Ébresszed a magyar népet
Hócipő szerkesztőség
2009. 09. 23. · Hócipő 2009/19
Minden spanyol faluban van fieszta, amikor kiengedik a bikákat az utcára, ha nincs, akkor a teheneket, és isznak valamelyik szentre. Aztán át lehet menni a szomszéd falvakba is, amíg körbe nem ér az ember, és véletlenül hazamegy. Nálunk ezt a Forradalmi Ifjúsági Napok pótolták, amikor március 15-től április 4-ig mostak össze mindent, márciusi revolúciót, tanácsköztársaságot, felszabadulást. November hetedike volt a legnépszerűbb, mert ugyan a szerencsétlen szónokon kívül senki sem törődött az Auróra ágyúinak eldördülésével és a Téli Palota kifosztásával, s azzal sem, hogy miért nagy októberi, ha november van, viszont ekkor osztották a maradék pénzt, hiszen mégsem adhatja a Mikulás vagy a Jézuska.A rendszerváltás krónikájához
Most, hogy öregszem, egyre határozottabban úgy emlékszem, hogy már a középiskola első osztályában, a hatvanas évek közepén, amikor az április 4-ei ünnepségen Varsányi igazgató úr beszédet tartott, s ahhoz a részhez ért, hogy a dicsőséges szovjet hadsereg felszabadította édes hazánkat, én kiléptem a sorból, s elkiáltottam magam: - Az igazgató úr elhallgatja, hogy az oroszok megerőszakolták anyáinkat, lecsatolták apáink karóráját, s nyomukban nyomor, valamint monolit berendezkedés köszöntött az országra. - Többen felszisszentek, ám a pedellus csöndre intett mindenkit: - Csitt! Gusztinak igaza van. - Majd az egész tantestület megszégyenülten feloldalgott a tanáriba, hogy igazgatójuk így be akarta csapni a gyerekeket.
- És akkor a jóságos Lenin elvtárs közéjük lövetett!
Mikor aztán a hetvenes évek elején mosodai dolgozóként nekem is fel kellett vonulnom társaimmal május elsején, s a dísztribünt elérvén észrevettem, hogy az emelvényen kik integetnek, a Patyolat-dolgozók elé álltam, és újfent elkiáltottam magam: - Emberek, egy tapodtat se tovább. Ők - mutattam a tribünön a kalapjával integető Kádárra és társaira - a szabadságról és demokráciáról papolnak, közben azonban nincs szabadság és nincs demokrácia, rabigában van a magyar! - Szavaim nyomán mindenki visszafordult, az MSZMP Politikai Bizottsága pedig lógó orral távozott a helyszínről.
Amikor aztán a nyolcvanas évek egyik novemberének elején mindenki készült a Nagy Októberi Szocialista Forradalom megünneplésére, otthonomban minden előzetes értesítés nélkül meglátogatott a szovjet külügyminiszter, a szovjet nagykövet és a Varsói Szerződés egyesített erőinek főparancsnoka, s igen diszkréten, a legnagyobb titoktartás mellett azt kérték tőlem, hogy ha lehet, kíméljem meg őket egy újabb kudarctól. - Jól, van, kapnak még négy-öt évet - feleltem nagyvonalúan, az évtized végének eseményeit pedig már ismerik.
Megyesi Gusztáv
Elmaradt majálisi tudósítás
Nem akarok hazudni: egészen kisgyerekként a Mikulás volt a favoritom, de hamar benőtt a fejem lágya, megcsapott a létező valóság szele, eszmeileg megerősödve, ideológiailag megizmosodva csakis a május elsejénél köthettem ki. Úgy hat-hét éves koromra buzgó munkás-paraszt-értelmiségi párti lettem, kinevettem a Mikulást, ha nincs a szilveszter, nekem május 1-jétől május 1-jéig tart az év. Első gyermekemmel, Eszterkével 1981. május elsején ajándékozott meg a feleségem.
