Szigorú és sós vízben kocka

Váncsa István

2009. 09. 18. · Hócipő 2009/18

„Pörkölt pörkölve tetőszerkezet mozaiklap vagy szőr kész felső. A bonitó a testület vissza vagy a gyomorban oldalán, itt hagyjuk két oldalsó alak birbirinden nem törik és ön petróleumolaj sóik után. Ő sima tetőszerkezet mozaiklap és nem szőr darab papírra készült olajos amelynek kebelében két oldala van neki olajos. Gyere, a papír teszi a felső rendezni a halak a bőr oldalán. Ő bonitó ily módon adja, kész, te mellékmegfejtés 30 percig a pörkölt időszak közepén hevesség, együtt sószemcse ellenség vagy zeytinyagi és citrom víz elegyben szolgáltatás teszik a mártás.”

Művelt olvasóim előtt fölösleges volna hangsúlyoznom, hogy a föntebbi textus a legkényesebb irodalmi ízlést is kielégíti, sztereografikusan plurális, jelentés nélküli, nem intencionált, szemantikailag messzemenően kötetlen. Létmódja a robbanás, a szétterjedés, vagyis a disszemináció, végső jelentés és jelenlét nélküli burjánzás, a szövegszerűsödés erotikája. Személyes alkotója nem volt, a Google Translate nevű webes szolgáltatás (vagyis Artifical Intelligence, a továbbiakban AI) hozta létre egy török halétel receptjének fordításaképp, az eredmény mégsem transzláció, nem is újramesélés, hanem önálló esztétikai minőség, vegytiszta irodalom. Nincs benne semmi receptszerű, nincs benne az értelemnek semmifajta nyoma, de hát ezt föntebb már leírtam. Zseniális. Persze az ételt ennek alapján nem lehet elkészíteni, de sebaj, e hiány pótlására következő szakácskönyvem leend majd hivatott.

Nagy európai nyelvek között fordítva az AI szürke, lapos, szellemtelen, viszont a töröktől vagy a magyartól szárnyakat kap, a kettőtől együtt meg pláne. A maklube receptje úgy kezdődik, hogy fogunk egy csirkét, és sós vízben puhára főzzük; az AI szerint Kiegészítve egy kis sót serpenyőben tavugu pároljuk pisin. Ütögessük meg a fazék oldalát és a tetejét egy fakanállal: Sonra jövőre nézve ugrál duzgun fakanállal a bankból. Rakjuk a húst egy tűzálló tálba: Határozott vagy pelyhesített hús alja a keserves munka és a tálca doseyin. Egy-két kanál olajon megdinsztelünk egy felkockázott hagymát, rádobjuk a spenótot, és addig kevergetjük, amíg minden leve el nem párolog: Az ehető és az apróra vágott hagyma, 1-2 evőkanál olaj megöl egy kicsit. Ispanaklar tutaj a víz, és lőni, amíg a tűz Harlin kavurun. Egyik csodás poétikai alakzat a másik után, legfőbb kedvencem a jelen írás címében olvasható, ha költő volnék, most hajítanám el végleg a lantomat.

Verset az AI öntevékenyen nem ír, ha tehát azt szeretnénk, hogy a kobzába csapjon, veszünk egy meglevő költői művet, lefordíttatjuk vele törökre, majd vissza magyarra, ezt kapjuk:

Szóval, mi kő! Csirke, baste
Itt a nappali?
Nos, csak az Isten jó, jó, ad
Hogy kenje Fölvitte munka!

Fel és le, futtatható
Még a mellkasa eltávolították,
Kotyog, emlékszel
És a terem nem ver.

Nem legyőzni, nem üt!
A galambok etetése
Kender a választás,
Kiskirály nem jó.

Ebből az okból, akkor, Csirke, I
Kend meg jó becsléseket
Iparkodjék, de nem kell
Egg elgyötört anya. -

Scraps kutya hegyezi ki a füled,
Velem beszélni velem, Let
Vénkisasszony, vagy egy ház
Minden ember szolgált,

Shep továbbra is jó
Vágy, hogy nem vesz csirke
Élő tyúkkal barátság a …
Az egyetlen dolog, anyám.

