Draskovics fizet

Megyesi Gusztáv

2009. 09. 09. · Hócipő 2009/18

Jelenti a Magyar Távirati Iroda az alkotmánybíróság információi alapján, hogy a magyar országgyűlésnek szeptember elején huszonegy mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértés írható a számlájára, azaz a magyar parlament nem tartja be a törvényeket. A törvényhozás háza. Hiába írja elő például az alkotmánybíróság, hogy az országház szabályozza végre a saját ülésrendjét, tíz éve nem teszi meg, és ugyanígy nem változtat az időközben feltűnő aránytalanságokat produkáló választókörzeti felosztáson sem, sőt tizenkét éve képtelen vagy inkább nem akar jogszabályt alkotni az 1947-es párizsi békeszerződés által előírt kártalanításokról.

Nem mintha olyan nagyon meg volnánk lepve. Az önkormányzatok, minisztériumok, állami cégek emberemlékezet óta nem veszik komolyan a törvényeket vagy épp elszabotálják a végrehajtásukat, példának okáért bírósági ítélet dacára sem szolgáltatják ki a nagy állami vállalatok vezetőinek jövedelmi listáját, vagy éppen az önkormányzatok az idők végtelenjébe nyúló mulasztásos törvénysértés keretében nem jelölik ki az úgynevezett türelmi zónákat; mondom, mindebben már semmi meglepő nincs, mindez nálunk hozzátartozik a jogállam gyakorlatához.

Ám ez semmi ahhoz képest, amit a magyar állam a napokban hozott nyilvánosságra. A rendészeti és igazságügyi minisztérium ki- vagy inkább bejelentette, hogy akkor se tartja be a törvényt, ha a feje tetejére áll az egész világ, de legalábbis a strassbourgi emberi jogi bíróság, azaz Európa. Jó, a minisztérium ennél valamivel emelkedettebben és konkrétabban jelentette be erőteljes fütyülését egy jogerős bírósági ítéletre. Még tíz évvel ezelőtt Kenedi János történész kutatni kezdte a hatvanas évek kádári rendszerének belügyminisztériumi gyakorlatát, hogyan korrumpálódott ez a terület, ám nem engedték meg neki, hogy belenézzen az iratokba. Kenedi bíróságra ment, legelébb is a magyar bíróságra, amely igazat is adott neki, az állam azonban a belügyminisztérium képében továbbra sem adta ki neki a kért dokumentumokat. A történész végül a strassbourgi bírósághoz fordult, amely egyetértett a magyar bíróság ítéletével, mi több, hétezer eurót is megítélt Kenedinek, kimondva, hogy a kért állambiztonsági iratokat feltétel nélkül ki kell neki adni. Megjegyzem, a magyar hatóságok egy feltétellel kiadták volna a dokumentumokat: ha a kutató eskü alatt vállalja, hogy soha nem beszél és ír a tartalmukról, ami azért bonyolítja kissé a helyzetet, mert tanulmányírásnál igen nehéz úgy megírni a tanulmányt, hogy a tanulmány tárgyát kihagyjuk belőle.

A történész kap tehát csaknem kétmillió forintot, ám a magyar állam juszt se tartja be a törvényt, s nagy ívben tesz a bíróságra. Nem véletlenül írok következetesen magyar államot. Tíz éve még a belügy nem adta ki a dokumentumokat, ma már viszont igazságügyi és rendészeti tárca nem adja ki, rövidebb nevén a Draskovics-cég. A miniszter az utóbbi időkben nyakra-főre szerepel a tévében, elsősorban is a cigánygyilkosok megtalálása okán, de ahányszor megszólal, nem felejt el tágabb összefüggésekre is rámutatni, például, hogy a jogkövetés, a törvénytisztelet mindenek előtt, ebben nincs kivétel, ami érthető, az állandó pozitív szerepléssel kell kompenzálnia hetekkel korábbi baklövését, amikor munkatársainak köszönhetően terrorcselekménynek állította be két diák marháskodását.

A miniszternek viszont meggyőződése, hogy keze alatt a rendőrség minden eddiginél polgárbarátabb lett, s még soha se szolgálta ennyire a lakosságot, mint most. És ez így is van. Ha hinni lehet az alkalmi statisztikának, akkor egy magyar lakos átlagban hetente kap valamilyen felszólítást, vagy éppen büntetést, a csekkbefizetési felszólítástól kezdve a börtönbe invitáló udvarias értesítőn át az önkormányzati felszólításig. Például, olyat is, hogy menjen be az önkormányzathoz tanúskodni annak tárgyában, hogy a szomszéd utcában élő kutya hangosan ugat-e. Ám ha az ember mondjuk nyaralás miatt kétszer egymás után nem tudja átvenni az erről szóló idézést, hajnalok hajnalán rendőrök jönnek érte, és előállítják anélkül, hogy tudná, miről van szó, és még örülhet, hogy nem kommandósok törtek rá üvegestül az ablakon át.

Ám ennek vége. Draskovics miniszter üzenete a minisztériumi közlemény útján, azaz, hogy fizetek ugyan, ám ezután is szarok a törvényre, felhívás össztáncra. Az utóbbi tíz évben másról sem olvasni, mint hogy a bíróság, az ügyészség, a rendőrség teljesen lezüllött, sőt, most már ott tartunk, hogy az ember előbb-utóbb kénytelen ellopni valamit, ugyanis ha ártatlan marad, akkor a trend szerint véletlenül őt kapják majd el, ha viszont vaj van a fején, nagyobb az esélye, hogy békén hagyják, azaz éppen itt van az ideje, hogy a hatóságok rossz és/vagy korrupt döntéseit, ítéleteit kompenzáljuk, ergo ne tartsuk be, illetve ne hajtsuk végre. S ha majd zokon veszi a bíró, hogy az ítélethirdetés után szemberöhögjük, mutassuk fel neki Draskovics miniszter képét és a minisztérium közleményét.

Megjegyzem, sokan úgy gondolják, hogy a minisztérium azért nem adja ki az iratokat, mert még kiderülne, hogy az összes létező párt, kormány és ellenzék teli van egykori besúgókkal. Teli van, de nem ez az ok, hiszen a hatvanas évek besúgói már legfeljebb korelnökök lehetnének a parlamentben, Kenedi viszont nem ügynökaktákat akart kutatni, itt egyszerűen arról van szó, hogy azért nem adom ki az iratokat, mert nem adom ki. Csak. Kaptál pénzt, fogd be a pofád. S egyáltalán: azt csinálok, amit akarok, nincs az a hatalom, ami ezt megakadályozhatná; ne csodálkozzunk majd, ha Draskovics neve pár éven belül bekerül a történelemkönyvekbe, ő készíti elő most azt, ami itt nem is olyan hosszú idő múlva be fog következni.

Akkor meg majd mehet az egész ország Strassbourgba.