Imádtam a felvonulásokat. Részt venni rajtuk nem, mert az borzasztó fárasztó, idegesítő, terhes, de nézni! Élőben és tévében. Az itthonit és a moszkvait! Ahogy a világ proletárjai egyesülnek. Vidáman integetve a tribünnek, a tribün meg vissza nekik. Léggömbök és galambok eregetődtek, kicsiny kisdobosok és közepes úttörők szaladtak fel az említett tribünre, hogy virággal köszöntsék vezetőinket, akik erősebbjei fel-felemeltek egyet a gyermekek közül, felmutatva őket az alant vonulóknak, hogy mennyire szeretik egymást. Szeretjük egymást. Mennyi-mennyi élüzem, mennyi-mennyi éldolgozó! Énekszó és dal köszönti őket, köszönt minket, köszönti a nemzetközivé leendő világot.
Nem beszélve a majálisról, amiből minden településre jutott, jaj lett volna annak a párttitkárnak és tanácselnöknek, ahová nem.
CSEPELEN ELKÉSZÜLT LENIN PÁNCÉLAUTÓJÁNAK MÁSA
Sorozatgyártása hamarosan elkezdődik
Újságíróként lelkesen tudósítottam a május elsejékről, bennük a gulyással, sörrel, virslivel, májusfával, labdarúgótornával, néptánccal, szavalattal, énekkarral, a vállalati közösségek sátrait meglátogató Nagy Emberrel, aki szinte emberszabású volt, többé-kevésbé. Azért egy polbiztag már nem annyira.
Egy tudósításom viszont elmaradt. Nem mondom meg, megyém melyik településéről. Oda is Nagy Ember volt hivatalos, meg is érkezett, tán Volgával, de lehet, hogy Csajkával. Mielőtt színpadra kérte a szpíker, a település párttitkára mondott bevezetőt, a végsőkig fokozva a hangulatot. A párttitkár egyfolytában, azaz önmagát meg-megszakítva méltatta az ünnep jelentőségét. Szép beszéd volt, főleg egy olyan ittas embertől, aki egyetlen dologra összpontosított: hazánk felszabadulására, a dicsőséges szovjet hadsereg szerepére. Azt hiszem, másnap már nem ő volt a párttitkár. Ja, és a Nagy Ember beszéde elmaradt.
Viszont a majális még vidámabban zajlott tovább.
Szabados Gábor
Eggyen
Most, hogy belegondolok, életem egyik nagy teljesítménye, hogy én ezekből az ünnepekből valahogy kimaradtam. Talán azért, mert KISZ-tag sem voltam - kivéve a gimnázium utolsó két hónapját. Az is úgy volt, hogy osztályunk drága, jó szándékú KISZ-titkára egyszer csak az osztályfőnöki órán fölkiáltott: „Mindenki KISZ-tag, csak Iván nem, szavazzuk meg a fölvételét!” Ennek akkor volt jelentősége az egyetemi fölvételinél, nyilván ezért gondolta, hogy nagyon fontos dolog. Megszavazták, közfelkiáltással, azonnal. Le is izzadtam. Mert ott, a nagy nyilvánosság előtt nem mertem azt mondani, hogy dehogy szeretnék én tag lenni, örülök, hogy eddig megúsztam. Ez nem valami nagy ellenállás volt. Csak egyrészt egyházi iskolába jártam - ahol nem volt KISZ -, amíg onnan el nem küldtek, másrészt utáltam mindent, ami egyen. (Én ezt magamban két gy-vel mondom.)
- Az ott nem a Virág elvtárs?
Viszont emlékszem egy Forradalmi Ifjúsági Napokra egy vidéki városban, ahova a Húsipari Hírlap tudósítójaként küldtek - valami testvérvárosi viszony volt a IX. kerület és a város között. A csúcspont persze a közös vacsora, de előtte egy hoppmesternő vidám közösségi játékokat játszatott a delegációkkal. Az egyik, a legemlékezetesebb az volt, hogy madzagon valami lengő dolgot kötöttek a lábuk közé, és azzal kellett hajtani valami tárgyat. Szóval, mintha a farkukkal játszanának. Ki is mentem levegőzni, mert mindig szorongok az ordenáré dolgoktól. Éppen akkor érkezett a városi KISZ-titkár, amikor visszamentem. Döbbenten láttam, hogy mindenki vigyázzba vágja magát. Attól kezdve féltem tőlük. Mint ahogy azóta is minden olyan szervezettől, amelyikben bármiféle alá-fölé rendeltségi viszony és fegyelem lelhető. Ez nem liberalizmus, hanem csak szabadnak képzelem magam.
