Családi kör

Para-Kovács Imre

2022. 02. 23. · Hócipő 2022/05

Miután a miniszterelnök családbarát munkahellyé nyilvánította Magyarországot, dr. Bagdy Emőke olyan hevesen kezdett bólogatni, hogy lefejelte az íróasztalán álló kisplasztikát, ami Horthy Miklóst és Róheim Gézát ábrázolta, midőn egymás csurungáját tanulmányozzák 1939-ben az Anker közben.

A nagy mű egyre jobban kibontakozott, a mélyalmos magyar anyasági programmal és a gyermeket nevelők adó-visszatérítésével sikerült elérni, hogy 0,003%-kal több gyermek született, akik ugyan bölcsődétől egyetemig alulfizetett, fáradt és dühös pedagógusok közreműködésével nőttek bele a frusztrált felnőttkor kilátástalanságába, de legalább 18 éves korukig eszükbe sem jutott nemet váltani, és végül is ez volt a cél, a férfiak férfiak maradtak, a nők nők, nem mintha a kínai nagyüzemi futószalagok mellett ez oly sokat számított volna, de a miniszterelnök legalább elmondhatta, hogy megvédték a gyermekeket a rájuk vadászó civilszervezetektől, és ez feltétlenül megérte.

Nem sikerült őket megvédeni az inflációtól, a dizájnerdrogoktól, szegénységtől, a kórházban beszerzett vérmérgezéstől, a piacképtelen oktatástól és a primitív nacionalizmustól, de legalább hittanra bejártak rendesen.

Magyarország úgy megemelkedett, hogy szomszédaink a bokánk magasságában kényszerültek létezni, ott tevékenykedtek, tették a dolgukat és hoztak létre viszonylag élhető országokat, ahol ugyan nem tiltotta az alkotmány, hogy a kiskorúak megtanuljanak számolni, viszont gazdaságuk lassan felzárkózott Európához, és a tolvajokat rendszeresen eltávolították a kormányból.

A gazdaság persze csak akkor számít tényezőnek egy ország életében, ha létezik szegénység, de nálunk szerencsére nincs ilyesmi, az Orbán-kormány már regnálása elején megtiltotta a KSH-nak, hogy ilyesmiről statisztikákat közöljenek, megszűnt a szegénységi küszöb, a hajléktalanokat hazaküldték a közterületekről, a drogproblémát pedig felszámolták 2022-re, innentől már csak drogok voltak, viszont probléma egy szál sem.

A történelemben már próbálkoztak azzal, hogy az elégedetlenek számát úgy csökkentsék, hogy az elégedetlenség okával ne törődjenek, hiszen ha mindenkit megölnek, aki elégedetlen, akkor a maradék maradéktalanul elégedett lesz, de legalábbis nem nagyon hangoztatja, ha esetleg mégsem lenne az.

Ez kétségtelenül radikális megoldás, de mégiscsak költséghatékonyabb, mint évtizedeken át tartó szöszmötölésbe kezdeni, belenyúlni a nagy ellátórendszerek működésébe, gondolkozni, szakembereket alkalmazni, hosszú távú terveket szőni, esetlegesen kellemetlen reformokat bevezetni, népszerűséget veszteni, ne adj’ isten, elbukni a választásokon olyan ügyek miatt, amelyek az ország javát szolgálják. Lófaszt, mama! Akkor inkább kiírjuk az országhatárra, hogy itt mindenki boldog, és aki tiltakozik, elmebetegnek nyilvánítjuk, esetleg fejbe ütjük egy nehéz, dudoros tárggyal.

Látom magam előtt a Magyar Televízió ügyeletes zsírlakáját, ahogy elvörösödött fejjel üvölti beosztottjainak, hogy a Családbarát Magyarország Központ most értesítette, hogy családbarát munkahely lett a tévé, úgyhogy innentől kezdve mindenki menjen az anyjába, aki nem a Fideszre szavaz, mert őt azért fizetik, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatás csodafegyverével a nemzeti kormányzás fennmaradását szolgálja, és ha még egyszer fel meri valaki vetni az értekezleten, hogy a Mazsola és Tádé c. bábfilmben Manócska férfi-e vagy nő, az úgy ki lesz rúgva, mint egy… szóval nagyon ki lesz rúgva.

És megjelenik róla egy riport a szintén családbarát TV2-n, miszerint direkt fűre lépett ott, ahol nem szabad, dugja a szomszéd lányát, és kristálycukorral eszi a túrós tésztát, kanállal a mákosat.

Időközben Hatvanpuszta tovább terjeszkedett a föld alatt, bár a beszámolók erősen kétségesek, de egyesek arról mesélnek, hogy az odalenti Magyarország már majdnem akkora, mint a fenti, csak ott mindig nyár van, a kórházak modernek és kényelmesek, minden betegre két orvos jutna, ha valaki beteg lenne, de odalent senki sem beteg, az iskolákban mosolygó, felkészült és elégedett tanárok tanítanak, az eladók az üzletekben udvariasak és vidámak, a lakosok pedig divatosak és könnyedek.

Egymás között arról beszélgetnek, hogy pár éve egyszer felmentek a felszínre, és elborzadtak attól, amit láttak, a magyarságból kizáródó emberek gyakorlatilag elállatiasodtak, még éppenhogy csak nem eszik meg egymást, de ez is csak azért van így, mert a bölcs miniszterelnök örökre meghosszabbította a csirkeszárnyvég hatósági árazását, és 62 éve 413 forint. Ilyenkor elhallgatnak egy percre, és arra gondolnak, milyen szerencsések, amiért magyarok lehetnek.

Talán be kellene falazni az átjárót a fenti és a lenti világ között – veti fel egyikük, de lehurrogják – akkor ki nyírná itt a füvet?! – pirítanak rá, majd óvatosan kitapogatják farzsebükben a bajuszkefe elefántcsont nyelét.

Idefent egy újabb dolgos nap kezdődik.

Az egyesült ellenzék a 2038-as választásra készül.