Csoport terápia

James Surowiecki, a New Yorker kolumnistája kiváló könyvében, a Tömegek bölcsességében meggyőzően és szórakoztatóan bizonyítja, hogy több ember okosabb, mint egy ember, sőt arról is meggyőzött, hogy nagyon sok ember jobb döntéseket hoz, mint kevés ember, valahogy eddig mégis tartózkodtam a konferenciáktól, fórum beszélgetésektől és kerekasztaloktól, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a kommunikáció legszerencsétlenebb és legkevésbé hatékony formájának tartom ezeket az összejöveteleket még akkor is, ha a téma izgalmas, időszerű, esetleg konkrét, az előadók, résztvevők pedig a csúcsot képviselik abban, amit csinálnak, és ráadásul friss eredményekkel, gondolatokkal szolgálnak. Ellenkező esetben tárgyalni sem érdemes, mennyire értelmetlen egy ilyen összeröffenés. A fentiek fennforgása esetén azonban szerény véleményem szerint akad értelmesebb módja az eszmecserének, mint a fórum, ami gyorsabb, professzionálisabb és potensebb. A fórum azonban kétségkívül szórakoztatóbb, ott ülnek mindenféle emberek, akik jobb esetben utálják egymást, rosszabb esetben csak megvetik, és mondják a magukét, apró oldalvágásokkal operálva.

A közönség zabálja az ilyesmit.

Nem a véleményem változott meg, hanem az anyagi helyzetem, úgyhogy a közelmúltban két felkérést is elfogadtam, gondolván, milyen nagyszerű lesz, ha a közszolgálatiságról és az internet retrójáról és jövőjéről kerekasztalkodhatok nyilvános helyen szerény, de feltétlenül szükséges honoráriumért.

A Mustrával kezdtem, az ORTT Sopronban rendezett fesztiváljával, ahol a közszolgálatiság mibenlétét boncolgattuk Cselényi Lászlóval, Borókai Gáborra, Vágvölgyi B. Andrással, Vágó Istvánnal és még másokkal (moderátor Veiszer Alinda).

A közszolgálatiság meghatározása a médiatörvényben meglehetősen zselés, és simán belefér az időjárás-jelentéstől, Barangó Hajnalka levetkőztetéséig minden, mert az emberek szeretik nézni az ilyesmit, épp ezért teljesen valószínűtlen volt, hogy beszélgetésünk jelentős áttörést hoz majd a témában. Amiért azonban mégis érdekes volt számomra, az Borókai hozzászólása, aki szerint össze kell vonni a közszolgálati médiákokat, és egy erős elnököt kell kinevezni a miniszterelnök által.

Belőle nyilvánvaló, hogy a Fidesz beszél (vagy ő beszél a Fideszből, de ez most teljesen mindegy), ilyeténképpen sejthető, hogy a leendő kormány álláspontja nem áll távol ettől az elképzeléstől. Szerény meglátásom szerint egyébként tökéletesen érdektelen a közszolgálati televíziózás, és akár maga Orbán Viktor is beülhet az elnöki irodába, akkor sem számíthatunk semmi különösre, mivel nézettséget nem fog hozni, lopni pedig többet nem lehet, mert üres a pince, így aztán lesz egy újabb 3 %-os Hír TV, oszt jó napot.

Voltak még rendkívül érdekes hozzászólások, de nem emlékszem rájuk, mert végig azon tépelődtem, milyen lehet a zsírégető, köpölyözős masszázs, amit a hotelben hirdettek. Biztos borzalmas.

Azért szórakoztató belegondolni, hogy a XXI. századtól irtózó Fidesz magyar nótákba próbálja csomagolni a pártdirektívákat, és elképzeli, hogy vidéken csak parasztok élnek. De ezen ráérünk majd akkor röhögni.

A másik megmozdulás Tihanyban zajlott, Internet Hungary néven, és sokkal jobb volt a konyha.

Sopronban pörkölt, galuska, savanyúság, itt meg brutális halfilék, borjú és kacsa, nem beszélve a mártásokról. Már csak ebből is nyilvánvaló: a televíziózás napjai meg vannak számlálva, az internet viszont még mindig feljövőben.

Feleségemmel beültünk a back stage-be, és vártuk, mikor kerülök sorra, hogy felvázolja a net jövőjét Uj Péter, Nyírő András, Simó György és mások segítségével. Egyetlen rettenetes pillanat volt csak, amikor megérkezett Baló György, és egy szőke nő állt mellette. Kivert a víz, de aztán kiderült, hogy nem hozzá tartozik, csak véletlenül keveredett oda.

Kálmán Olgával beszélgettünk, aki férjjel és gyermekkel érkezett. Felvetettem, hogy amennyiben kiadná a Legjobb beszélgetéseim Szijjártó Péterrel című DVD-jét, én biztos vennék belőle, de aztán hanyagoltuk a politikát, és kizárólag plasztikai sebészetről, valamint gyermeknevelésről csevegtünk.

A gyermekek sokat mozognak, és mivel kicsik, könnyen átférnek ott, ahol a felnőttek nem. Erre Tihanyban jöttem rá.

A színpadon aztán sikeresen lezártuk az internet múltját, miközben a közönség humorosnak szánt sms-ekkel szórakoztatott minket a sms-fal segítségével. Szegény Nyírő András komolyan próbált beszélni, de a hülyék voltak többségben, és simán elfojtottuk. Megtudtuk, hogy ahol Straub Elek (ő is velünk volt) közlekedik, ott mindig van széles-sávú internet. Elképzeltem a kamiont, ami követi Straubot a baromi nagy antennákkal, és elhatároztam, hogy én is sikeres ember leszek.

Krecz Tibor moderált, és mivel közvetlenül mellettem ült, megfigyelhettem, hogy baromi nagy feje van. Nagy és egyenetlen.

Ez volt az utolsó előadás, és a vacsora alatt próbáltam rájönni, hogy kinek adhatom a számlát, de nem találtam senkit, úgyhogy hazajöttünk. Hazafelé morfondíroztam, hogy az októberi rendezés kicsit késői, mivel a Balaton már hideg, nem beszélve a viharos szélről. Nagyon régen jártam erre, és nem a legszebb arcát mutatta a tó. Ha orvos lennék, Barcelonába járhatnék kerekasztal-beszélgetésekre, ha politikus, akkor meg mindenhová (thaiföldi átszállással), de így marad a Dunántúl.

Egyébként szép hely.