Orosz tér

Para-Kovács Imre
2022. 02. 09. · Hócipő 2022/05
Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin, az Oroszországi Föderáció sorrendben második elnöke csodálkozással vegyes jóindulattal nézett a dolgozószobája küszöbén ácsorgó alakra. Február volt, alig valamivel múlt el 7 óra, de már Moszkvában is csak erőlködött az egykor legendás tél, langyos hókása fedte az utakat, talán egy héttel ezelőtt fagyott utoljára, azóta csak ez a koszos és férfiatlan télutánzat próbálta kihúzni valahogy tavaszig, de az elnök nem csodálkozott volna, ha feladja, és inkább átengedi a teret a márciusnak, amikor nyírfácskának van állása a réten és lányok kibontott hajjal.

De ezzel ráér foglalkozni, most a küszöbön toporgó férfival kell valamit kezdenie, aki minden bizonnyal még valamelyik tegnapi megbeszélésről maradt itt, aztán senki sem jött érte, és a kilincsbe kapaszkodva töltötte az éjszakát. Biztos nem tud oroszul, keríteni kellene valakit, aki ismeri, és el tudja neki magyarázni, merre van a Seremetyevói repülőtér, mert még megfázik vagy szomjan hal vagy végleg beköltözik, esetleg menedékjogot kér. Jobb az ilyesmit elkerülni.

– Andrej! - kurjantotta el magát az elnök, mire rögvest megjelent egy két és fél méteres asszisztens, kezében párába burkolózó, jéghideg vodkásüveggel, amiben lustán hömpölygött az abszolút nulla fok közelébe hűtött párlat, de miután felismerte a helyzetet, az üveget a farzsebébe csúsztatta, és zakója alól elrántott egy húsdarálót.

– Nem, Andrej, nem – mondta türelmesen Vlagyimir Vlagyimirovics –, ő nem ellenség, valami miniszterelnök lehet, akit itt felejtettek a tegnapi megbeszélések után, talán moldáv vagy macedón, ha jól emlékszem, és egészen biztosan nem beszél egyetlen értelmes nyelven sem, úgyhogy csomagolj neki valami uzsonnát, aztán vidd ki Seremetyevóra, de délre visszaérj, mert akkor jönnek a Zhurnal Mod fotósai a címlap miatt. Ha marad még időd, visszafele jövet bombázd meg Kijevet, na, futás!

Az irodában rend volt, nem kínos vagy túlságosan mesterkélt rend, de azért rend, akárcsak az országban, az elnök tehát leült és várta, hogy titkára ismertesse vele a délelőtti programot. 8-ra jön a NATO helyi összekötője, valami Ukrajna nevű országról akar beszélgetni, ami nem különösebben érdekes, de túl kell esni rajta, utána pedig a Szibéria jövője a medveimport fényében c. konferencia szervezőbizottsága érkezik.

– Nézze! – magyarázta higgadtan Putyin a pislogó NATO-tisztnek –, értem én, hogy a maguk térképén szerepel olyan ország, hogy Ukrajna, de mi jártunk arra tavaly is, meg idén tavasszal, és nincs ott semmi, de tényleg. Ha megnézi, látja, hogy a mi térképeinken nincs Ukrajna, és így aztán megszállni sem tudjuk, felesleges fenyegetőzni meg szankciókkal jönni… csak mutassák meg ezen a térképen, hogy hol van Ukrajna, és akkor tárgyalhatunk tovább, de nem tudják, jönnek a baromságokkal, hogy milyen fontos az ukrán függetlenség, miközben maximum akkor láttak élő ukránt, ha Montana-külsőn egy kamionparkolóban táncolt a krómozott rúd körül. Én sem csesztetem magukat Puerto Ricóval, mert rohadtul nem érdekel, és fogalmam sincs, merre van, úgyhogy maguk is elereszthetnék ezt a környéket, hát nem mindegy, hogy milyen nyelven beszélnek azok a bűnözők, akik uralkodnak fölöttük?!

Amikor a NATO-megbízott kiment, az ajtó nyílásában felbukkant Andrej, és kétségbeesetten mutogatott a még mindig vele lévő, itt felejtett miniszterelnökre. Putyin szemöldöke elindult a tarkója felé, és alig hallható kattanással kibiztosította a mandzsettagombjait. – Nem lehetett bírni vele – magyarázta Andrej –, húzatta magát, nem akart felszállni egyik gépre sem, kiette a kalácsból a mazsolát, és nem volt hajlandó zsebkendőbe tüsszenteni, ezért aztán visszahoztam. – És most mit csináljak vele?! – süvöltötte Vlagyimir Vlagyimirovics –, tartsam meg?!? Azt sem tudom, mit eszik.

Andrej lesütötte a szemét, és a cipője orrát fixírozta. – De olyan aranyos… Nem kéne itt bent az irodában lennie, elvan a kertben is, és biztos szereti a kását.

A nyár, a legendás moszkvai nyár feltartóztathatatlanul gázolt át a tavaszon, mintha az behúzott kézifékes Wartburg kombi lenne a június T–34-ese előtt. Olyan hőség volt, hogy a Vörös tér fölött délibáb jelent meg: Mathias Rust mosolya a Poljuska dallamára, csak fejjel lefelé. Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin, az Oroszország Föderáció sorrendben második elnöke, a Zil 4112–R hátsó ülésén morfondírozott a világ jövőjéről és egyéb fontos kérdésekről, előtte pedig a Moszkvai Kartográfiai Vállalat legújabb tervei voltak kiterítve: térképek, amelyekről bizonyos országok hiányoztak. Egyikük különösen elnyerte az elnök tetszését, szokatlan merészségével és nagyvonalúságával beletalált a zord politikus szívébe. Ezen a Pireneusokig tart Oroszország, ahonnan a Kalifátus kezdődik, délen önálló állam Szicília, Málta, északon pedig fehér foltok: itt jegesmedvék laknak kísérőszöveggel.

A kalaptartón az itt felejtett miniszterelnök minden zökkenőnél hevesen bólogat.