíja után jövőre magyar ember kaphatja meg az elismerést. P. Kálmán (46) eddig összesen 17 évet ült börtönben különböző erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt, de elfogadta, hogy novembertől jó ember lesz. (Október végére még betervezett egy benzinkúti rablást, amiből a jó útra térését finanszírozni tudja.) P. Kálmán így nyilatkozott: „Hát, nem vagyok egy Teréz anya, de ha Obama kilenc hónapi nem-háborúzás után megkapta, akkor talán nekem is van esélyem jövő ilyenkor tizenegy hónapi nem-balhézás után.



Innen szurkolunk P. Kálmánnak, aki talán kémiából is sikeresen pályázik, mert a Vám- és Pénzügyőrségnek tavaly nyáron azt hazudta, hogy víz van azokban a hordókban
a telek végén, de nekik sikerült gázolajat kimutatniuk belőle.

Kovács András Péter