Andrassew Iván
Gázsi a színpadon
Én elsősorban színpadi produkcióimmal gyengítettem a kommunista rendszert, ugyanis rengeteg ünnepi hakniban léptem fel, máig emlékszem, amikor egyszer Csala Zsuzsa megkérdezte az öltözőbe visszatérő Kozák Andrást:
- Andriska, mit adott elő?
- Egy Majakovszkij-verset szavaltam nekik.
- Melyiket?
- Iván Kozirev új lakást kapott.
- És milyen a közönség, elvtársias vagy családias?
- A második szakaszt háromszor tapsolták vissza.
A Gagarin Hőerőműben viszont rajtam csodálkoztak, pedig én már a harmadik szám voltam.
- Elnézést, de mi olyan érdekes bennem?
- Nem is tudtuk, hogy műsor is lesz.
- Miért, ez nem a Gagarin Hőerőmű?
- Nem, ez a Thorez Előfejtő, de azért köszönjük.
Máig tartja magát egy legenda, Brunner Győzővel, a Metró legendás dobosával történt, hogy már mentek a bevezető taktusok, pergett a dobverő, amikor felment a függöny, és óriási nevetés fogadta hátulról a hatalmas, kétfős haknizenekart, akik a hátsó vörös drapériát nézték függönynek, és fordítva ültek a zongora és a dob mögött.
A Tatai Szőnyeggyárban viszont a műsor végéig nem voltak hajlandók fizetni a Győrbe továbbsietőknek, hiába mondtuk, hogy mi már ismerjük, nekünk nem olyan érdekes.
- Csak ha vége van, mert én nem mehetek innen ki.
Ugyanis a színpadon ültünk a kultúrossal együtt, mint afféle Politikai Bizottság egy moszkvai pártkongresszuson, Brezsnyev idején. Mivel a legrosszabb helyzet mindig az elmaradt hakni, nem volt mást tenni, mint a színpadon, a közönséggel szemben kitölteni az űrlapokat és felvenni a gázsit. Egyébként nagyon tetszett nekik, és megtapsolták. A legtöbb szabadtéri haknim egyébként 1986. május elsején volt a csernobili esőben.
Farkasházy Tivadar
A forradalom lángja
Nekem könnyű megértenem a jelszavakat, mert mint a 645. számú Kossuth Lajos Úttörőcsapat titkára régről ismerem azokat. Amikor azt hallom, „Első a tett, második a gondolat”, már vágom is rá: „A tettek beszélnek”. Vagy: „A jövő elkezdődött.” Visszaköszönök: „Jövőnk a tét.” Ezt ugyan Gujtmann Imi átköltötte, hogy „szövőnk a pék!”, de megkapta érte a nyaklevest és az intőjét. A forradalom lángjáért akkor még nem az MTV székházához, hanem Battonyára kellett menni. A lángot a falu főterén fogadta az úttörőcsapat és az önkéntes tűzoltóság, melynek szertárára kiírták, hogy „Tűzesetet kérünk 24 órával előbb bejelenteni”, mert mire kivonultak, leégett az összes szalmakazal. Kilépett Bice is a kocsmából egy korsó sörrel, és ott várakozott Szultán, a Herczeghné kutyája. Herczeghné az iskola igazgatóhelyettese volt, Szultán pedig mindenhova elkísérte. Szultán szerette az indulókat. Mikor megszólalt a „Föl, föl vitézek a csatára”, elindult a főút közepén egyedül, mint Zsukov marsall, és végigmenetelt a falu népe között, akik az út két oldalán várták a forradalom lángját.
KOLTAY GÁBOR A HŐSÖK TERÉN
- Akkor megrendezzük a felszabadulás 40. évfordulóját,
Szamuely Nagy Feró!
