Ez van
Andrassew Iván
2009. 10. 21. · Hócipő 2009/21
Jön nekem a szomszédom, hallottam-e: már húszéves az MSZP?
Ki ne hallotta volna, szépen szalad az idő.
De hogy ő sajnálná, ha nem lenne MSZP, mert akkor mi lesz. Itten.
Egyrészt semmi sem utal arra, hogy nem lesz MSZP, másrészt még mindig úgy néz ki, hogy teljesen jól vannak: listákkal mutyiznak, helyezkednek, befutóznak, leszámolgatnak, megkésve, mint mindig. Gondolom, néha ránéznek a gazdasági ügyekre is. Már nem az országéra, mert azt Bajnaira hagyták, hogy egyszer majd kiutálják, mint Bokrost és Gyurcsányt, hanem a pártéra. Pillanatnyilag mindenesetre nagyobbnak látszik a mutyista érdekkohézió, mint a közös jövőkép. Mondjuk ebben nincsenek egyedül, mert a Fidesz éppen ilyen, csak most a bot másik végénél tart. Nemsokára róluk is kiderül minden, ami amúgy eddig csak a vak hívők és a síkhülyék előtt maradt rejtve.
Na de miért nem tesznek valamit? Kire szavazzak? - jajgat a szomszéd.
Azért bénák, mert az MSZP most furcsa állapotban van: a vezetők, a képviselők jobban hisznek saját vereségükben, mint szavazóik. Nagyon úgy néz ki, hogy ez a sok derék pártember elmegy majd szavazni a saját egyéni választókörzetébe, s nem magát ikszeli be, hanem a Fideszt. Van úgy, hogy valaki szeretne egy jó nagy verést, mert furdalja valami, mondjuk a lelkiismerete, bár én eddig főleg nőknél figyeltem ezt meg. Többnyire orvost javasoltam nekik, mert utálok verekedni.
Jó, mondja a szomszédom, de akkor is eléggé igazságtalan, hogy pont az MSZP-nek jutott az, hogy építse föl a kapitalizmust is, meg az is, hogy túlléptesse a társadalmat a bennünk rekedt szocializmuson. Naná, hogy bedarálta ez a két rettenetes és baloldalidegen feladat.
Az a rendszer, amelyikben a pártoknak meg a politikusoknak erősebb akaratérvényesítő képességük van, mint a kapitalistáknak, az nem kapitalizmus, hanem valami paródia. Hacsak nem az van, hogy a pártok nagyobbacska vállalatok. És hülye, aki azt várja, a szocializmus - a másik paródia - kivesszen ebből a társadalomból.
Még a rabszolgatartás se veszett ki! Néztem a tévében: vannak, akik szerencsétlen emberektől elveszik a papírjaikat, a bankkártyájukat, mindent, aztán rabszolgaként dolgoztatják őket. És ez annyira természetes ebben az országban, hogy a környéken mindenki tudja, de sem agyon nem verik a rabszolgatartót, sem nem jelentik föl. Csodálom, hogy nincs emberpiac. Dehogy nincs! Ez van.
A feudalizmus talán kimászott már belőlünk? Aki ezt hiszi, menjen el egy kórházba, kicsit figyelje az orvosok és a segédszemélyzet között kialakult csodálatos rendet. És ha van elég ideje, lesse ki az orvos-orvos viszonyt. A kihalásos alapon működő ranglétraépítményt, amelynek a leglényege az, hogy ki mennyit szakít a zsákmányból. Azon az alapon, hogy ki melyik kasztba tartozik. És a rendszer igazi pofátlansága, hogy a kapitalizmusban szocialista alapon működik a feudalizmus: a köz eszközeivel megtermelt és kikényszerített baksist, kenőpénzt osztják el nemességi szisztéma szerint.
De az is jó, ha valaki körülnéz egynémely egyetemeken, például. Vagy az egyházakban. A feudalizmus olyan zárványaira lelhet, amelyeket csak azért nem lehet múzeumokba vinni, mert esetleg a múzeumokban nem értik, hogy mit kellene mutogatni azon, ami náluk is, és az egész tudományosnak mondott világban természetes. Ez van.
A fasizmus talán kiveszett? Jó, úgy nézett ki. Aztán húsz év se kellett neki, teljes virágában kivirult. Most éppen ott tartunk, hogy Faludyt ne lehessen szavalni állami ünnepeken, mert zsidó volt és antimagyar. Senki nem mondja ki, hogy a legmocskosabb antimagyar az volt, aki ezt a szót kitalálta. Most ott tartunk, hogy a kormányzásra készülő állítólagos polgári párt nem zár ki egy vérrasszista homofóbot, egy virtigli nácit, mert retteg attól, hogy a még a pártban ragadt belnácik vele mennek a hivatalos náci pártba. És egy nem akad, aki azt mondaná, hogy vagy én, vagy a náci! Senki. Hát ez van.
Ehhez képest a szocialisták csak hülyék. Simlis balekok. De a hülyeséget a nép kicsit jobban bünteti, mint az aljasságot. Mert az olyan férfias, kemény, magyaros dolog.
Az én derék szomszédom szomorúan nézi a kapuja mellett lassan elvirágzó parlagfüvet, én meg azon gondolkozom, hogy mivel vigasztaljam. Hogy elmondjam-e neki a tervemet.
A héten kaptam egy levelet, támogassam azt az újraéledő kezdeményezést, hogy legalább harminc százalékban nőket juttassunk a parlamentbe. Visszaírtam, hogy persze, de miért nem ötven.
Azóta aludtam rá hármat, és arra gondoltam: miért is ne száz legyen az a százalék? Komolyan. Ha gyorsan eldöntenénk, hogy minden induló népség és szervezet köteles egy női listát is meg egy férfilistát is készíteni, és arra is szavaznánk, hogy csak nők vagy csak férfiak juthassanak a parlamentbe, teljesen szétzilálná a mostani, meglehetősen mocsárillatú viszonyokat. És új dimenziókat adna a politizálásnak. Én persze a nőkre szavaznék, mert még azt a néhány sárkánytojást is beleszámítva, akikre nincs mentség, jobban járnánk, mint ezzel a sok szerencsétlen, tehetetlen, személyiségzavaros pingvinnel, akik mostanában uralkodnak a lelkünkön.
De ezt még nem mondom el a szomszédomnak. Még nincs fölkészülve lelkileg egy ilyen traumatikus rendszerváltásra. Mindenesetre eltaposom a parlagfüvet.