Szent Patrik parádé

Para-Kovács Imre

2009. 08. 26. · Hócipő 2009/17

Itt matat előttem a gyerek, egy magyar gyerek, mert magyar gyerekem van, nem portugál vagy norvég, de főleg nem ír, amit nem tudok eléggé hangsúlyozni, tehát magyar a gyerek, nagy fülű, kis szemű, a homloka enyhén pertlikus, én meg azon gondolkozom, mi is lesz vele, ha ebben a világban kell felnőnie.

Nem szokásom mindent a kommunistákra kenni, de ebben a mostani helyzetben letagadhatatlan a felelősségük, mert amikor a polgári kormány volt hatalmon, nem volt Szent Patrik-napi felvonulás, nem volt ez az egész cirkusz, lehetett nyugodtan sétálni az utcán Szent Patrik napján is, nem kellett bezárnom ezt a szegény magyar gyermeket, érhette egy kis napsütés, most meg penészedik a padlószőnyegen, amíg el nem vonul a vihar. Biztos nem csak ettől sárga, de sárga, ez kétségtelen, egészségtelen színe van és elég csöndes is, bár régebben is az volt, de ez a mostani csöndessége valahogy hangsúlyosabb. A múltkor is kérdeztem, hogy akar-e állatkertbe menni, megnézni az ecsetfülű disznókat, mire azt válaszolta, hogy nem, aztán hallgatott tovább.

Persze nem a kommunisták hozták ide az íreket, írek mindig is voltak, de nem vonultak az utcákon, elintézték otthon, a négy fal között írek voltak, a városban meg járókelők, nem szúrtak szemet senkinek, normális embernek látszottak, volt munkahelyük meg minden... Bezzeg most...

Tavaly még egyáltalán nem voltam felkészülve, vittem a gyereket az állatkertbe, hogy megnézze a madagaszkári pálmasodrót, mit sem sejtve sétáltunk a kora őszi napsütésben, amikor egyszer csak belebotlottunk a Szent Patrik-napi felvonulásba.

Én még ennyi írt együtt nem láttam soha, ráadásul ittasak voltak, kiabáltak, énekeltek, és későn takartam el a gyerek szemét, mert a gyereket minden érdekli, így aztán már nézte, amikor befogtam a szemét, addigra mindent látott: egy csomó írt együtt, ahogy felvonulnak ittasan és kivörösödött fejjel.

Azóta egyfolytában rettegek, hogy a gyerek majd ír akar lenni, esetleg ír lesz, én, az apja nem tudom megvédeni, mert mit csinálhatnék én vele, ha egyszer a fejébe veszi?! A barátait is figyelem, és egészen biztosan tudom, hogy nincsenek közöttük írek, de ki tudja, esetleg valamelyik hirtelen ír lesz, és magával rántja a fiamat.

Jobb itthon tartani.

De a legfontosabb, hogy betiltsák a Szent Patrik-napi borzalmat, és az írek maradjanak otthon, vagy menjenek ki az utcára, de ne mutogassák magukat, elvégre itt magyarok laknak többségben, az meg, amit a négy fal között csinálnak, nem tartozik senki másra. Én sem vonulok fel s alá a Nagykörúton részegen, hogy megmutassam, menynyire magyar vagyok, illetve ha mégis, akkor azt joggal teszem, elvégre ez Magyarország, és itt a magyar ember akkor vonul és akkor részeg, amikor akar, de például Szlovákiában nem vonulok, pontosabban, csak azokon a részeken, amelyek nem is Szlovákiához tartoznak, nem is Szlovákiához kellene tartozniuk, de például Írországban sohasem. Nem voltam ott sosem, nem is leszek, de ha mégis, akkor nem vonulok és főleg nem részegen, úgyhogy az írek se tegyék itt, mert ez a mi hazánk.

Nem hiszem, hogy a börtön a megoldás, de biztos ki lehet ebből gyógyítani őket, a modern orvostudomány már szinte mindenre képes, vannak ezek a terápiák meg gyógyszerek, komputertomográfia, MRI, minden van, nehogy már csak az íreket ne lehessen kigyógyítani az írségből, aztán rendes magyarok lennének, nem kellene nekik külön ír esküvő meg minden...

Egyébként is divat lett most írnek lenni, a magyar gyerek meg majmolja őket, úgy öltözik, mint az írek, úgy viselkedik, aztán ír lesz belőle. Lassan már csak íreknek csinálnak ruhát... De zenét azt biztos... minden zene ír, nincs magyar zene, szép magyar nóta elvétve sincs a Petőfi rádióban, csak ezek az ír csörömpölések, és ha úgy tűnne, hogy nekem bajom van az írekkel, hát nincs, nincs nekem semmi bajom velük, vannak ír barátaim is, sőt az unokahúgom lánya egy írhez ment férjhez, úgyhogy nem vagyok írellenes, csak ami sok, az sok, megfojtanak minket a saját hazánkban, és még fel is vonulnak, mintha övék lenne az egész világ, a magyar ember pedig meg sem botránkozhat, mert akkor írfóbnak kiáltják ki az izzadó tenyerű liberálbolsevik újságírók, holott csak azt akarja, ami az övé. Nevezetesen az utcát.

Nézem a gyereket, ahogy matat, és keresem rajta a jeleket, pedig lehet, hogy semmi baja, de én már látom benne az írt, látom, ahogy az írekhez vonzódik, menne ő is felvonulni Szent Patrik-napján, biztos menne, csak nem meri mondani, azzal a magyar lánnyal meg nem barátkozik, akit mutattam neki, mert azt mondja, hogy hülye, hát nem hülye, kapott akkora pofont, amitől a szemüvege összetört, viszont a szeme megjavult, biztos valami ír lányt akar...

Amikor én voltam ilyen idős, még nem voltak írek... kajovák azok voltak, de jöttek az apacsok, és térden lőtték őket, aztán duzzogva eltűntek. De írek nem voltak, illetve én nem láttam élő írt a valóságban, csak páran mondták, hogy vannak írek, a televízióban dolgoznak, meg a színházakban, de ott mi nem jártunk, nem találkoztunk írekkel, és nem is sokat hallottunk róluk, mert a mi szüleink nem beszéltek ilyesmiről...

Én sem beszélek írekről, de mindenhonnan ők jönnek, internet, tévé, rádió, hanglemezek, hiába nem beszélek róluk, a gyerek csak találkozik velük.

Itt matat előttem, eltakarja a napot a krumplifejével, de a hátán is látom, hogy dühös, amiért nem mehet ki. Majd holnap. Nem mintha jobb lenne holnap, de legalább nincs Szent Patrik Parádé.