Szultán ezután elfoglalta helyét az elnökségben, és az ünnepség teljes ideje alatt rövid, kemény farkával csapkodta a Herczeghné lábát. Az egész iskola ezt nézte, meg a Czérna Mari békegalambját, amit mindenki maga készített, de a Marié nyúlra hasonlított. Mindenki reszketett a visszafogott röhögéstől, mint Karinthy osztálya. A láva akkor tört ki, amikor az autós felvonulás helyett egy Szabadság utcai ember érkezett meg a főtérre Trabanttal, aki semmiről nem tudott. Mielőtt a helyi rendőr megkérdezhette volna, hol a forradalom lángja, felnyitotta a csomagtartót, és átadta a lopott paprikát. Ez idő alatt a biciklis raj, mely az autós felvonulást vezette volna fel, balesetet szenvedett, egy kupacban feküdt a tatai úton. Az ünnepség után a fáklyát megszerezték a nyolcadikosok. Másnap Herczeghné kereste, ki égette le a Szultán farkát. A tettesek azzal védekeztek, hogy nem ők voltak, hanem a forradalom lángja.
Bartus László
Szabadságot Angela Davisnek!
Ifjúkoromban négy évet szolgáltam a Tűzoltóság Országos Parancsnokságán mint jogász. Azért jöttem ide az egyetem után, mert itt fizettek a legtöbbet. Februárban kezdtem dolgozni, de mint legfiatalabb balekot mindjárt megbíztak, hogy én mondjam az ünnepi beszédet március 8-án, a nemzetközi nőnapon. Alaposan felkészültem a beszédre, volt abban Clara Zetkintől Angela Davisig minden. Az előadás nagy siker volt, mind a főnökség, mind a nőség körében. Ennek folyományaként a következő évben is rám osztották ezt a jelentős feladatot. S olyan jól csináltam, hogy tűzoltóéletem minden évében én voltam a nőnapi szóvivő. Később kiokosodtam, eltettem az ünnepi beszédemet, és minden évben ugyanazt adtam elő. Soha senki nem vette észre.
Egy alkalommal, november hetedikén Kecskeméten voltam az országos parancsnokság kiküldöttje. Novhéten nagy jutalmak szoktak lenni. Most is így volt, s a kecskeméti parancsnok kiszagolta, hogy abban az évben ő kapja a nagy suskát. Ezért aztán előre ivott a medve bőrére, az ünnepség előtt elszopogatott egy fél lityi feketecimkés cseresznyét. Ezt követően helyet foglalt a vörös drapériás asztalnál, és vörös képpel hallgatta a párttitkár ünnepi beszédét, amely az áprilisi tézisekkel kezdődött. A lenini téziseknél a kecskeméti parancsnok pilledni kezdett, és előre-hátra kezdett dülöngélni a széken. Aztán eljött a kritikus pillanat. A szónok éppen eldörrentette az Auróra ágyúit, s erre bekövetkezett a helyszínen is a nagy dörrenés. A kecskeméti beszívott parancsnok óne zsinór beesett az asztal alá. Mire a bolsevikok bevették a Téli Palotát, a parancsnok már kikászálódott az asztal alól. Mint jogügyes én jártam el a fegyelmi ügyében. A kolléga tanúk egyöntetűen állították, hogy a kecskeméti parancsnoknak ingadozó a vérnyomása és olykor előfordul vele, hogy az asztal alá vérnyomatolja magát. Így aztán felmentettük szegény beteget.
Majláth Mikes László
Éljen május 1!
Marton Frigyesről, a Rádiókabaré egykori „istállómesteréről” kevesen tudják, hogy nemcsak Gogolt, Moliére-t, Visnyevszkijt meg Hofit rendezett, de ő dirigálta a budapesti dolgozók erőt és optimizmust sugárzó május 1-jei felvonulásait is. Termetes alakjával ott állt a Gorkij fasor sarkán, az Építők Rózsa Ferenc Kultúrházának tetején, szemben a dísztribünnel, és rendezett. Mellette posztolt az indokolatlanul parányi termetű asszisztense: Bán Zoli bácsi, valamint hűséges fegyverhordozója, Nyilas János, aki általában nem fegyvereket hordozott, hanem savanya nagyfröccsöket a főrendezőnek.
