Magyarország erőleves, nem spárga
Para-Kovács Imre
2022. 01. 26. · Hócipő 2022/03
Az állampárt – és most a rendszerváltás előtti állampártra gondolok – meglehetősen finnyás volt zenei kérdésekben, alapból tartózkodón viselkedett a könnyűzenével kapcsolatban, giccsadót vetett ki mindenre, ami nem klasszikus vagy népzene volt, ebben a tekintetben nem tett különbséget a Bizottság vagy a Bergendy zenekar között, tűrt és támogatott között, a harmadik T, a tiltott kategória szereplői pedig csak szerettek volna giccsadót fizetni, de ahhoz lemezt kellett volna készíteniük, az pedig a létező szocializmusban megoldhatatlan volt, leszámítva a legvégét, amikor már minden mindegy volt.Nyilván voltak kedvencek, pedálozó stréberek, besúgók, feljelentők, igazodók és undorodók, bezárkózók és elmenekülők, de a helyzetből adódóan a politikának nem kellettek ahhoz zenekarok vagy színészek, hogy a hatalom biztonságban érezze magát, mert arra ott volt a Vörös Hadsereg, és most nem a férfikórusra gondolok, hanem a létező szocializmus alapját képező szovjet hadseregre, ami ideiglenesen itt állomásozott, és akkoriban tényleg nem sejtettük, hogy az ideiglenes tényleg ideiglenest jelent, egészen addig, amíg Orbán Viktor ki nem zavarta őket, miután felszabadította a román népet és lebontotta a berlini falat.
A demokráciában azonban nem árt, ha a politikus népszerű emberekkel veszi körül magát, mert – jogosan – abból indul ki, hogy a népszerű ember rajongói majd érte is rajongani fognak, ha látják, hogy a népszerű ember érte rajong. Ez különösen annak a kutatásnak a fényében tűnik megalapozottnak, mely kimutatta, hogy a rajongás mértéke fordított arányban viszonyul a rajongó kognitív képességeihez, azaz minél inkább rajong valaki, annál hülyébb.
Erre az összefüggésre jöhetett rá Orbán is, talán jóval a tudósok előtt, mert már az első körben, amikor a kilencvenes évek végén kormányt alakított, szisztematikusan építeni kezdte a biodíszletet maga köré, igaz, akkoriban még olyan ismert emberekből és társulatokból, akik/amelyek meggyőződésből, szimpátiából vagy segítő szándékkal fejezték ki azon véleményüket, hogy Orbán Viktor és kormánya kifejezetten jót tesz Magyarországnak, felmentek a színpadra és derűsen mosolyogtak, esetleg kérdésre elmondták, hogy ők a Fideszre szavaznak, mert egyetértenek a programjával stb. Nyilván már akkor is voltak, akik érdekből sodródtak oda, de nem tűnt kínosabbnak, mint fellépni egy szolidaritási fesztiválon, vagy bevállalni a Szovjet turnét, hiszen Orbán akkorra már ugyan nem sokban különbözött a maitól, de nem viselkedett elmeháborodott közép-amerikai diktátorként, ha úgy is gondolta, nyilvánosan nem mutatta ki klinikai küldetéstudatát vagy beteges vonzódását a periférián hatalomra került pszichopaták iránt.
Azonban a kezdeti sikereken felbuzdulva, és a bukás után erősen megzakkanva, szisztematikusan elkezdte felvásárolni az erre hajlamos zenészeket, színészeket, egyéb művészeket és értelmiségiket, aminek elég gyorsan híre ment, és ahogy az várható volt, tömegével jelentkeztek a pillanatnyi pénzzavarban lévő, vagy pusztán csak jellemtelen és kapzsi celebritások, hogy szívesen az illiberális demokrácia, kereszténydemokrácia vagy nemzeti együttműködés támogatói lennének, ha megmutatná nekik valaki, hogy merre van a pénztár. Csak majd időben szóljanak nekik a központból, ha már nem ez van műsoron, mert természetesen a liberalizmus, hinduizmus vagy szürrealizmus mellett is hallatják szavukat, ha erre van szükség, és akkor esetleg most lehetne megejteni azt a koncertet szimfonikusokkal és idomított fókákkal, amiről a múltkor szó volt, csak közben nagyon megdrágultak a fókák, úgyhogy 20 millióval több lesz, de megéri. Az erre kijelölt kereszténydemokrata ilyenkor kivett a zsebünkből 20 milliót, és betette az övékébe az 50 mellé, ami már ott volt, majd leadta a listát, hogy mikor és kinek kell azt nyilatkozniuk, hogy mindig is a keresztény értékek mentén haladtak, és gyűlölték a kommunistákat, most meg, hogy már nincsenek, akár harcolnának is ellenük, mert akármerre néznek, azt látják, hogy Magyarország előre megy, virágzik és biztonságos, nem beszélve arról a dologról, ami a másik papíron van és otthon maradt, de majd legközelebb azt is elmondják.
Ez természetesen nem csak a művészekre igaz, mert orvosok, történészek, kőfaragók és végrehajtók is kerültek a polcra, csak őket nem látjuk, nem lógatják a barna nyelvüket a bulvármagazinok címlapján, nem locsognak bulvártévék délelőtti műsoraiban, de ne legyenek kétségeink, ők is a mi adónkból lettek kifizetve, és azóta szintén a keresztény értékek mentén, nemzetileg és mindig is tudták, hogy Márki-Zay 99%-ban Karácsony Gergely.
Most, hogy indul a banzáj, egyre szórakoztatóbb lesz megfigyelni, hogy az egykor Berecz János farpofái közül kikacsingató sztárok hogyan simulnak be a nemzeti farpofák közé, és hogyan rappelnek kampányszlogeneket, hogyan tartják magukat távol a politikától, miközben nyáladzva tolják a banketten a paradicsomról szóló agrártörténeti balladát a színtévesztők legnagyobb bosszúságára.
Egy zacskó cukrot nem értek egyben, és akkor még kicsit túl is értékeltelek benneteket.