Manapság a költői nyelvhasználatot szokás úgy felfogni, mint tranzakciót, a szóban rejlő energiák fölszabadítását, vagyis a nyelv újrateremtését. A költő (esetünkben az AI) a nyelv születésének pillanatához tér vissza, hogy újfent létrehozza a szó és a valóság közötti kapcsolatot, ami az ősidőkben magától értetődő módon fennállt. Az eredményt a költői beszédmód ikonicitásának nevezzük. Ikonszerű például a szavak mondatokon belüli helye, a morfológiai elrendezés, vagy az a reláció, amint az etimológiailag egymástól független, de hasonló hangzású szavakat kapcsolja össze, szakszóval a paronomázia. Ez mutatkozik mindjárt az első sorban („Csirke, baste”), méghozzá nyugtalanító erővel, hiszen a „baste” szóval egyelőre semmit sem tudunk kezdeni. Idővel aztán rájövünk, hogy ez angol szó, és itt a paronomázia hangtani alapja el is illan, viszont előáll valamifajta jelentés: Csirke, fércelj! Locsolj! Verj! A csirke mint madár, nyilvánvalóan a halhatatlan lélekkel azonos, hiszen a textuális környezetben ott van a kő, amiről a sziklára, majd Szent Péterre asszociálhatunk, a „kenje” szó (Krisztosz = fölkent), és egy mély vallásbölcseleti szentencia, „csak az Isten jó”. Ha mindehhez veszem a „baste” ige második jelentését [to moisten (as meat) at intervals with a liquid (as melted butter, fat, or pan drippings) especially during cooking], előttünk a halhatatlan lélek, amint töltött (majd bevarrt hasú) csirkeként, önmagát a pecsenyelével locsolva szenved a sütőben (= a purgatóriumban), a többit majd hozzáteszi a nyájas olvasó.

Az eddigi eredmények alapján úgy döntöttem, hogy más jellegű szöveganyaggal is próbát teszek. Az AI török nyelvre fordította az alábbi bekezdést:

Engedjék meg, hogy egy gondolatot szenteljek a baloldal drámájának. Nem a kajánság okán. Bár épp elég sérelmet szenvedtünk el, hogy akár még ez is indokolná a kérdés felhozatalát, de nem ez vezet elsősorban, hanem hogy tanuljunk a baloldal drámájából. Van ott egy lecke, amit a jobboldalnak is érdemes megtanulnia. Mi a baloldal, az európai baloldal drámája? Az európai baloldal, mondjuk, száz évvel ezelőtt azt a rendkívül fontos célt tűzte ki maga elé, hogy a tőkével nem rendelkező embereket is megillessenek bizonyos jogok: emberi jogok, szociális jogok, a gyógyuláshoz való jog, a tanuláshoz való jog, a védett munkafeltételekhez való jog, és sorolhatnám. A polgári demokráciák alkalmazkodóképességét dicséri, hogy ezelőtt mintegy negyven-ötven évvel szinte általánosan befogadták ezeket a baloldali indíttatású eszméket a saját rendszereikbe. Ezért a baloldal ezelőtt egy-két évtizeddel lényegében egy ideológiai űrbe került. A baloldaliság céltalanná vált.

Következő lépésben visszafordította törökből magyarra. Az eredmény oly meglepően tökéletes volt, hogy csináltam még egy kanyart, vagyis a kapott szöveget újra lefordíttattam törökre, és vissza magyarra. Ez lett belőle:

Engedjék meg, külön az elképzelést, a dráma maradt. Nem azért, mert a rosszindulat. Azonban a jó bizonyíték erre a kérdésre felhozatalát megsebesült, de nem ez a fő oka, de a bal tanulni drámájából. Kell vennie a leckét. Mi maradt dráma az európai baloldal? Európa, száz évvel ezelőtt, az emberi jogok egy nagyon különleges emberi tőke megillessenek jogok, szociális jogok, a cél, hogy elmondja, jog, oktatáshoz való jog munkafeltételeket kell kezelni, és ez nem volt fontos, hogy megvédje a jogi bal és lehet osztani. Negyven-ötven évvel ezelőtt szinte az egész világon, mint a polgári demokrácia, üdvözli az elfogadását hagyták jóvá, ezek a gondolatok inspirálták azok hálózati para. Ezért, egy vagy két évvel ezelőtt volt, lényegében olyan ideológiai vákuumban. Céltalanná vált baloldaliság.

Kissé tömörebb, mint az eredeti, egyébként hajszálra ugyanolyan. Ha a szerző ezt mondta volna el a híveknek, vagy ezt nyilatkozta volna a televízióban, senki emberfia nem talált volna benne semmi furcsát. Olyan szöveg, amilyet a politikusok mondani szoktak, olyan a stílusa, az értelme is annyi.

A szöveg tekintélyes szerzőjét idézve „átfut rajtunk a libabőrös borzongás”.