Marton a kezében lévő - akkoriban még újdonságnak számító - hasábrádióba üvöltözött; a gyakran lemerülő akkumulátorok teljesítményét hangerővel pótolta. Sztanyiszlavszkij sem csinálta volna jobban!
Ha a tribün előtt felgyorsult és megritkult a tavaszünnepre érkezők sora, Frici az egyik mellékutcából kivezényelte a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével állandóan kitüntetett Csepel Vas- és Fémművek felvonuló dolgozóit, akik egy baromi nagy népszavakalapácsos élőképet cipeltek, és így lelassították a hömpölygő menetet.
- Tessék, máris felemeltük!
Ha a dísztribün környékén valami rendbontásféle kezdődött, Marton jelt adott, erre harminc vörös nyakkendős úttörő háromszáz színes lufit engedett a levegőbe. Mindenki felfelé nézett, miközben a rendfenntartó alakulatok kiemelték a rendbontókat a tömegből.
Ha az egyik bepityizált dolgozó irredenta dalokat próbált énekelni a tömegben, a főrendező rögtön odavezényelt egy tangóharmonikás aktivistát, aki az Amuri partizánokat kezdte játszani.
Alig vette észre, hogy körülötte a tetőn rosszul szabott szürke öltönyösök is vannak, akik buzgón jegyzeteltek. Róluk kiderült, hogy a rendőrség közrendvédelmi szakszolgálatának munkatársai voltak, és azt próbálták ellesni; miként kell kezelni nagy létszámú tömegeket. Ebben ugyanis semmi gyakorlatuk nem volt.
Nem tudom, megvannak-e még a jegyzetek?
Trunkó Barnabás
Voltak nekünk ünnepeink
Drága Barátaim, Hülye Óvodások, eljött végre az idő, hogy elmeséljem, nem csak nektek vannak kellemetlen és kínos ünnepeitek, mert például a miskolci Kilián György Gimnázium proli tagozatán, ahová én jártam, sokkal gázabb volt például november 7-e megünnepeltetése, mint a mostani 56-os visszaemlékezések.
Akkor még nem volt szabadság, és a fentebb megnevezett középiskola rettenetesen komolyan vette magát (beiratkozáskor az igazgató közölte anyámmal, hogy ide még orvosok gyerekei is járnak, csak miheztartás végett), annyira örült november 7-ének, hogy majd összeünnepelte magát, és akkor még óvatosan fogalmaztam a tanári kar esetleg életben lévő tagjai miatt. Na de ez van, egy szar korban szar tanárok jutnak az embernek (kivétel, persze, tisztelet és tisztelet).
Ha egy kicsit tudatosabban készülök a rendszerváltásra, egészen biztosan megőrzöm azt az igazgatói figyelmeztetést, miszerint „kockás nadrágban érkezett a november 7-ei ünnepségre, ezért figyelmeztetésben részesítem”, pedig a nadrág nem volt feltűnően kockás, finom Esterházy-kockás, rendes szövetnadrág volt, fekete alapon ezek a tört fehér, kellemes vonalak, nincs az a Lenin, akinek megakadt volna a szeme rajta, de a mi tanári karunk és igazgatónk megbotránkozott, mert, ugye, ilyen alkalomhoz rendes és egyenletes fekete illik, elvégre gyász van, pedig akkor még nem is volt Pincér Gárda, csak a sima hülyeség.
A helyzet kemény volt, vidéken mindig túlteljesítettek a közalkalmazottak. Egészen biztos vagyok benne, hogy akadt tanáraim között olyan, aki a kilencvenes évek közepéig képtelen volt rendesen visszahúzni a nyelvét, annyira kinyújtotta a nyolcvanas, egyébként sötét és unalmas évtizedben, de ez legyen az ő bajuk.
Mindez arról jutott eszembe, hogy egy barátom, aki maga is aktív ellenzéki volt, 56 elkötelezettje és örök propagálója (akkor, barátaim, akkor és nem most) azzal a kérdéssel szembesült, hogy gyermekének iskolai ünnepséget kellene szervezni, és mit tegyen.
Mondtam neki, hogy jelentsen a gyerek beteget, mert egy ünnep az iskolában csak kudarc lehet egy ünnepelni képtelen országban.
Para-Kovács Imre