Diákfilmszemle és meztelen nők

Para-Kovács Imre

2009. 09. 09. · Hócipő 2009/18

Ilyenkor, szeptember elején, amikor köztudottan hullnak a kerti virágok, és ahonnan látni, onnan minden bizonnyal feltűnik, hogy hó takará el a bérci tetőt, nos ilyenkor én az Országos Diákfilmszemlén zsűrizek, de nem egyedül, hanem velem vannak még kiváló művészek és szakemberek, de róluk legyen elég ennyi, hátha nem örülnének, ha néven nevezném őket.

A világválság sem állhat a fesztivál útjába, de azért nyom nélkül sem settenkedhetünk el a valóság mellett, még akkor sem, ha a művészet felkent papjai vagyunk, nem beszélve az ifjúság iránt érzett felelősségről, de általában szoktunk honoráriumot kapni, most meg nem, csak mondom.

Az Országos Diákfilmszemle úgy zajlik, hogy az általános-, közép- és felsőiskolások benevezik a filmjeiket, a fesztivál igazgatója, Merza Gábor pedig nem előzsűrizi ezeket, azaz mindenféle szűrés nélkül beáramlik az életünkbe körülbelül 200 alkotás, amit végig kell nézni öt nap alatt. Minden évben letérdelünk a szemleigazgató elé, és könyörgünk neki, hogy előzsűrizzen, ő meg azt mondja, hogy jó, aztán jön a következő év, és a listán 230 film.

Reggel leül a zsűri, aztán este feláll.

Olyan érzés ez, mintha egy depressziós vasutas bemászna mindennap a fejembe, és szalámis zsömlével szétverné az agyamat. Másnap újra.... és teljesen mindegy, hogy jók-e a filmek vagy nem, maga a mennyiség gyilkos, de persze nem jók a filmek, főleg nem jók, és ha vannak jók, azokat is fáradtan és véreres szemekkel nézzük, mondhatnám, elsiklunk az apró finomságok felett úgy a hetvenedik mozi után.

Előre lehet tudni például, hogy amikor egy lelkes, de meglehetősen felkészületlen csapat benevezi a Drágán add a névjegyed első és második részét, 120 és 96 percben, akkor a valószínűsége a csiszolatlan gyémánt meglelésének minimális, az agyvérzésnek viszont annál nagyobb.

Természetesen vannak üdítő kivételek, tündéri gyermekek és okos fiatalok.

Róluk majd később.

Az összes szakmai szervezet, televízió és kulturális biszbasz leégette magát, amikor alamizsnát adott csak a szervezésre, nem beszélve a díjakról, melyek a megalázás határát súrolták, de néha át is léptek rajta. Egyedül a Duna TV vette a fáradságot, hogy ne gombokat adjon, főleg, mivel egyik szerkesztőjük a zsűriben ült, de a Magyar Televízió díjként küldött ajándékcsomagja nagyjából a használt ruha, viseltes cipő kategóriájába esett. De ők legalább adtak, ha nem is annyit, amennyit egy vidám középvezető ellop náluk két óra alatt, viszont a kereskedelmi televíziók egyáltalán nem voltak hajlandók tudomásul venni a fesztivált. Elsősorban a nagyokra gondolok. Pontosan tudom, hogy kicsi a reklámértéke, amikor egy herendi középiskolás kap százezer forintot, mert készített egy majdnem tökéletes filmet, de ennyire csupornak talán mégsem kellene lenni.

Üdítő kivétel a Filmmúzeum, akik adtak egy S8-as kamerát (értéke 15000 Ft, csak mondom).

Nekem kellett Korda Györgyöt pumpolnom valami díjért, míg végül megszabadítottam legendás napszemüvegétől és laposüvegétől, melyeket Venezuela dzsungelében használt rendeltetésszerűen.

Nem csak problémák voltak, hanem filmek is, például Bársony Balázs, Csiszár András, Pap Bence, Torba Gergely a Gulyásfiúról csináltak mozit, amin tudtam volna felhőtlenül röhögni, amennyiben nem nevezik be másik filmjüket is, egy rettenetesen humortalan, erőltetett és panelszagú baromságot, hogy rögtön lenullázzák az élményt.

Idén is erős volt az animációs szekció, Vargha Márk Péter, Virágh Ila vagy Szabó Máté említhető, de nekem már régi kedvencem Janoch Lívia, aki most az 1992. december 31., Hódmezővásárhely című filmmel nevezett, melyben egy egér ad interjút.

Évek óta mondjuk az ifjúságnak, hogy alkossanak remekműveket, de legalább rövid filmeket csináljanak, kábé 1-2 perceseket, de nem hallgatnak ránk, néha borzalmasan megszalad a kezük, és roppant szórakoztatónak találják, ha 50 percben azt kell néznünk, milyen vidám volt, amikor véget ért az általános iskola nyolcadik osztálya, plusz kirándulás. Most szólok: nem szórakoztató, nem érdekel, de nemcsak engem nem érdekel, hanem a komplett magyar társadalmat, nem beszélve a Föld többi nemzetéről, nem érdekel ez senkit, csak titeket és maximum az anyukátokat (őt sem érdekli, de nem meri megmondani).

Az egyszerűség kedvéért elmondom, mi a megoldás jövőre. A zsűri elnöke, Megyesi Gabriella az olyan filmeket szereti, amelyek rövidek és macska van bennük. Nyakó Julinak tanya legyen benne, de legfeljebb apró falu, esetleg birkák - röviden. Matkócsik András operatőr azt szereti, ha lát valamit, de röviden. Szita Miklós producer a rövidfilmeket szereti, történettel. Én egyáltalán nem szeretem a filmeket.

Meztelen nő meg nincsen, tessék otthon keresni.